1357 találat a(z) gyed cimkére

EU-tagállamból hazatelepült magánszemély gyeden Kérdés

Tisztelt Szakértő! Angliából hazatelepülő magánszemély Angliában kimerítette a munkanélküli idejét. Gyermeke két éves koráig még van néhány hónap, és azért, hogy itthon megkaphassa a gyedet, azt javasolták neki, hogy váltson ki egy katás egyéni vállalkozást. Gyanús, hogy ez nem teljesen korrekt. Főállású egyéni vállalkozást kivált, és az első perctől kezdve nem fizet járulékot, tekintve, hogy gyeden van. Ez járható út? Előre is köszönöm válaszukat

Gyermek születésével kapcsolatos ellátások Kérdés

Egyik ügyfelünk 2015-ben ikreknek adott életet. A határozott idejű munkaviszonya szülés előtt megszűnt, de jogosult az ellátásokra. 2017-ben született meg a harmadik gyermeke. Az apuka – akinek folyamatos, heti 40 órás munkaviszonya van – kérte a harmadik gyermek után a gyedet. Az OEP a kérést elutasította arra hivatkozva, hogy egy családban csak egyik szülő kaphat gyedet, a anyuka pedig kapja azt az ikrek után. Ezt követően az anyukát is elutasították, mert szülés előtt gyeden volt, nem volt munkaviszonya. Jelenleg az ikrekkel van gyeden, ami hamarosan letelik (három évesek lesznek) A kicsi után családi pótlékon kívül nem kapnak semmit. Kérdésünk az, hogy szabályos-e az eljárás, illetve van-e kedvezőbb megoldás?

Gyed mellett dolgozó munkavállaló biztosítási jogviszonya Kérdés

Tisztelt Szakértő! Gyedről visszatérő kismama foglalkoztatásával kapcsolatban szeretnék kérdezni. A munkavállaló 40 órás munkaviszonyban állt foglalkoztatásban a munkáltatónál, amikor megkezdte szülési szabadságát. Gyed folyósítása mellett a munkavállaló visszatért a munkáltatójához ugyanabba a munkakörbe, de csak 20 órás részmunkaidőben. Az akkori bérszámfejtő a dolgozó szülés előtti 40 órás munkaviszonyát alap jogviszonyként változatlanul hagyta, és nyitott egy második jogviszonyt, gyed melletti 20 órás részmunkaidős foglalkoztatásként, s erre hivatkozva a dolgozó felhalmozott szabadságnapjait nem adta ki a munkába állását követő 60 napon belül. A havonta benyújtásra kerülő 08-as bevallások 1808M-08 lapján a dolgozó esetében két jogviszonyt jelentettek: az alap jogviszony a szülés előtti 40 órás jogviszonyra, az 526. sorban 22-es kóddal jelölve a gyed miatti munkabérrel ellátatlanság tényét, valamint egy új lapon a 20 órás részmunkaidős foglalkoztatását, amely esetében az 544. sorban jelölésre kerül a gyed folyósítása melletti munkavégzés időtartama. FEOR azonos. 1. Helyesen jár-e el a munkáltató, ha a korábbi 40 órás jogviszonyban gyeden tartja a munkavállalót, s ezzel párhuzamosan egy második jogviszonyban gyed mellett foglalkoztatja a munkavállalót a fentiek alapján? 2. Szükséges-e/lehetséges-e két külön biztosítási jogviszonyt jelenteni a fenti esetben a 08-as bevallásban? 3. Ki kellett-e volna adni a dolgozó felhalmozott szabadságait az újra munkába állását követő 60 napon belül? Köszönöm.

Társas vállalkozó gyes alatt Kérdés

Tisztelt Szakértő! A kérdés talán banális, de elgondolkodtatott. Társas vállalkozásban személyesen közreműködő tag a vállalkozásban társas vállalkozónak minősül, máshol nincs jogviszonya. Ezen jogviszonyában szült, csed és gyed után jelenleg gyesen van. Úgy tudom, hogy gyes alatt akkor mentesül a járulékfizetés alól, ha személyesen nem működik közre. Viszont, ha ez igaz, és társas vállalkozás tagja személyesen nem működik közre, akkor nem is társas vállalkozó, és akkor nem is biztosított. Akkor nincs mögöttes biztosítása a gyes alatt? Illetve a gyed alatt sem? Köszönöm.

Katás egyéni vállalkozó cseden, gyeden Kérdés

Jelenleg 2018. 03. 16-ától gyesen lévő anyuka saját kft.-ben 2018.10. 14-óta munkaviszony keretében ügyvezető. 2016. 03.16-ától személyesen nem végez munkát a társaság tevékenységében, ügyvezetést más látja el, jövedelmet nem vesz fel. Idén gyes mellett szeretne „katás” egyéni vállalkozóként dolgozni. Kérdésem, hogy „katás” egyéni vállalkozóként gyes alatt, illetve a gyes lejártát követően egy újabb gyermek vállalása esetén milyen jövedelem és milyen jogviszony alapján állapítják meg a csed és gyed alapját?

Gyedről visszatérő munkaviszonyának megszüntetése Kérdés

Tisztelt Szakértő! Az alábbi kérdésben kérem állásfoglalását: Egy munkavállaló visszatér gyedről dolgozni, majd közös megegyezéssel meg akarják a munkaviszonyt szüntetni. Kérdésünk, hogy a munkavállaló lemondhat-e az időarányosan járó, ki nem vett szabadságának pénzbeli megváltásának igényéről? Elfogadható-e ez, vagy van törvényi akadálya? Válaszát előre is köszönöm. Tisztelettel: T. Mária

Gyed Kérdés

Jó képességű dolgozónk a jelenlegi gyed maximum alatti összeggel van gyermekével otthon. A két éves gyermeke mellett egyelőre gyeden napi 2 órás munkaviszonyt is vállal. A következő gyermek vállalásakor szeretné az új magasabb gyed maximumot elérni. Mi lehet ennek a foglalkozási-kereseti feltétele.? A gyed letelte után egy ideig 4 órásban dolgozna. A tervezett terhesség idején a magasabb bérért ugyanazon foglalkoztatónál 8 órás munkát vállal, akkor az a jövedelem képezi-e a gyed alapját? Mennyi időt kell a szülés előtt a magasabb keresetben eltölteni, hogy az legyen a gyed-számítás alapja? Szülés előtt fizetett jutalom beleszámít-e a gyed-alapba? Köszönettel: Székely Lajos

Terhes kismama és a gyed Kérdés

Tisztelt Szakértő! Van egy 6 hónapos terhes kismama. Jelenleg nincs biztosítási jogviszonya. Fél éve szűnt meg a munkaviszonya, ahol 3 hónapot dolgozott. Szeretném megkérdezni, hogy az alábbi esetekben jogosult-e, és ha igen, akkor mettől-meddig lesz jogosult, valamint mekkora lesz a gyed összege, ha - holnaptól napi 6 órás munkaviszonyt létesít, havi bruttó munkabére 103 500 Ft lesz, - holnaptól napi 8 órás munkaviszonyt létesít, havi bruttó munkabére 138 000 Ft lesz, - holnaptól napi 8 órás munkaviszonyt létesít, havi bruttó munkabére 180 500 Ft lesz, - holnaptól napi 8 órás munkaviszonyt létesít, havi bruttó munkabére 400 000 Ft lesz. A munkáltató részesülhet-e valamilyen adó- vagy járulékkedvezményben a 6 hónapos terhes alkalmazott után? Segítségét előre is köszönöm. Tisztelettel: Szekeres Zsolt

Katázás utáni babázás – gyermeknevelési ellátások Cikk

Kata szerint adózó egyéni vállalkozó 2018 októberében fog szülni. Már több mint két éve főállású katás, 50 ezer forintot fizet. Hogyan fog alakulni a táppénz, csed, gyed? Hogyan tudja ezeket igénybe venni, milyen nyomtatványokat kell beadnia? Ha a gyed mellett dolgozik, kell-e fizetnie a tételes adót? Az iparűzési adó fizetési kötelezettsége mennyi lesz, ha a tételes adót választotta? Olvasói kérdésekre dr. Radics Zsuzsanna tb-szakértő válaszolt.

Egyéni vállalkozó – csed összege Kérdés

Tisztelt Szakértő! 2015.06.01-től katás egyéni vállalkozó vagyok, havi 50 ezer forintos befizetéssel. 2018.01.01-től – profilváltás miatt – visszatértem a sima egyéni vállalkozásba, ahol havi 450 ezer forintot veszek ki vállalkozói kivétként. A szülés várható ideje: 2018.10.15. Kérdésem, hogy mennyi lesz a csed, illetve a gyed összege? Köszönöm a választ.

Katás egyéni vállalkozó ellátásai gyermekvállalás esetén Kérdés

Tisztelt Szakértő! Kata szerint adózó egyéni vállalkozó 2018 októberben fog szülni. Már több mint két éve főállású katás, 50 000 forintot fizet. Hogyan fog alakulni a táppénz, csed, gyed? Hogyan tudja ezeket igénybe venni, milyen nyomtatványokat kell beadnia? Ha a gyed mellett dolgozik, kell-e fizetnie a tételes adót? Az iparűzési adó fizetési kötelezettsége mennyi lesz, ha a tételes adót választotta? Köszönettel Nagyné

Gyet mellett gyedigény Kérdés

Tisztelt Szakértő! Az édesanya első 3 gyermeke után gyetben részesül jelenleg is. 4. gyermekére tekintettel (szül.: 2017.07.08.) részesülhet gyedben? Első munkahelyéről igényelte a gyetet, második munkahelyéről csedben részesült. Esetleg mindkét helyről kaphat gyedet? Válaszát köszönöm!

Gyedről visszatérő dolgozó elbocsátása Kérdés

Tisztelt Szakértő! Kolléganőnk harmadik gyermeke betölti a 3. életévét. A munkavállaló szeretne visszajönni dolgozni, de a korábbi foglalkoztatástól eltérően csak 4 órát tudna vállalni. Jelenleg erre nem tudunk lehetőséget adni. Felajánlottunk neki egy 6 órás állást, de más (alacsonyabb) pozícióban, mint a korábbi pozíciója volt. Ezt nem fogadta el. 10 éve jött cégünkhöz, ebből 2 évet töltött munkával. Kérdésem, hogy milyen lehetőségünk van? Mindenképpen vissza kell-e vennünk és felajánlani neki 4 órás munkát azon a területen ahonnan elment? Vagy felmondhatunk neki? Válaszát előre is köszönöm.

Gyed melletti járulékfizetés Kérdés

Tisztelt Szakértő! Gyeden lévő katás vállalkozó, ha egyéni vállalkozói tevékenységét 1,5 éves gyermeke mellett folytatja, akkor van-e katafizetési kötelezettsége? Ha van, akkor mennyi? Ugyanez a kérdés, ha fél év múlva gyesen lesz, akkor mit kell fizetnie? Köszönöm a választ: Zsu

Egyéni vállalkozás indítása gyed alatt Kérdés

Tisztelt Szakértő! A webes ügysegéden indítanám el az egyéni vállalkozást gyed folyósítása alatt. Elakadtam a munkavégzés jellege pontnál – nincs "gyed alatti munkavégzés" választási lehetőség: főfoglalkozásként, heti 36 órát elérő vagy el nem érő munkaviszony mellett, nappali tagozat mellett, nyugdíj mellett vagy társas vállalkozás mellett. Ilyenkor hova kell sorolni a gyedes kismamát? Válaszát előre is köszönöm.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 October
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink