hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Így támogatja egy cég működését az adatalapú döntéshozatal

  • BrandContent

A Prohuman HR szolgáltató vállalat 360 fokra bővítette szolgáltatási palettáját, amelynek egyik legizgalmasabb pontja a vezetői HR-dashboard támogatás. A részletekbe avatott be Maár Éva, a cég Outsourcing & Consulting üzletágának igazgatója.

„A bérszámfejtés egy olyan terület, amit lehet hiánytalanul végezni. Mi ezt tesszük. 360 fokos szolgáltatásunk olyan extrákat kínál, amivel a megrendelő elengedheti az adminisztráció terhét. A bérszámfejtés és a tb-ügyintézés csak a kezdet, digitális megoldásainkkal, professzionális szoftvereinkkel 100 százalékos HR-megoldást kínálunk.”

E szavakkal mutatja be honlapján a Prohumán 2004 Munkaerő Szolgáltató és Tanácsadó Kft. a részben új szolgáltatás-csomagját, amelyhez az alábbi jellemzőket társítják, illetve kínálják:

  • digitalizált „papírmunka”,
  • dedikált, szakértő kapcsolattartó,
  • egyedi, ügyfélre szabott megoldások,
  • nyílt ügyfélbetekintési lehetőség,
  • automatizált folyamatok,
  • tanácsadás,
  • felelősségbiztosítás, garanciák,
  • vezetői támogatás.

Mostani cikkünkben ez utóbbira, vagyis a vezetői HR-dashboard támogatási szolgáltatásra fókuszálunk. Mindenekelőtt tisztázzuk a fogalmat!

„A 360 fokos szolgáltatás azt jelenti, hogy igyekszünk olyan teljeskörű szolgáltatást nyújtani a HR-területnek, mely többek között segíti a vezetőket az adatalapú döntéshozatalban” – kalauzol el minket Maár Éva, a Prohuman Outsourcing & Consulting üzletágának igazgatója cége vezetői HR-dashboard támogatásával kapcsolatban.

A HR-esek sokszor megtapasztalják, hogy a legnehezebb az, amikor adat- vagy információhiányban szenvednek. Gondoljunk csak arra, hogy milyen sok adat születik egy folyamat vagy egy szolgáltatás – egy HR-adminisztráció vagy bérszámfejtés – során, melyek nagyon fontosak tudnak lenni egy következő döntés során. Ilyen például a fluktuáció-mérés. A ki- és belépők fluktuációs adatainak megfelelő riportálása, hónapról-hónapra történő elemzése nagyon fontos információ, illetve képet mutat az adott szervezetben rejlő esetleges javítandó dolgokról. Ha magas a fluktuáció, az sok pénzbe és időbe kerül, hiszen nehéz a munkavállalókat pótolni, különösen a mai munkaerőpiaci helyzetben. Ha egy havi riporttal akár a megszűnéseknek az indokait, akár a távozó létszám nagyságát tudják elemezni hónapról-hónapra a vezetők, akkor talán találnak olyan válaszokat az adott szervezetről, amelyek révén képesek változtatni, vagy tudnak hozni olyan döntéseket, amelyekkel a fluktuáció számottevően csökkenthető.

Ezeknek a riportoknak, divatos nevén vezetői dashboardoknak az is jellemzőjük továbbá, hogy számos egyéb kimutatás mellett havi rendszerességgel jelentésre kerül, hogy hogyan változnak a műszakpótlékok, a bérköltség vagy a befizetett szochó, mekkorák voltak az igénybe vett szochó-kedvezmények. A riportban szereplők olyan fontos információkat takarnak, amelyek segítik a vezetőket egyrészt abban, hogy megfelelően kontrollálják a folyamatokat, másrészt abban, hogy meg tudják tervezni a költségeiket.

„Ez egy viszonylag új szolgáltatás-elemünk, csak tavaly tettük elérhetővé az ügyfeleinknek, méghozzá azért, mert azt tapasztaltuk, hogy nagy igény van ezekre az értékes információkra és az ehhez szükséges adatok nagy része a bérrendszerben keletkezik” – hangsúlyozza a Prohuman Outsourcing & Consulting üzletágának igazgatója. Egyúttal azt is hozzátette, hogy többen korábban is kértek tőlük effajta jelentéseket eseti jelleggel, most azonban van egy fontos újdonság, nevezetesen, hogy gyakorlatilag készen adják át nekik azokat az elemzéseket és riportokat, melyekről az adott cég vezetői korábban talán nem is gondolták, mennyire fontosak lehetnek.

„Ez a dashboard képes több hónapot elemezni egymás mellett, méghozzá oly módon, hogy az ügyfél szabadon kiválogathatja, mely hónapokat akarja összehasonlítani egymással, illetve kiválaszthatja azt is, hogy milyen időszakot szeretne egyáltalán vizsgálni. A Prohuman ennek köszönhetően tulajdonképpen együtt tud gondolkodni a szolgáltatását igénybe vevőkkel” – hívja fel a figyelmet Maár Éva.

Ez azért fontos szempont, mert ily módon a vezetők képesek lesznek jobban eligazodni mindenekelőtt a költségeik között, nagyobb lesz a rálátásuk azok belső struktúrájára, valamint tudnak megfelelő döntéseket hozni mindezek tükrében. Például tisztában lesznek azzal, hogy mennyi a túlóra az adott hónapban, az miért növekedett az előző hónaphoz viszonyítva. De meg kell említeni azt a másik előnyt is, hogy meg tudják hozni azokat az intézkedéseket – akár módosíthatják a beosztást is –, amelyekkel szinten tudják tartani ezeket a költségeket, sőt akár még csökkenthetik is azokat.

„Az ügyféllel közösen keressük meg azokat a megoldásokat, amelyekkel a bérköltség – ami a legtöbb vállalatnál a legnagyobb költséghányadot adja – csökkenthető, s az így megtakarított összegek átforgathatók másik juttatásra, ösztönzésre vagy az alapbér emelésére” – említi a vezetői HR-dashboard támogatásuk egy további lényeges előnyét Maár Éva. „A Prohuman részéről a többes szám a cég bérszámfejtői csapatát takarja, amelyet szakmailag felkészült, több éves tapasztalattal rendelkező tanácsadók alkotnak, akik mögött több mint 200 ügyfél és 20 ezer számfejtett munkavállaló áll.”

A Prohuman azon cégek számára lehet megoldás, amelyek szeretnék kiszervezni a bérszámfejtésüket, vagy az igényeiknek megfelelőbb szolgáltatót keresnek. A vállalat az ő részükre kínál olyan költséghatékony megoldásokat, mint:

  • elvégzi a bér- és tb-számfejtési feladatokat, elkészíti a kapcsolódó bejelentéseket, bevallásokat, statisztikákat és egyéb adatszolgáltatásokat
  • a munkavállalók számára minden hónapban elektronikus úton továbbítja a bérlapokat, valamint év elején az éves adó- és járulékigazolásokat,
  • támogatja az elektronikus munkaidőnyilvántartást, mely révén hatékony és gyors adatáramlás valósulhat meg és elhagyhatók a papír alapú jelenléti ívek és excel táblák,
  • teljeskörűen ellátja a társadalombiztosítási kifizetőhelyek működéséhez kapcsolódó feladatokat,
  • kezeli a Cafeteria rendszerrel kapcsolatos összes feladatot a szabályzat elkészítésétől a munkavállalók - akár online - nyilatkoztatásán át a juttatások kifizetéséig,
  • elkészíti a cégnek szükséges egyedi riportokat és kimutatásokat, valamint – a kért adattartalommal és felosztással – a könyvelés részére szükséges főkönyvi bérfeladást,
  • gyakorlati válaszokat ad a foglalkoztatáshoz kapcsolódó munkaügyi, adózási és társadalombiztosítási kérdésekre,
  • támogatást nyújt és igény esetén képviseli a céget a hatósági ellenőrzések során,
igény esetén – a bérszámfejtéshez kapcsolódó feladatokon túl – elvégzi ügyfelei HR adminisztrációs feladatait is, például elkészíti a munkaszerződéseket és szerződésmódosításokat, előkészíti a bérszámfejtést, biztosítja az elektronikus munkaidő nyilvántartó rendszert, valamint intézi az EGT- és harmadik országbeli munkavállalók ügyeit

A tartalom a Prohuman 2004 Kft. megbízásából, a HVG BrandLab produkciójában készült. A cikk létrehozásában az Adózóna.hu szerkesztősége nem vett részt.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 October
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink