Rendezvények

LEGFONTOSABBAK EBBEN A KATEGÓRIÁBAN:

Megjelent! Visszaélés-bejelentési szabályok, teendők – videófelvétel és 4 iratminta Cikk

A visszaélések bejelentéséről szóló 2019/1937. számú EU-irányelv (Irányelv) rendelkezéseit a magyar jogba a 2023. évi XXV. törvény (Törvény) ültette át, amelynek értelmében a legalább 50, de legfeljebb 249 fő munkavállalót foglalkoztató cégeknek 2023. december 17-ig van lehetőségük a belső visszaélés-bejelentési rendszer létrehozására vonatkozó kötelezettségüket teljesíteni.

EPR-kötelezettség: közeledik az első bevallás – webinárium Cikk

2023. október 20. az első EPR-bevallások benyújtásának a határideje, így a gazdálkodóknak nem sok idejük maradt a felkészülésre. A közelmúltban többször is változtattak a szabályokon, illetve még a jövőben is várhatók módosítások. Tartson velünk webináriumunkon, ahol az előadás során főként az újdonságokra fogunk fókuszálni, de az alapvető szabályokat is ismertetjük röviden, így azok is megismerkedhetnek az EPR-rendszer sajátosságaival, akiknek még semmilyen alapismeretük nincs a témában!

Visszaélés-bejelentési szabályok és gyakorlati teendők – webinárium Cikk

A visszaélések bejelentéséről szóló 2019/1937. számú EU-irányelv (Irányelv) rendelkezéseit a magyar jogba a 2023. évi XXV. törvény (Törvény) ültette át. A Törvénnyel kapcsolatosan számos gyakorlati kérdés felvetődik, miközben számos feladat vár a Törvényben meghatározott szolgáltatókra, vállalkozásokra, szervezetekre, köztük a visszaélések bejelentésére szolgáló belső csatorna kialakítása, a panaszok fogadásával és kezelésével foglalkozó szervezeti egység kijelölése vagy kiszervezése független partnernek, továbbá elkészíteni/elkészíttetni a belső szabályozás részeként számos dokumentumot, belső szabályzatot, tájékoztatót. Emellett belső képzést is tartani kell, hogy ismert legyen a szabályozás lényege az érintettek számára.

Megjelent az „EPR-kötelezettség: új előírások gyártókra, forgalmazókra és logisztikai szolgáltatókra” című webinárium videófelvétele Cikk

A kiterjesztett gyártói felelősség (EPR) a gazdálkodók széles rétegét érinti, és július elsejétől már hatályba lép a vonatkozó jogszabály. A felkészülést az új rendszerre, illetve a regisztrációs, nyilvántartásba vételi folyamatokat már meg kell/kellett tenni a kötelezetteknek annak érdekében, hogy az előírásokat maradék nélkül betartsák. Elérhető webináriumunk videófelvétele, amelyben szakértőink átfogóan ismertették az új szabályozással kapcsolatos legfontosabb ismereteket, majd előadóink, Gombás Otília és Malomsoki Tibor a J&J Center Kft. szakértői, a beérkező kérdésekre válaszoltak.

EPR-kötelezettség: új előírások gyártókra, forgalmazókra és logisztikai szolgáltatókra – webinárium Cikk

Mivel a kiterjesztett gyártói felelősség (EPR) a gazdálkodók széles rétegét érinti, és bevezetésére már alig néhány hét maradt, regisztrációs, illetve nyilvántartásba vételi kötelezettségre pedig már csak szinte csak pár nap áll rendelkezésre (május 31.), érdemes alapjaiban megismerni a várható szabályokat és azokra felkészülni. Tartson velünk webináriumunkon, ahol előadóink átfogóan ismertetik az új szabályozással kapcsolatos legfontosabb ismereteket, majd előadóink, Gombás Otília és Malomsoki Tibor a J&J Center Kft. szakértői, a beérkező kérdésekre válaszolnak!

Nemzetközi adózás és munkajog – fókuszban a külföldi kiküldetések webinárium Cikk

Tartson velünk webináriumunkon, ahol előadóink átfogóan ismertetik a kiküldetésekkel kapcsolatos adózási és munkajogi szabályozás alapjait a vállalkozások és a magánszemélyek szempontjából egy-egy életszerű gyakorlati példát is bemutatva!

Megjelent! Az Mt. új szabályai – változások a munkajogban 2023. január 1-jétől – videó Cikk

2022. december 7-én az Országgyűlés elfogadta az „Egyes foglalkoztatási tárgyú törvények módosításáról" szóló T/1845. számú törvényjavaslatot, melynek értelmében 2023. január 1. napjával, a munka és magánélet összehangolását biztosító és 2022 augusztusa óta hatályos EU-irányelvekben foglaltakon felül is több új szabállyal bővül, jelentősen változik a munka törvénykönyve. Az elfogadott törvényjavaslat szerint egyes változások visszamenőleges hatályúak is lehetnek, és szinte minden munkáltató működését érintik, így felül kell vizsgálni a használatban lévő munkaügyi iratmintákat, és át kell gondolni a belső HR folyamatokat.

Megjelent! Átalányadózás vs. vállalkozói személyi jövedelemadó – videó Cikk

Megjelent az Átalányadózás vs. vállalkozói személyi jövedelemadó című webinárium teljes anyagának videófelvétele!

Átalányadózás vs. vállalkozói személyi jövedelemadó – webinárium Cikk

Tartson velünk webináriumunkon, ahol előadóink átfogóan ismertetik a két adózási formát, a kapcsolódó közterheket (tb, szocho, hipa), az adminisztrációs jellegű adókötelezettségeket, és gyakorlati példákon keresztül mutatják be, melyik adózási mód lehet a kedvezőbb választás egyes élethelyzetekben!

Élet a kata után – alternatívák kisadózás helyett – videó Cikk

Elérhető az Élet a kata után – alternatívák kisadózás helyett című webináriumon elhangzott előadás teljes anyagának videófelvétele.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

1 2 3

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
VIDEÓ

Kérdések és válaszok

Vasárnapi pótlék

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

13. havi munkabér egyes munkavállalóknak

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

2023 December
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31