1112 találat a(z) cégvilág-rss cimkére

Támogatás a legjobb innovációs gyakorlatokat bemutató rendezvényekre Cikk

A Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) 30 millió forinttal támogatja a legjobb innovációs rendezvényeket.

Brit szakember az ikonikus magyar sörgyár élén Cikk

Mike James brit szakember lett a Dreher Sörgyárak vezérigazgatója augusztus 1-jétől; a pozíciót Békefi Gábor korábbi vezetőtől vette át, aki márciusban jelentette be, hogy visszavonul a vállalat éléről – közölte a társaság.

Újabb eljárás indult a Wizz Airrel szemben Cikk

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának feltételezett megsértése miatt versenyfelügyeleti eljárást indított a Wizz Air Hungary Zrt.-vel (Wizz Air) szemben – közölte a GVH. A GVH a cég foglalási rendszerének szakmai gondosság követelményét sértő működését, valamint a szolgáltatási díjakkal kapcsolatosan lényeges információk elhallgatását gyanítja.

Módosult a „Feldolgozó üzemek fejlesztésének támogatása” című pályázat Cikk

Augusztus 13-án nyílik meg a „Feldolgozó üzemek fejlesztésének támogatása” című (KAP-RD04a-RD04b-2-24 kódszámú) pályázati felhívás, amely 2024. 07. 31-én módosításra került – hívja fel a figyelmet honlapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK).

Tőkehiány miatt nem innoválnak a magyar vállalkozások Cikk

A hazai vállalkozások 55 százaléka nem vezetett be innovációs folyamatot az utóbbi két évben, amelynek legfőbb oka a tőkehiány volt – derül ki a Billingo, online számlázó cég friss felméréséből. Az innovációt alkalmazók sorában az egyéni vállalkozók voltak az élharcosok, őket a kft.-k követték a sorban, az alkalmazási területek pedig főként HR és döntéshozatal, logisztika és vállalatirányítás voltak. Az újítások fókuszában pedig talán nem meglepő, hogy a hatékonyság növelése volt.

Tb-igazolás EGT-államokba, Svájcba, egyezményes országokba kiküldetés esetén Cikk

Ha a munkavállalót az EGT valamelyik államába, Svájcba, illetve egyezményes országba küldik ki, akkor a kiküldetés időtartamára igazolás igényelhető arról, hogy a kiküldött munkavállaló továbbra is a magyar társadalombiztosítás hatálya alá tartozik. Cikkünkben áttekintjük, hogy a hatályos jogi szabályozás szerint milyen feltételek fennállása állítható ki ez az igazolás.

Eladta az OTP romániai leányvállalatait Cikk

Lezárta az OTP Csoport az OTP Bank Románia és további romániai leányvállalatainak értékesítését a vevő Banca Transilvaniával (BT) – közölte a pénzintézet.

Üzemi balesetet szenvedett a munkavállaló, mennyiben felel a volt munkáltató a keresetkiesésért? Cikk

Nemrégiben nyilvánosságra hozott döntésében (BH2024.165.) a Kúria egyebek mellett azt is vizsgálta, hogy a munkavállalót az üzemi balesetét követően beállt keresetvesztés kapcsán milyen kárenyhítési kötelezettség terheli. Cikkünkben ismertetjük az érdekes ügy részleteit.

A nap kérdése: utólag jelentett beteget a munkavállaló, köteles elszámolni táppénzt a munkáltató? Cikk

Három hétig nem jelent meg a dolgozó a munkahelyén, a munkáltató nem érte el, így igazolatlan távollétet jelentet esetében. Köteles-e visszamenőleg elszámolni a betegszabadságot és a táppénz, amikor a munkavállaló bejelentés nélkül újra megjelenik a munkahelyen, és viszi az orvosi igazolást? – kérdezte olvasónk. Széles Imre tb-szakértő válaszolt.

Új, kedvezőbb feltételek a kkv-k technológia plusz hitelprogram pályázatánál Cikk

A kormány elfogadta a vállalkozások és a vállalkozásokat tömörítő szövetségek észrevételeit, és a felmerült piaci igényekre reagálva módosította a 155 milliárd forint keretösszegű, európai uniós társfinanszírozású GINOP Plusz-1.4.3-24 kkv technológia plusz hitelprogram részleteit, így még szélesebb kör számára válik elérhetővé és sokrétűbben felhasználhatóvá a nulla százalékos fix kamatozású finanszírozási forma – jelentette be hétfői közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

Könyvelőcéget alapítana? Ügyeljen a feltételekre! Cikk

Milyen feltételek mellett nyújthat egy cég könyvviteli, számviteli, adózási szolgáltatást, s ezeket felvegye a tevékenységi körébe? Kötelezően kell egy regisztrált mérlegképes könyvelő alkalmazott? Minimum hány órában? Vagy elég egy minimális megbízási jogviszony a regisztrált mérlegképes könyvelővel? – kérdezte olvasónk. Pölöskei Pálné adószakértő válaszolt.

Szerződéskötés egyszerűbben: jól gondolja meg, mikor használ aláíró pecsétet vagy szkennelt aláírást! Cikk

Milyen eset(ek)ben lehet kiváltani az aláírást aláíró bélyegző használatával? – kérdezte olvasónk. Dr. Buzády Csongor ügyvéd, vállalatfinanszírozási szakjogász (Budlegal Ügyvédi Társulás) válaszolt.

Harmadik országbeli munkavállaló Magyarországról külföldre szökik: mit kell tennie a munkáltatónak? Cikk

Magyar munkáltatóhoz két évre szóló munkavállalási engedéllyel, munkaszerződéssel, az ide érvényes tartózkodásihely-igazolással rendelkező harmadik országbeli (mianmari) személy Németországba szökik. Minden következmény nélkül vállalhat ott munkát? – kérdezte olvasónk. Dr. Hajdu-Dudás Mária munkajogi ügyvéd szakértőnk válaszolt.

Ki lesz az év üzletembere? A fenntartható cégek tulajdonosait is díjazzák idén Cikk

A fenntarthatóság iránt elkötelezett vállalkozókra is reflektorfényt irányít az EY Az Év Üzletembere Program. A független bírálóbizottság első alkalommal osztja ki idén az EY Fenntarthatóságért Különdíjat, hogy kiemelje azokat, akik környezetbarát, társadalmilag hasznos és emberközpontú társaságok tulajdonosai és vezetői.

Ügyeljen a munkaidőkeret helyes alkalmazására! Bírságol a hatóság Cikk

A foglalkoztatás-felügyeleti hatóság folyamatosan ellenőrzi a munka- és pihenőidőre vonatkozó rendelkezések betartását, és annak keretében a munkaidőkeret, azaz az egyenlőtlen munkaidő-beosztás szabályainak megfelelő alkalmazását. Cikkünkben összefoglaljuk a legfontosabb tudnivalókat, hogyan kerülhetik el a munkáltatók a büntetéseket.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 December
H K Sze Cs P Sz V
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink