4016 találat a(z) egyéni vállalkozó cimkére

Ekáermentesség? Kérdés

Tisztelt Szakértő! Egyéni vállalkozó kiskereskedelemben szőrmebundákat (nemes szőr, nerc, csincsilla, stb), mellényeket, bőrkabátokat értékesít. A beszerzései közösségen belülről (Olaszország, Németország, Görögország..) történik, a beszerzett áruk értéke időnként eléri és meg is haladhatja az 5 millió forintot. Az áru szállítása légi úton történik, a repülőtérről a TNT Fuvarozó cég nem útdíjköteles, 3,5 tonnát el nem érő járművével szállítják az üzletbe. De előfordult már olyan eset is, hogy a tulajdonos szállította a saját személygépkocsijával. A visszárut szintén ezen az úton szállítja a vállalkozó, azaz ő kifuvaroztatja a repülőtérre, és onnan szállítják a célországba. A rendeletben az olvastam és a tájékoztató rendszerüktől is azt az információt kaptam, ha a szállító jármű nem útdíjköteles, és nem éri el a 3,5 tonnát, akkor nem kell ekáerregisztráció. Illetve a kockázatos és egyéb kockázatos termékek listáját végignézve a fenti termékek nem tartoznak bele, tehát nem szállítanak kockázatos vagy egyéb kockázatos terméket. Viszont a minap helyszíni NAV-ellenőrzés során az ellenőrök azt mondták, hogy a közösségi beszerzés és az értékhatár miatt szükséges a regisztráció. Úgy gondolom, ha az egyéni vállalkozó mentes, nem kell bejelentkeznie az ekáerrendszerbe. Szeretném kérni megerősítésüket ezen eset mentességére vonatkozóan!

Szja – árfolyam egyéni vállalkozó esetében Kérdés

Január 1-jétől az áfás egyéni vállalkozónak is kötelező lesz az áfatörvény által előírt árfolyamot alkalmaznia mind a bevételek, mind a kiadások esetében. Mi a helyzet akkor, ha a szolgáltatás igénybevételekor, illetve a szállítói számlák kiegyenlítésekor eltérőek az árfolyamok? Illetve kérdésem lenne még, hogy ha 2014-es teljesítésű számlát 2015-ben egyenlítenek ki, akkor is kell már alkalmazni ezt a törvényi változást? Köszönöm!

Kapcsolt vállalkozás Kérdés

Kérdezni szeretném, hogy megvalósul-e a kapcsolt vállalkozás fogalma abban az esetben, ha XY egyéni vállalkozó ügyvezető ZZ Kft.-ben, amelyben tulajdonrésszel nem rendelkezik? A kft. a tevékenységéhez szükséges áru körülbelül 70 százalékát ezen egyéni vállalkozótól szerzi be.

Alanyi mentes vállalkozó – ekáerszám Kérdés

Tisztelt Szakértő! Alanyi mentes egyéni vállalkozó 0602, 0603 vtsz. számmal növényeket termeszt, amit a piacon értékesít (nem magánszemélynek). A 0603 vtsz. szám alá eső növények kockázatos terméknek minősülnek, és a szállítás során az 500 kilogrammot meghaladja az összsúlyuk. Kell-e ekáerszámot kérni a piacra szállítás során, függetlenül attól, hogy alanyi mentes egyéni vállalkozóról van szó, és így nem ő az első adóköteles értékesítő? Előre is köszönöm a válaszát.

Reklámadó Kérdés

Tisztelt Szakértő! Kérdezni szeretném, hogy vonatkozik-e a reklámadó arra a 2015. februárban alakult egyéni vállalkozóra, aki egy helyi hírportált vezet a térség anyukáinak? Ezen az oldalon hirdethetnek szolgáltatók, például szállodák, helyi vállalkozások is meghatározott hirdetési díjért. Ha a reklámadó hatálya alá tartozik, akkor – Mi alapján kell bevallani és megfizetni az adót? – Milyen gyakorisággal kell bevallani és megfizetni az adót? Köszönöm.

Több nyugdíjat, táppénzt, gyedet szeretne? Létezik rá megoldás... Cikk

Vannak, akik eldönthetik, hogy majdani nyugdíjuk és más pénzbeli tb-ellátásuk növelése érdekében a kötelezőnél több járulékot fizetnek. Megmutatjuk, kikre és milyen feltételekkel vonatkoznak ezek a szabályok.

Alkohol értékesítése fesztiválokon Kérdés

Tisztelt Szakértő! Tájékoztatásukat kérem azzal kapcsolatban, hogy amennyiben egy egyéni vállalkozó vásárokon, piacon, fesztiválokon alkoholt értékesít, akkor ahhoz milyen hatósági engedélyeket kell beszerezni, az értékesítés előtt mely hatóságoknak kell bejelentést tenni? A vásárokon, fesztiválokon alkoholt értékesítő vállalkozónak online pénztárgép-használati kötelezettsége van, vagy elegendő kézi nyugtát adnia? Jövedéki adó fizetési kötelezettsége felmerülhet-e a vállalkozónak? Előre is köszönöm válaszukat! Üdvözlettel: Földházi Szilvia

Egyéni vállalkozó pénztára Kérdés

Az egyéni vállalkozó minden eredményét leadózza, ennek ellenére nagyobb összeg van a pénztárában. Ezt hogyan lehet kivenni?

Egyéni vállalkozó – osztalék könyvelése Kérdés

Tisztelt Szakértő! Segítségét kérném abban, hogy amennyiben 2014. évben az egyéni vállalkozás bevételeiből a költségek, kivét levonását követően marad jövedelem (nyereség), akkor azt a vállalkozói szja 10 százalék, vállalkozói osztalékalap szja 16 százalék, eho 14 százalék (maximum 450 ezer forintig) levonása után a pénztárkönyvben hogyan, és mikor könyveljük? 1. 2014. évben a bruttó osztalékot 2015. évben a fizetendő szja, eho 2. 2014.évben a nettó osztalék, 2015 évben a fizetendő szja, eho 3. 2015. évben a nettó osztalék, 2015 évben a fizetendő szja, eho Köszönöm a segítséget.

Egyéni vállalkozó többes jogviszonyban – Táppénz Kérdés

Tisztelt Szakértő! Egy egyéni vállalkozó heti 40 órás munkaviszonnyal rendelkezik. Mellette egyéni válllalkozó is. Áprilistól szeretne táppénzre menni, mivel várandós. Kérdésünk az, hogy személyesen végezheti-e a vállalkozói tevékenységét, ha a munkaviszonyából táppénzre megy? Hátrányosan érinti-e, ha a vállalkozói tevékenységét személyesen végzi, és bevételre tesz szert? (CSoportos tornát tartana heti néhány alkalommal). Segítő válaszát köszönjük.

Gyes mellett vállalkozás Kérdés

Gyesen lévő anyuka szeretne vállalkozó lenni. Lehet-e egyéni vállalkozó, és ha igen, akkor főállásúnak vagy mellékállásúnak számít-e? (A gyes főállásnak számít?) Ha ez a kismama később szeretne második gyermeket, és gyedet szeretne (korábban egyáltalán nem volt munkaviszonya), akkor a vállalkozói időszak jogalapot teremt-e a gyedhez? A megbízási jogviszony után lehet-e gyedet igényelni, és milyen feltételekkel? Válaszukat előre is köszönöm.

Egyéni vállalkozó által bérbevett ingatlan felújítása Kérdés

Tisztelt Szakértő! Egy egyéni vállalkozó a bejelentett lakcímét használja az egyéni vállalkozás székhelyeként. Most a lakást felújította. Úgy gondolja, hogy a teljes felújítási költséget elszámolja, mint egyéni vállalkozó. Arra hivatkozik, hogy a barátnőjénél lakik, és a saját lakását csak az egyéni vállalkozás székhelyeként használja, azonban a bejelentett lakcíme a szóban-forgó lakásban van. Elszámolhatom-e a teljes költséget költségként az egyéni vállalkozásában? Illetve a felújítást értékcsökkenésként kellene elszámolnom? Válaszát köszönöm.

Felfüggesztett adószámú egyéni vállalkozó Kérdés

Tisztelt szakértő! Az alábbi kérdésem lenne. 2014 nyarán egyéni vállalkozónak felfüggesztették az adószámát, adókötelezettség nem fizetése miatt júniusban jogerőre is emelkedett a határozat. 1453-as adóbevallását hogy kell leadni? Mintha megszűnt volna? Júniustól főállása is lett egy NY-es bevalláson jelentettem, hogy nincs 08 és 58-as bevallási kötelezettsége egész évre. Nem találok utalást a 53-es bevallásban ilyen esetre.

Egyéni vállalkozó táppénz Kérdés

Tisztelt Szakértő ! Heti 40 órás munkavégzési kötelezettséggel járó munkaviszonyban álló egyéni vállalkozónak - vállalkozói kivétje nem volt - betegsége esetén jár-e táppénz vállalkozói jogviszonya után? Köszönettel

Egyéni vállalkozó szocho-kedvezménye Kérdés

Tisztelt Szakértő! Ha egy gyesről visszatérő nem munkaviszonyban kezdene dolgozni, hanem egyéni vállalkozóként, jogosult lehet-e a szocho-kedvezményre? Köszönöm a válaszát előre is.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 October
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink