hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Új étkezési jegy: mennyi lehet a havi maximum?

  • Surányi Imréné okleveles közgazda

Az elfogadott adótörvény-módosítások egyike szerint jövőre kedvezményes adózású étkezési juttatást havi 5 ezer forintig Erzsébet-utalvány formájában lehet adni.

Nagy vitát kavart az a javaslat, amely a jövő évtől a SZÉP-kártyára utalt étkezőhelyi támogatás bevezetésével fokozatosan megszűntette volna a papír alapú étkezési utalványok kedvezményes juttatásának lehetőségét. Végül azonban a 2012-től hatályos elfogadott rendelkezések szerint a SZÉP-kártyára utalt étkezési támogatás mellett a munkáltató a munkavállaló választása szerint még két további étkezési juttatást is adhat kedvezményesen. Ezek egyike a munkahelyi étkezőhelyen megvalósuló havi 12 ezer 500 forintot meg nem haladó értékű ételfogyasztás (ideértve a kizárólag az adott munkáltató munkavállalóit ellátó, a munkáltató telephelyén működő munkahelyi (üzemi) étkezőhelyen az említett értékben és célra felhasználható – a munkáltató vagy az étkezőhelyet üzemeltető személy által kibocsátott – utalvány, elektronikus adathordozó juttatását is).
Adóváltozások 2012

Ismét Adóváltozások 2012 konferencia a HVG szervezésében! Tudjon meg mindent az adóváltozásokról az Adó különszám szerzőitől! Előadóink: Dr Balog Ádám adóügyekért felelős helyettes államtitkár, Dr Hermann Mónika, Dr Laki Gábor, Demeter Zsuzsanna, Dr Kovács Tamás Sándor.


A részletes programért ide kattintson!

 


Jelentkezni itt tud!

A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A teljes cikket előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink olvashatják el! Emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 October
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink