26715 találat a(z) munkajog cimkére

EH 2001.516 Jogszabályok és jogi tartalmak

A felperes keresetében azért kérte személyhez fűződő joga, ezen belül jóhírneve megsértésének a megállapítását és egyéb jogkövetkezmények alkalmazását, mert az alperes Közigazgatási Hivatal mint korábbi munkáltatója a B.-i Kerületi Önkormányzatok jegyzői részére megküldött, 1998. március 25-i keltezésű iratban róla azt közölte, hogy "főosztályvezetői megbízása visszavonásra került és a jövőben főtanácsosi beosztásban tevékenykedik a hivatalban".
A jogerős ítélet a keresetet elutasította, mer...

EH 2001.467 Jogszabályok és jogi tartalmak

BH 2001.1.37 Jogszabályok és jogi tartalmak

A korábban önkormányzati fenntartásban volt alperesi iskolát 1995. július 1-jétől a főegyházmegye vette át. Az alperes erre tekintettel az addig közalkalmazotti jogviszonyban álló felperessel - másokkal együtt-munkaszerződést kötött. Ebben a felek kikötötték, hogy az alperes a munkavállalók részére biztosítja mindazokat a juttatásokat, amelyek a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény alapján járnak.
Az alperes 1997. június 17-én "felmentéssel" megszüntette a matematika-fizika tanár munk...

EH 2001.568 Jogszabályok és jogi tartalmak

A periratok szerint a felperes az 1996. június 20-án kötött munkaszerződés alapján 1996. augusztus 1-jétől állt határozatlan idejű munkaviszonyban az alperesnél. A munkaszerződése szerint junior manager munkakört volt köteles ellátni, különösen az alábbi feladatokkal: a kereskedelmi politika meghatározása, a jövedelmezőség megteremtése és az ennek eléréséhez szükséges eszközök alkalmazása, továbbá a beosztottai tekintetében a munkaviszony létesítése, továbbképzés, további feladatok meghatároz...

BH+ 2001.1.39 Jogszabályok és jogi tartalmak

A felperes 1992. november 24-étől 1998. január 9. napjáig munkaviszony jellegű jogviszonyban az alperesnél elnöki tisztséget töltött be. A felperes elnöki tisztsége 1998. januárjában megszűnt, majd a munkaviszonyát 1998. május 18-án közös megegyezéssel megszüntették. A felperest az 1995. évben 26 nap, az 1996. és 1997. években 27 nap, 1998-ban pedig 12 nap időarányos szabadság illette meg. A felperes egy napi átlagkeresete 1995. évben 4000,- Ft, 1996. évben 5000,- Ft, 1997. évben 7905,- Ft, 1...

BH+ 2001.1.37 Jogszabályok és jogi tartalmak

A felperes 1993. novemberétől határozatlan időtartamú munkaszerződést kötött az alperessel bér-, sztk.-, munkaügy és általános pénzügyi-ügyintézői munkakör ellátására havi 25.000 forint alapbérrel. Az alperes 1996-ban megszerezte a CS Árufuvarozó és Szállítmányozó Kft. többségi tulajdonát, majd 1997. januárjától a P. Kft. többségi tulajdonát is. Az alperes külön megállapodásban vállalta mindkét kft. ügyviteli feladatainak ellátását. Ekként a felperes e két kft. dolgozói tekintetében is elvége...

EH 2001.571 Jogszabályok és jogi tartalmak

A felperes mentőápoló munkakörben fennállt közalkalmazotti jogviszonyában 1997. március 17-én az általa vezetett mentő gépkocsival a 4. számú főúton az út közepén az elválasztó sávban található forgalomirányító jelzőlámpa vasoszlopának ütközött, és súlyos sérülést szenvedett.
A felperes módosított keresetében a közalkalmazotti jogviszonyával összefüggésben okozott vagyoni és nem vagyoni kárai megtérítésére kérte kötelezni az alperest.
A munkaügyi bíróság közbenső ítéletével megállapította, ...

EH 2001.472 Jogszabályok és jogi tartalmak

Az alperes szakszervezeti szerv az 1996. június 2-át követően a Balatonboglár és Balatonszemes térségében a forgalmi szolgálattevők osztott munkaideje fenntartására vonatkozó felperesi intézkedés jogellenességének megállapítását kérte. A Legfelsőbb Bíróság végzésével hatályában fenntartotta a megyei bíróság végzését, melyben a megyei bíróság a munkaügyi bíróság végzését megváltoztatta és a munkáltatói intézkedés jogellenességének megállapítására irányuló kérelmét elutasította.
A felperes mun...

EH 2001.579 Jogszabályok és jogi tartalmak

A periratokból megállapítható tényállás szerint a megyei jogú város képviselő-testülete 1993. november 15-től 1998. július 31-ig igazgatói teendők ellátásával bízta meg a felperest az alperesnél. A határozott idő lejártát követően, 1998. augusztus 1. napjától a felperes beosztott tanári munkakörben folytatta munkáját. Ezt követően az új alperesi intézményvezető a lefolytatott pénzügyi-gazdasági ellenőrzési vizsgálat alapján 1998. október 20. napján fegyelmi eljárást rendelt el a felperes elle...

EH 2001.582 Jogszabályok és jogi tartalmak

A felperes munkaviszonyát a felek 1999. június 30-án közös megegyezéssel megszüntették.
A felperes amiatt élt keresettel, mert az alperes a felperes korengedményes nyugdíjazásáról 1999. június 21-én létrejött megállapodásuk ellenére a nyugdíj összegét és a postaköltségek arányos részét nem utalta át a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság elkülönített számlájára. A felperes kérte az alperes kötelezését a Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság által megállapított havi 37 200 forint korengedményes nyugdíjnak m...

EH 2001.563 Jogszabályok és jogi tartalmak

A felperes azért indított keresetet az alperes ellen, mert álláspontja szerint a munkaviszonyának megszüntetésére jogellenesen került sor. Emiatt a munkaviszony helyreállításának mellőzését kérte az Mt. 95. § (4) bekezdése, 93. § (1) bekezdése és 100. § (4) bekezdése szerinti követeléseinek teljesítésével.
A munkaügyi bíróság ítéletével az alperes 2000. április 4­ei intézkedése jogellenessége következményeként az alperest felmondási időre járó átlagkereset, végkielégítés és kamat címén maras...

BH 2001.1.41 Jogszabályok és jogi tartalmak

Az alperes parancsnoka a főtörzsőrmester felperes szolgálati viszonyát 1997. június 16. napján kezdődő felmentéssel 1997. december 16. napjára megszüntette, és szolgálati nyugállományba helyezte, mert szervezeti változás miatt a felperes szolgálati beosztása megszűnt, másik megfelelő beosztás nem biztosítható a részére. A felperest a szolgálati kötelezettségek teljesítése alól 1997. szeptember 16. napjától mentesítették, kéthavi illetménynek megfelelő jutalmat és háromhavi jubileumi jutalmat ...

28/2000. (IX. 8.) AB határozat Jogszabályok és jogi tartalmak

Az Alkotmánybíróság jogszabályok alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítványok tárgyában meghozta a következő
A)
1. Az Alkotmánybíróság a honvédelemről szóló 1993. évi CX. törvény 71. §-a, 132. § (3) bekezdése, valamint 133. § (2) bekezdése, a honvédelemről szóló 1993. évi CX. törvény végrehajtásáról szóló 178/1993. (XII. 27.) Korm. rendelet 45. §-a, valamint a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény 220., 26...

43/2000. (XI. 24.) AB határozat Jogszabályok és jogi tartalmak

Az Alkotmánybíróság önkormányzati rendeleti szabályozás törvényellenességének vizsgálatára irányuló indítvány tárgyában meghozta a következő
Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy Kiskőrös Város Önkormányzata Képviselő-testületének az önkormányzat szervezeti és működési szabályzatáról szóló 7/1999. (IV. 20.) Önk. számú rendelete 53. § (3) bekezdés h) pontjában szabályozott - "Az osztályvezetők vezető besorolású köztisztviselőnek minősülnek, de vezetői feladataik mellett ellátják a munkaköri ...

277/2000. (XII. 28.) Korm. rendelet Jogszabályok és jogi tartalmak

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 May
H K Sze Cs P Sz V
28 29 30 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31 1

Együttműködő partnereink