259 találat a(z) biztosítási jogviszony cimkére
Elég-e a 08-as helyett a NY? Kérdés
Tisztelt Szerkesztőség! Az "Ezért kell többes jogviszonyban bejelenteni a biztosítási jogviszonyt" című cikkükben kifejtették, miért kell bejelenteni a jövedelmet nem szerző társas vállalkozót többes viszony esetén is. Ezzel kapcsolatban írták, hogy az Art 31. § (2) és (2a) szerint, valamint a NAV tájékoztatója szerint is, minden hónapban töltögetni kell, és be kell adni az egyes társas vállalkozókra vonatkozó 0-ás 08M-lapokat (az A lapok mellett). Véleményem szerint az idézett törvényi helyek, hozzáolvasva a 31. § (6) bekezdést is, mely a NY nyilatkozatról szól, nem egyértelműek a tekintetben, hogy nem elég a NY. Abból indulok ki, hogy szerintem a NAV mindent tud a 1041-es alapján, ami biztosítási viszonyra vonatkozik, kivéve a járulékadatokat. Azokról pedig a NY nyilatkozat útján is megtudhatja, hogy 0. Ugyanis ha 0, akkor az egészségbiztosítási ellátások és a szolgálati idő tekintetében teljesen mindegy, hány órában, a hónap hány napján dolgozott 0-ért a társas vállalkozó. Tehát felesleges, az adózók és könyvelőik erőforrásait értelmetlenül kihasználó, bürokratikus kötelezettségről van szó, mely a törvény alapján nem egyértelmű, csak a hivatal követeli meg. Kérem, legyenek kedvesek tájékoztatni, ha van olyan információ, amelyet nem ismerek és amely indokolja a NAV által előírt 08-asok 0-ásan is kötelező benyújtását. Válaszukat előre is köszönöm. Polácsek György
Külföldi képviselő Kérdés
Tisztelt Radics Zsuzsanna! Szeretnék segítséget kérni, hogy ha egy egyszemélyes kft. képviselője cseh állampolgár, de a gyanúm szerint szlovák biztosítással rendelkezik (sajnos, ha jól sejtem, akkor önkéntes biztosítással...), akkor itt Magyarországon kell-e fizetnie járulékokat maga után addig, míg az A1-es nyomtatvány nem érkezik meg? Sajnos nem tudom, hogy ha önkéntes biztosítása van, akkor arra jár-e igazolás. Ha jól tudom, akkor lehet figyelembe venni a heti 36 órás jogviszonyt, ha az tényleges munkával jár. Segítségét előre is köszönöm.
Kft.-ügyvezető külföldi állampolgár, biztosítási jogviszony bejelentése Kérdés
Tisztelt Szakértő! Alábbiakban kérem válaszát. Kft .ügyvezetőjét Magyarországon biztosítási jogviszonyba be kell-e jelenteni, és ha igen, milyen kóddal (15T1041), ha külföldön van biztosítási jogviszonya? A 1508-as bevalláson kell-e jelenteni, és ha igen, itt milyen kódot kell alkalmazni? Köszönöm. Üdvözlettel: F. Ágnes
Változás a nyugdíjszabályokban! Amit tudniuk kell a nevelőszülőknek Cikk
Nem állhatnak biztosítási jogviszonyban a nevelőszülők sem azon a napon, amikortól kezdődően megállapítják részükre az öregségi nyugdíjat. Fontos változás ugyanakkor, hogy nem kell megváltoztatni a nevelőszülőknél elhelyezett gyermekek gondozási helyét amiatt, hogy szünetel a nevelőszülői foglalkoztatási jogviszony.
Visszavont nyugdíj: ez volt az ok Cikk
A már nyugdíjban lévő felperes alkotmánybírósági határozatra hivatkozó kérelmére visszaállították jogviszonyát, ezért a társadalombiztosítási szerv visszamenőleg visszavonta öregségi nyugdíját. Az ügy végére a Kúria tett pontot.
Biztosítási jogviszony helye Kérdés
Egy Cipruson bejegyzett cég, amely nem rendelkezik magyar fiók-, illetve leányvállalattal, egyéb érdekeltséggel, magyar dolgozókat foglalkoztat munkaviszonyban. A magyar adóügyi illetőséggel bíró dolgozók tényleges munkavégzésének helye Magyarország. Milyen jogszabályt vegyünk figyelembe a biztosítás helyének meghatározásához, illetve hol lesznek biztosítottak a dolgozók: Cipruson vagy Magyarországon?
Megbízási szerződés Kérdés
Tisztelt Adózóna! Megbízási szerződésem van 2014. 01. 01-től 2014. 12. 31-ig tartó időszakra, havi 20 000 forint megbízási díjjal. Egy összegben kértem a számfejtést az időszak végén, amit a napokban megtesznek. Kérdésem: érvényes-e a minimálbér 30 százalékánál alacsonyabb megbízási díjra vonatkozó tb-szabály, miszerint nem jött létre biztosítási jogviszony, ezért nem kell tb-járulékot fizetnem? A kifizetőnek a 27 százalék szochót be kell fizetnie. És mit kell még fizetnie? Mivel az összeget januárban számfejtik és fizetik ki, helyes-e a 1508-as bevallás alkalmazása? Köszönettek: Kun Edit
Bt.-beltag Kérdés
Tisztelt Szakértő! Szeretném megkérdezni, hogy 62 éves, majdnem 100 százalékos rokkant egyedüli bt.-beltagnak mindenképpen kell valamilyen biztosítási jogviszonyban állnia a bt.-vel? A bt.-nek nincs bevétele, a beltag súlyos betegsége miatt munkaképtelen. Köszönettel.
Egyesület bevallási kötelezettségei Kérdés
Tisztelt Szakértő! Egy egyesület alapszabálya 2014. július 28-án kelt. A fővárosi törvényszék végzése 2014. október 17-ei. Adószámot.2014. 12. 29-én kapott. Mikor, és milyen bevallásokat kell beadni az egyesületnek? Az egyesületben a képviseleti jog gyakorlásával megbízott személynek nincs biztosítási jogviszonya. Kötelező-e neki az egyesületben járulékot fizetni? Előre is köszönöm.
Társasági szerződés – ügyvezető Kérdés
Tisztelt Szakértők! Kérdésem az ügyvezetők biztosítottságával lenne kapcsolatos. Adott egy kft., amit 2009-ben alapítottak társasági szerződésmintával. Ez a minta nem tartalmaz konkrét rendelkezést az ügyvezető jogviszonyára vonatkozóan. 2012-ben a taggyűlés határozott arról, hogy az ügyvezető feladatát részmunkaidőben látja el munkaszerződés keretei között. Meg is kötötték a munkaszerződést. Az ügyvezető egyéb tevékenységet pedig megbízási szerződés keretében lát el. Az lenne a konkrét kérdésem, hogy a társasági szerződésnek kell-e kötelezően rendelkeznie az ügyvezető jogviszonyáról? Egy esetleges adóhatósági vizsgálat a fenti gyakorlatot kifogásolhatja?
Figyelem, jelentős változás a gyed számításában 2015-ben! Cikk
Jelentősen módosulnak a gyermekgondozási díjra vonatkozó szabályok – a táppénzhez és a terhességi-gyermekágyi segélyhez hasonlóan –, amennyiben a parlament elfogadja az egészségügyi-, és egészségbiztosítási tárgyú törvénycsomagot. A főbb módosításokat az alábbiakban összefoglalva ismertetjük.
Tagi jogviszony kezdete öröklésnél Kérdés
Tisztelt Adózóna! Egy kft. elhunyt tagja utáni időszakban fennálló biztosítási jogviszonyok meghatározásában szeretném a segítségüket kérni. Az ügyvezető tag 2013. 12. 09-én meghalt, két lánya örökölte a társaságot. Egyik lány korábban is tagja volt a cégnek, máshol biztosítási jogviszonya nincs. A társaságban nem végez tevékenységet. 2014. 02. 21-én a másik lány lett a társaság ügyvezetője, de tagként még nincs bejegyezve a cégbíróságon, máshol biztosítási jogviszonya nincs. Mivel még nem szerepel az iratokban tagként, megbízással havi 10 000 forint díj ellenében látja el az ügyvezetői teendőket. 2014. 08. 15-én jogerőre emelkedett a hagyatékátadó végzés, ettől az időponttól jelentettük be a tagi jogviszonyt, és fizetjük a minimális járulékokat az ügyvezető tag után. A 2013. 12. 09-2014. 02. 21-ig terjedő időszakra egyik örökösnek sincs bejelentett jogviszonya a társaságban. Kérdésem, hogy helyesen jártunk-e el a tagi jogviszony meghatározásakor. Előre is köszönöm a válaszukat.
Egészségügyi szolgáltatási járulék fizetésének kezdő időpontja Kérdés
Tisztelt Szakértők! Egyik ismerősünk a biztosítási jogviszonyának rendezésére kért fel minket. 2008. 10. 31-2009. 11. 30. között rendelkezett munkaviszonnyal, majd 2009. 12. 01-2010. 01. 03. között fizette maga után az egészségügyi szolgáltatási járulékot. Ezt követően 2010. 01. 04 - 2010. 03. 23-ig a munkaügyi központtól részesült ellátásban. 2010. 03. 24-2010. 11. 11-e között nem volt munkaviszonya, viszont egészségügyi szolgáltatási járulék fizetésére sem jelentkezett be, majd 2010. 11. 12-től újra munkaviszonyban állt. Ennek alapján rendezni kell a 2010. 03. 24 - 2010. 11. 11-i közötti időszakot, amely esetben jól gondoljuk, hogy 45 napig még passzív jogon biztosítottnak minősült, és így a T1011-es adatlapon az egészségügyi járulék fizetésének kezdő időpontja 2010. 05. 08-a lesz? Válaszukat előre is köszönjük.
Egyszemélyes kft. tagjának biztosítása Kérdés
Tisztelt Szakértő! Azt szeretném kérdezni, hogy egy egyszemélyes kft. tagja (aki nem a társaság ügyvezetője) végezheti-e a tevékenységét a társaságban munkaviszonyban napi 4 órában? (Máshol nincs biztosítási jogviszonya.) Ha igen, erről milyen módon kell rendelkezni az alapító okiratban?
Versenybíró díjazása Kérdés
Egy közhasznú egyesület a magyar bajnoki versenyrendszerben csapatot indít. Az egyesület tagja az országos szakszövetségnek, ezáltal nevezhet a bajnokságba. A bajnoki idény sorsolását és a játékvezető kiküldését az országos szakszövetség végzi. A bírói díj a mérkőzés napján, a hazai pályán szereplő csapatot terheli (ez a dij a szakszövetség által megadott bruttó játékvezetői dij). A kifizetésre a szövetség által rendszeresített formanyomtatvány kitöltése alapján kerül sor. A bírói díj 5-15 ezer forint közötti összeg/mérkőzés. Kérdések: a kiküldő és a kifizető személye ez esetben eltérő, ilyenkor erre az egy napra keletkezik-e a versenybírónak (a versenybíró nem egyéni vállalkozó) biztosítási jogviszonya? Az egyesület által kifizetendő bírói díjat milyen levonások terhelik? Mennyi költség vehető figyelembe a bruttó bírói díjból? A bruttó bírói díj után terheli-e a kifizetőt a 27 százalékos egészségügyi hozzájárulás? Milyen bevallási és adatszolgáltatási kötelezettsége származik a kifizetőnek a versenybírói díj után? Válaszukat előre köszönjük