368 találat a(z) adóalap cimkére

Értékvesztés Kérdés

Tisztelt Szakértő! Cégünk termelőcég volt, de megszüntettük a termelést, és ehhez kapcsolódóan az ingatlanok között szereplő üzemünket 2015-ben átsoroltuk a készletek közé. 2016-ban hivatalos értékbecslés alapján elszámoltunk több tízmillió forintot értékvesztésként. Kérdésem az lenne, hogy a társasági adó szempontjából ez adóalap-növelő tételnek minősül-e? Előre is köszönöm a válaszukat! Metszőssy Klára

Haszonélvezeti jog adózása Kérdés

2002-ben édesanyám nekem ajándékozott egy földterületet, az ajándékozási szerződésben az ingatlan együttes forgalmi értékét 9000 forint/aranykoronában jelölték meg. Sajnos az illetékpapírok elvesztek, így nem tudom, milyen érték után fizettem illetéket. 2016-ban eladtuk a földterületet egy magánszemélynek, aki mezőgazdasági műveléssel foglalkozik. Gondom az adózással van. Úgy gondolom, a szerzéskori értékem a földterület 2002-es együttes forgalmi értéke, csökkentve édesanyám haszonélvezeti jogának akkori értékével. Ezt az értéket kell levonom az eladási árból, majd – mivel 14 év eltelt az eladásig – a törvény szerinti 90 százalékkal csökkenteni azt, és így megkapom a jövedelmet, ebből levonhatok még 200 ezer forintot, és ez az adóalapom. Jól gondolom? Édesanyám esetében pedig a vagyoni értékű jog után kapott összeg mind adóalapot képez?

Vevőkövetelés kivezetése Kérdés

Tisztelt Szakértő! Cégünknek vevőkövetelése van egy céggel szemben, 2009 előtti a számla. 2016. év elején megjött a levél a felszámolótól, hogy feltehetően a vevő vagyona a felszámolás költségeire sem elegendő. 2016.12.17-én törölték a céget a cégjegyzékből, jött végzés is a felszámolótól, hogy törölte a céget. Cégünk nem kapott pénzt. Kérdés, hogy a vevőkövetelés kivezetése után az adóalapot kell-e növelni vagy sem? Köszönettel várom válaszukat.

Helyi iparűzési adó Kérdés

Tisztelt Szakértő! Egy kft. társasházépítéseket végez alvállalkozók bevonásával a saját tulajdonában lévő építési telken. Az alvállalkozók végzik a teljes kivitelezési munkát, a kft. nem rendelkezik építőipari szakemberrel. Az alvállalkozókkal kötött vállalkozói szerződések anyagot és munkadíjat is tartalmaznak, ugyanakkor a kft. önmaga is szerez be alapanyagokat az építkezésekhez, amelyeket ugyancsak az alvállalkozói használnak fel az építkezés során. A kft. a vevőivel adásvételi szerződéseket köt, amelyekben az elkészült lakásokat, üzleteket, garázsokat értékesíti. Kérdésünk a helyi iparűzési adóalap számítására vonatkozik. Levonhatja-e a kft. az alvállalkozók számláit az adóalapból? A kivitelezési munkák több üzleti évre áthúzódnak. Helyesen járunk-e el abban az esetben, ha felmerült költségeket az értékesítés és nem a felmerülés évében állítjuk be adóalapcsökkentő tételként? Válaszát köszönöm: Simonné

Adófelajánlás tao-feltöltés terhére Kérdés

Tisztelt Szakértő! Cégünk 2016. 12. 20-án az adófelajánlás intézményével élve felajánlotta társasági adóját a látványcsapatsportok támogatására. A kérdésem az lenne, hogy a támogatás összege teljes egészében ráfordításként elszámolható-e, azzal adóalapot növelni nem kell? Illetve fontos kérdés, hogy az adókedvezmény a kiegészítő támogatásra is megilleti-e a céget? 800 000 Ft-ról volt szó, amelyből 700 000 Ft normál támogatás volt, 100 000 Ft a kiegészítő. Tehát az adó a teljes 800 000 Ft-os összeggel csökkenthető, vagy a kiegészítő támogatás esetén csak bizonyos százaléka? Köszönöm.

Lakásbérbeadók, óraadók, fizetővendéglátók: itt az ideje adóelőleget fizetni! Cikk

Az egyéni vállalkozói és az őstermelői tevékenység keretén kívül folytatott önálló tevékenységek (például óraadás, bérbeadás, tervezés) esetén az adóelőleg-fizetési kötelezettség jellemzően azokat a magánszemélyeket érinti, akiknek nem kifizetőtől származik az adóelőleg alapjául szolgáló jövedelmük, vagy a kifizető bármely oknál fogva azt nem tudja, vagy nem köteles levonni. Adóelőleget kell fizetni akkor is, ha a magánszemély nem önálló tevékenységére tekintettel nem magyarországi kifizetőtől kapja a jövedelmét. Az adóelőleget az összevonandó jövedelmekre kell kiszámítani.

Osztalék, elhatárolás II. Kérdés

Kedves Tirpák Anita! Azonos című kérdésemre nem kaptam választ, vagy csak nem egyértelmű számomra, hogy ha magyar cégként osztalékot kapok egy cseh cégtől, amelyben részesedéssel rendelkezem, akkor egyértelműen levonhatom-e a társaságiadó-alap számításakor, vagy be kell kérnem egy igazolást, hogy ő hogyan számolja el a saját "számviteli törvénye szerint"? E papír birtokában derül majd csak ki, hogy adóalap-csökkentést használhatok-e vagy sem? Köszönettel.

Árrés áfa adóalap kivonandó tag (vásárolt szolgáltatás áfaelszámolás) Kérdés

Tisztelt Szakértő! Kérdésem az utazásszervezési szolgáltatások árrés áfájának az adóalap megállapítás kivonandó tagjának áfa-meghatározásával kapcsolatos. Adott egy magyar székhelyű kft., ami utazásszervezéssel foglalkozik. Albániába szervez körutazást magyar utasoknak (nem adóalany magánszemélyek). A körutazás több szolgáltatás tartalmaz. A szállást és az ellátást albániai szolgáltatótól veszik, az út többi részét magyar szolgáltatótól vásárolják. Az áfamegállapítás szempontjából konkrétan az érdekelne, hogy az árrés áfa adóalap megállapításánál a kivonandó tag milyen áfaelszámolás alá esik a következő esetekben: a) Mivel a szállás-ellátás harmadik országból származó szolgáltatás, a számla import áfa köteles lesz-e? Ha igen, akkor az utazásszervezőnek (számlabefogadónak) ez fizetendő áfakötelezettséget képez-e, mivel az árrés áfánál a jellegadó miatt a vásárolt szolgáltatás áfája nem helyezhető levonásba? b) Amennyiben a szállást vagy az ellátást egyedileg közvetíti az utazásszervező az albán irodától (nem utazásszervezés keretében), akkor a bejövő albán számla import áfa köteles lesz-e? c) Ha a körutazás az EU-n belüli országba történik és az EU területén bejegyzett szolgáltatótól vásárolja a magyar utazásszervező a szállást-ellátást, akkor a szolgáltatás közösségi szolgáltatásként fizetendő áfát eredményez-e (fordított áfa)? Tehát az árrés áfa szempontjából nem a kimenő számla viszonylatából érdekelne az áfa elszámolás, hanem a kivonandó tag áfa szempontjából.

Társaságiadó-alap módosítása Kérdés

A társas vállalkozás sertésállománya brucella suis fertőzöttség miatt teljes egészében leölésre került. A növendék és hizó állatokon kívül a tenyészállatok is. Elszámolásra került a nettó érték ráfordításként a tenyészállatok esetében is, igy a terven felüli értékcsökkenés és a maradványérték összegeként. Kérdés, hogy a társasági adó növelő tételei közül ki vonhatom-e a tenyészállatok fenti ok miatt elszámolt terven felüli értékcsökkenés és maradványérték összegét? A kártalanításra NÉBIH Gazdasági Igazgatósága útján került sor. Kérem szíves válaszukat. Tisztelettel Berghoffer Sándorné ügyintéző

Pénztári hiány összegének társaságiadó-hatása Kérdés

Tisztelt Szakértő! Egyik ügyfelünknél jelentős pénztári hiány jelentkezett, melyet hiányként elszámoltunk. Kérdésem, hogy a társaságiadó-alapot növelni kell-e az összeggel? Sajnos 100 millió forint feletti a hiány. Azt most még nem lehet megállapítani, hogy a társaság mindent megtett-e annak érdekében, hogy ne következzen be a hiány.

Befektetési életbiztosítás visszavásárlása Kérdés

Tisztelt Adózóna! 2017.02.27-én feltett kérdésemre köszönöm Surányi Imréné válaszát. Egy példán keresztül szeretném értelmezni az Ön válaszát, hogy jól értelmezem-e. 8 000 e Ft-ot fizettek be befektetési életbiztosítás címen. Ezt 2 200 e Ft-ért vásárolták vissza. 5 800 e Ft az ebből keletkező veszteség. Írta, hogy a korábban költségként elszámolt összeget vissza kell tenni az adóalapba. Akkor a 8 000 e Ft-al megnövelem az adóalapot? És hova könyvelem a 2 200 e Ft-ot? Gondoltam a 96-ba, de akkor ez is adóalap lesz? Kérem a számok alapján vezesse lesz feladatomat. Segítségét nagyon szépen köszönöm!

Kiva-adóalap Kérdés

Tisztelt Hunyadyné Szűts Veronika! 2017.02.21-én kiva járulékalappal kapcsolatos kérdésre adott válaszából sajnos nem értettem meg,hogy az adott kérdésnél miért nő a kiva alapja a szocho és a szakképzési hozzájárulás összegével. Erre vonatkozólag semmit nem találok a törvényben. Az én olvasatomban egy kifizetett bérleti díjnál, amely járulékalapot nem képez, a bérleti díj szja-alapot képező része a kiva alapja, korrekció nélkül. Lehet, hogy figyelmetlen vagyok, mivel most kezdtem tanulmányozni friss érintettség kapcsán a törvényt. Kérem, ha lehet válaszában jelölje meg a törvényhelyet ezzel kapcsolatban. Köszönöm a válaszát! (Aignerné)

Kezesség elszámolása Kérdés

Kérdésem: családi gazdálkodóm kezességet vállalt egy társas vállalkozás kötelezettségéért, illetve egy másik vállalkozó kötelezettségéért is, nem találok választ arra, hogy ráfordításként elszámolható-e ez? Az MVH-tól járó támogatásokat engedményezte ezen kötelezettségek kiegyenlítése miatt. A támogatást bevételként könyveltem, szerintem ebben az esetben ezek a kifizetések egyéb ráfordítások között elszámolhatók, és csökkentik az adó alapját. Vagy teljesen rosszul gondolkodom? S.O.S. köszönöm.

Életbiztosítás visszavásárlása Kérdés

Tisztelt Szakértő! Befektetési egységhez kötött életbiztosítási szerződés 5 év után visszavásárlásra került, a befizetett összeg kb. 65 százalékáért. A befizetett összegek után éves szinten adókedvezményt nem érvényesítettek, tehát a visszafizetés nem merül fel. A visszavásárlási érték személyi jövedelemadó, esetleg eho alapja-e? Köszönettel. Csákányos Katalin

Telephely minősítése iparűzési adóban Kérdés

Egy vállalkozás kivett beépítetlen területtel rendelkezik egy önkormányzat külterületén, melyet telephelyként a társasági szerződésben is feltüntetett, a cégjegyzékben, NAV nyilvántartásában is telephelyként szerepel. Kérdésünk, hogy tekintettel arra, hogy ott semmilyen tevékenység nem folyik (pályázat lesz benyújtva üzemcsarnok építésre a jövőben), be kell-e jelentkezni az önkormányzathoz az iparűzési adó tekintetében és kell-e megosztani az adóalapot az önkormányzathoz? Ha igen, akkor mi lehet a megosztás alapja, mert sem bér, sem tárgyi eszköz nincs a telephelyen, és a cég az 1990. évi C. törvény mellékletében meghatározott adóalap-megosztási módszerek közül a 2.1. szerintit alkalmazza?

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 December
H K Sze Cs P Sz V
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink