Magánnyugdíj helyett egyre többen választják a tb-t

Megosztás Tetszik

Tavaly meglepően sok, csaknem 8 ezer magán-nyugdíjpénztári tag döntött úgy, hogy visszalép a tisztán társadalombiztosítási (tb) nyugdíjrendszerbe. Egy, illetve két évvel korábban a visszatáncolók száma még a 3 ezret sem érte el, s az idén e hét elejéig mindössze 1060 visszalépő szerepel a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) nyilvántartásában. Mi van a háttérben?

A tavalyi kiugrásban szerepe lehetett az idén életbe léptetett szigorítások miatti nyugdíjba meneteli rohamnak, ugyanis sokan rádöbbentek: a vegyes nyugdíjrendszer 1998-as bevezetését követően rosszul döntöttek, amikor önként beléptek valamelyik magánpénztárba. Némileg persze sötétbe ugrottak, hiszen nem számíthattak a különböző garanciák állami visszavonására. 1998 óta egyébként összesen 135 500-an tértek vissza az állami rendszerbe, csaknem 20 ezren az ilyen sasszékat még kötöttség nélkül megengedő első két évben, a legtöbben, 51 ezren pedig 2002-ben, amikor a Fidesz-kormány bárki, a korábban kötelezően beléptetett pályakezdők számára is lehetővé tette ezt.

Jelenleg három feltétel szükséges a visszalépéshez: el kell érni a nyugdíjkorhatárt (vagy más módon, például korengedménnyel, korkedvezménnyel nyugdíjba kell menni), a pénztári tagságnak rövidebbnek kell lennie 120 hónapnál, emellett a számított pénztári járadék nem érheti el a tb-től járó ellátás 25 százalékát. Az utóbbit pofonegyszerű teljesíteni, hiszen a pénztári hozamok elég gyatrák, és a vegyes ellátást amúgy sem tízéves felhalmozásra találták ki.

Nem sok jóra számíthat viszont az, aki úgy ragad benn a vegyes rendszerben, hogy belépését megelőzően esetleg már két évtizeden át az állami rendszerbe fizetett nyugdíjjárulékot. Ő ugyanis magánpénztári belépésével tulajdonképpen lemondott korábbi befizetései negyedéről, amit a pénztárnak kellene pótolnia (a tb-től csak ellátása 75 százalékát kapja majd), s ez az eddigi hozamok alapján szinte lehetetlen. A magánnyugdíjpénztártól járadékot egyébként csak az kaphat, aki legalább 15 éven át fizetett tagdíjat (a többiek egyösszegű kifizetésre jogosultak). A felhalmozási időszak hosszúságán, az adott pénztár hozamán, a választott szolgáltatáson (például egy életre, két életre - azaz kedvezményezettre is - szóló járadék), a már meglévő és az ezután elfogadandó szabályozáson is múlik, hogy ennek összege mekkora lesz.

El kell dönteni még azt is, kik folyósíthassák majd a járadékokat: csak a pénztárak vagy a biztosítóintézetek is? Szabályozási kérdés továbbá, mekkora legyen a pénztárak szabadsága a járadékok megállapításában. A pénztárak várhatóan a kijelölt keretek közt is óvatosak lesznek, hiszen a járadékok garantált folyósítása érdekében tartalékolniuk kell a demográfiai, a halandósági és a kamatkockázatokra. Ezek nélkül pénzügyi zavart idézne elő, ha például a ténylegesnél rövidebbre becsülnék a nyugdíjba vonuló tagok többségének várható élettartamát. Megoldandó feladat lesz a járadékok emelése is. Elképzelhető például viszonylag magas induló ellátás, ami a tb-nyugdíjénál alacsonyabb (a pénztárban lévő úgynevezett szolgáltatási tartalék hozamából táplálkozó) emeléssel párosul, de akár ennek az ellenkezője is.