hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Paks II.: megállapodás született a kivitelezési és finanszírozási szerződés módosításáról

  • MTI/Adózóna

Megszületett a megegyezés Oroszországgal a paksi bővítés kivitelezési és finanszírozási szerződésének módosításáról annak érdekében, hogy lehetővé váljon az atomerőmű-beruházás folytatása és mielőbbi átadása – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter ma Moszkvában, a tárca tájékoztatása szerint.

A Roszatomot vezető Alekszej Lihacsovval folytatott tárgyalást követően Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy az ukrajnai háború és az arra adott válaszok nem könnyítették meg a paksi bővítés előrehaladását.

A paksi beruházásról szóló szerződések több mint kilenc éve köttettek. A műszaki és technológiai helyzet változott annyit, hogy ezekhez a szerződéses keretekhez hozzá kell nyúlni annak érdekében, hogy a beruházást végre lehessen hajtani – közölte a miniszter. A szankciók erre még rátesznek egy lapáttal, így meg kellett találni azokat a jogi kereteket a meglévő szerződések módosításával, amelyek biztosítják, hogy az atomerőművet meg lehessen építeni – ecsetelte. Szijjártó Péter bejelentette, a feleknek sikerült megállapodniuk a kivitelezési és a finanszírozási szerződés módosításának mikéntjéről is, ennek nyomán pedig az utolsó szövegezési feladatokat végzik már a jogászok. Amennyiben ezzel megvannak, jóváhagyásra azonnal benyújtja a magyar kormány a szerződésmódosításokat Brüsszelben az Európai Bizottságnak – tájékoztatott a miniszter.

"Reméljük, hogy az Európai Bizottság nem kívánja kockára tenni a magyar energiaellátás hosszú távú biztonságát. Mivel a paksi új blokkok megépítése tudja garantálni hosszú távon, hogy Magyarország energiaellátása biztonságban lesz, hogy Magyarországon az energiaellátás fenntartható módon és normális áron tudjon történni az elkövetkezendő időszakban is" – tette hozzá.

A miniszter jó hírnek nevezte, hogy végeztek az úgynevezett résfalmonitoring tesztekkel, ezek eredményeit benyújtották az Országos Atomenergia Hivatalhoz bírálatra, illetve átadták a paksi erőmű vezetése számára tanulmányozásra. A résfalazás fontos lépés az építkezés előkészítése során – húzta alá, rámutatva, hogy ennek célja a már működő és a még épülő blokkok biztonságának garantálása az építkezés során. Két rendkívül fontos tervezési munka is nagy lépésekkel halad előre: az egyik a leendő hatos blokk alatti talaj kitermelésére vonatkozik, egyelőre a talajvíz szintjéig, a másik a talaj szilárdítást fogja majd lehetővé tenni.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 January
H K Sze Cs P Sz V
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink