hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Itt az MNB értékelése a 2023. márciusi inflációs adatokról

  • adozona.hu

A Monetáris Tanács döntése alapján 2014 januárjától a jegybank havi rendszerességgel a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által publikált fogyasztóiár-index statisztika megjelenésének napján 10 órakor teszi közzé inflációs alapmutatóit, amely kiegészül egy rövid, leíró jellegű szöveges értékeléssel.

2023 márciusában már második hónapja csökken a hazai infláció, éves összevetésben 25,2 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak. A maginfláció ugyanakkor 25,7 százalékra emelkedett, az indirekt adóktól szűrt maginfláció pedig 25,6 százalékon alakult.

Az infláció 0,2 százalékponttal lassult az előző hónaphoz képest. A lassuláshoz legnagyobb mértékben az üzemanyagok (-0,3 százalékpont) és a feldolgozott élelmiszerek (-0,2 százalékpont) járultak hozzá. Ezzel szemben az előző hónaphoz képest az éves bázisú maginfláció 0,5 százalékponttal emelkedett.

A maginfláció emelkedése elsősorban a piaci szolgáltatások inflációjának gyorsulására vezethető vissza. A tartósabb inflációs tendenciákat megragadó éves bázison számított mutatóink emelkedtek, a ritkán változó árú termékek mutatója 0,1 százalékponttal, míg a feldolgozott élelmiszerek nélkül számított maginfláció 0,9 százalékponttal emelkedett az előző hónaphoz képest.

Az üzemanyagok és a szabályozott árak nélkül számított kosár 1,5 százalékkal drágult az előző hónaphoz képest.

Az alapfolyamatokat jobban tükröző, a feldolgozott élelmiszerek nélkül számított maginfláció havi változása 1,8 százalékos volt. Mindkét mutató emelkedett a februári mértékéhez képest, amit elsősorban a piaci szolgáltatások áremelkedése magyarázott.

Az alábbiakban az inflációs főcsoportok árváltozásait elemezzük röviden:

Az iparcikkek árai 1,3 százalékkal nőttek az előző hónaphoz képest, így a termékcsoport éves inflációja 19,4 százalékra emelkedett. Ugyanakkor a tartós iparcikkek árai már mérséklődést mutattak havi összevetésben (-0,3 százalék), ami elsősorban az új és használt személygépjárművek árcsökkenésének köszönhető.

A piaci szolgáltatások árai az előző hónaphoz képest 2,3 százalékkal nőttek, ami januárhoz hasonlóan a telekommunikációs szolgáltatások egyedi áremeléséhez kapcsolódott. A piaci szolgáltatások éves árindexe 18,5 százalékra emelkedett.

A KSH adatközlése szerint az élelmiszerek inflációja harmadik hónapja lassul, így 42,6 százalék volt márciusban.

A termékkörön belül mind a feldolgozott, mind a feldolgozatlan élelmiszerek éves árindexe enyhén mérséklődött.

Az élelmiszerinfláció lassulását elsősorban a tejtermékek, kenyér és pékáru, valamint a margarin magyarázta. Februárhoz képest a feldolgozatlan élelmiszerek árai 2,5, míg a feldolgozott élelmiszerek árai 0,3 százalékkal emelkedtek (9. ábra).

Az alkohol, dohány termékkör ára februárhoz képest 0,9 százalékkal nőtt.

A szabályozott árú termékek és szolgáltatások árai februárhoz képest 1,1 százalékkal csökkentek. A termékkörön belül a vezetékes gáz ára mérséklődött februárhoz képest. A gáz átlagos árának csökkenése arra volt visszavezethető, hogy a lakossági szereplők alkalmazkodásának és a kedvező időjárásnak köszönhetően a fogyasztók nagyobb hányadának fogyasztása esett az alacsonyabb hatósági ár mennyiségi korlátja alá.

A lakosság inflációs várakozását mérő mutatókat a szokásosnál nagyobb változékonyság jellemzi. A mutatók márciusban tovább mérséklődtek.

A kiskereskedelmi értékesítési árakra, illetve a szolgáltatásokra vonatkozó vállalati árvárakozások csökkenése egyaránt folytatódott – írja elemzésében Rippel Géza az mnb.hu-n.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 January
H K Sze Cs P Sz V
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink