hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Csúcson az infláció Angliában: adócsökkentés jön

  • MTI

Adó- és illetékcsökkentéseket jelentett be szerdán Rishi Sunak brit pénzügyminiszter a gyorsuló infláció és az ukrajnai háborúból eredő negatív gazdasági hatások enyhítése végett.

Sunak a londoni alsóházban tartott, gazdasági-költségvetési helyzetértékeléseket és előrejelzéseket is tartalmazó szokásos tavaszi beszámolójában közölte, hogy az üzemanyagok adója már szerda estétől literenként 5 pennyvel (22,40 forinttal) csökken.

A brit pénzügyminiszter hangsúlyozta, hogy ez az eddigi legnagyobb üzemanyagadó-csökkentés a brit gazdaságtörténetben. Hozzátette: a kormány az utóbbi húsz évben mindössze másodszor csökkenti az üzemanyagok adóját.

A brit statisztikai hivatal (ONS) néhány órával Sunak felszólalása előtt közölte, hogy februárban 6,2 százalék – harminc éve nem mért ütemű – volt a tizenkéthavi nagy-britanniai infláció, és ebben jelentős szerepe volt a rekord üzemanyagáraknak.
Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 January
H K Sze Cs P Sz V
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink