hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Árstop egyes Szent István-napi rendezvényeken

  • MTI/Adózóna

A Szent István-napi programokra kilátogató vendégek idén is megfizethető áron vásárolhatják meg a kijelölt ételeket és italokat a budapesti rendezvényhelyszíneken – tájékoztatták a szervezők szerdán az MTI-t.

Közleményükben azt írták, hogy a Szent István-napi termékek közül az ásványvíz (190 forint), a sör (350 forint) és a perec (300 forint) a tavalyi áron lesz kapható, a további fix áras termékek költségei pedig csak minimálisan növekedtek az előző évhez képest.

A kedvezményes árak összesen több mint húsz fővárosi helyszínen lesznek érvényesek augusztus 18-20. között, a háromnapos programsorozat teljes időtartama alatt – tudatták.

"A szervezők célja, hogy a Szent István-napi étel- és italkínálat mindenki számára elérhető és megfizethető legyen, ezért a kilátogató vendégek idén is fix áron vásárolhatják meg ezeket" – hangsúlyozták, hozzátéve: a költségek meghatározásakor kiemelt szempont volt, hogy a kiskereskedelmi árak legalacsonyabb zónájába essenek. A termékek jóval a piaci ár alatt érhetőek el a rendezvény ideje alatt – húzták alá.

Közölték továbbá, hogy a kedvezményes étel- és italkínálatot a Szent István-nap-pontokon szerezhetik be a rendezvényre látogatók, az árstopos termékeket árusító hivatalos partnereket egy jól látható, Szent István-napi logóval ellátott matrica különbözteti meg a nem hivatalos partnerektől.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 January
H K Sze Cs P Sz V
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink