hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Veszteségleírás a társasági adóban 3. rész – szervezeti változások

  • dr. Császár Zoltán adótanácsadó, jogász
1

Átalakulás, egyesülés, szétválás esetén első ránézésre azt gondolhatnánk, hogy egyszerű a szabályozása a jogutód által a jogelődtől „megörökölt” veszteség felhasználásának: amekkora arányban a jogutód részesedik a jogelőd vagyonából a végleges vagyonmérleg szerint, akkora arányban jogosult a jogelőd még nem használt elhatárolt veszteségének felhasználására.

Nem tévedünk nagyot, mert ez az első szempont, amit vizsgálni kell a jogutód által a jogelődtől átalakulás, egyesülés, szétválás révén átvett veszteség leírásánál. Azonban itt nem állhatunk meg, mert a társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény (tao-törvény) további feltételeket szab a veszteségleírásra, és ezek nemteljesülése esetén a jogutód az átvett veszteséget nem érvényesítheti a társaságiadó-alapjánál.

Az alábbi táblázat összefoglalja, mely kritériumok alapján jogosult a jogutód a jogelődnél keletkezett és utóbbi által fel nem használt veszteséggel (illetve annak egy részével) csökkenteni az adózás előtti eredményét. 

1. A jogutód a jogelődnél keletkezett veszteség akkora hányadát érvényesítheti, amilyen arányban a jogelőd vagyonából részesült a vagyonmérleg szerint, és amit a jogelőd még nem számolt el az adózás előtti eredmény csökkentéseként [tao-törvény 17. § (7) bekezdés].

2. A jogutód társaság akkor jogosult az átalakulás, egyesülés, szétválás útján átvett elhatárolt veszteség felhasználására, ha

– benne többségi befolyást olyan tag, részvényes szerez, amely (vagy annak kapcsolt vállalkozása) a jogelődben ilyen befolyással rendelkezett az átalakulást, egyesülést, szétválást megelőző napon, és

– a jogutód társaság az átalakulást, egyesülést, szétválást követő adóévben a jogelőd által folytatott legalább egy tevékenységből bevételt, árbevételt szerez (ez a feltétel nem alkalmazandó, ha a jogutód két adóéven belül megszűnik, vagy a jogelőd kizárólag vagyonkezelői tevékenységet végzett). [Tao-törvény 17. § (8) bekezdés]

3. A jogutód társaságnak minden olyan adóévében, amelyben a jogelődtől átvett veszteséggel csökkenteni szeretné az adózás előtti eredményét, meg kell vizsgálnia, hogy az adott adóévi, a jogelőd által is végzett tevékenység továbbfolytatásából származó bevétele mekkora arányt képvisel a jogelőd által végzett ugyanezen tevékenységből származó, az átalakulást, egyesülést, szétválást megelőző három adóév átlagában elért bevételében (nem kell a szabályt alkalmazni, ha a jogelőd tevékenysége kizárólag vagyonkezelésre irányult). [Tao-törvény 17. § (8a) bekezdés.]

      OLVASSA TOVÁBB cikkünket, amelyben részletesen bemutatjuk, milyen megállapítások tehetők az egyes pontokban említett feltételek kapcsán.

A teljes cikkhez előfizetőink, illetve 14 napos próba-előfizetőink férnek hozzá, ha e-mail-címük és jelszavuk megadásával belépnek az oldalra.

A cikk 1. részét megtalálja itt, a másodikat pedig itt.

A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A teljes cikket előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink olvashatják el! Emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (1)
Harmate

Nem értem, hogy a háromévi átlag miért nem a 2016+2017 + 2018.átalakulás napjáig szerzett árbevétel? Miért csak 2016 és 2017 lett a háromévi átlagba beszámítva?

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 October
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink