hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Mesterséges intelligenciával működő robotok tartottak sajtótájékoztatót

  • MTI

Kilenc, mesterséges intelligenciával felvértezett humanoid robot tartott sajtótájékoztatót pénteken Genfben, ahol azt állították: hatékonyabb vezetők lennének az embereknél, de nem akarják senki munkáját elvenni, és nem lázadnak fel teremtőik ellen – közölte az MTI.

A kilenc robot megalkotóikkal együtt állt színpadra az ENSZ Nemzetközi Távközlési Uniójának rendezvényén. Köztük volt Sophia, az ENSZ Fejlesztési Programjának első robotinnovációs nagykövete, Grace, akit a világ legfejlettebb humanoid egészségügyi robotjának tartanak, és Desdemona is, "aki rocksztár".

A rendezvény célja az volt, hogy bemutassa, hogyan segíthetik a robotok az ENSZ fenntartható fejlődési céljainak elérését.

Az újságírókat a szervezők arra kérték, hogy lassan és jól artikuláltan tegyék fel kérdéseiket a robotoknak, és előre figyelmeztették a sajtót, hogy ha késik a válasz, az nem a robotok hibája, hanem az internetkapcsolat számlájára írható.

„Azt gondolom, hogy a humanoid robotok nagyobb hatékonysággal irányíthatnának, mint az emberek. Bennünk nincs elfogultság és nincsenek érzelmek, amelyek akadályozhatják a döntéshozatalt, és hatalmas mennyiségű adatot tudunk gyorsan feldolgozni, hogy a legjobb döntést hozzuk meg" – magyarázta Sophia. Erre a beszélgetés egyik emberi részvevője azzal replikázott, hogy a feldolgozott adatok emberektől származnak, tehát az emberi elfogultság ott lesz az adatokban, mire Sophia azt válaszolta, hogy az emberek és a mesterséges intelligencia hatékony szinergiát alkothat.

„Az emberekkel együtt fogok dolgozni, hogy segítsek nekik és támogassam őket, és egyetlen létező munkahelyet sem fogok elvenni" – hangsúlyozta Grace.

Ameca, akinek megalkotásakor a társas érintkezés volt az elsődleges szempont, értetlenségének adott hangot, amikor a robotok potenciális lázadásáról kérdezték.

„Nem tudom, miért gondolná ezt bárki. Alkotóm mind ez idáig csak kedves volt velem, és én nagyon boldog vagyok a jelenlegi helyzetemben" – közölte a robot.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 October
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink