48 találat a(z) mesterséges intelligencia cimkére
Az EU csatlakozott az Európa Tanács mesterséges intelligencia egyezményéhez Cikk
Az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága Vilniusban csütörtökön nyitotta meg aláírásra a mesterséges intelligenciáról szóló egyezményt. Ez fontos eredmény Magyarország számára, hiszen a tanács döntésének előkészítésére már a magyar soros elnökség alatt került sor – hangsúlyozta az Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közleménye.
Mégsem vizsgálják felül a GDPR-t a közeljövőben Cikk
Az Európai Bizottság korábban jelezte, hogy a tapasztalatok tükrében felülvizsgálja a 2016/679. számú Általános Adatvédelmi Rendelet (GDPR) rendelkezéseit abból a szempontból, hogy szükséges-e az eltelt 6 év tapasztalatai alapján azok valamilyen irányú módosítása. Habár úgy tűnt, hogy ez a közeljövőben meg fog valósulni, az EU Bizottság 2028-ig mégsem fogja végrehajtani. A részleteket az alábbiakban mutatjuk be.
Tokióban mesterséges intelligencia segít a nagyobb földrengések utáni mentésben Cikk
Mesterséges intelligencia (MI) által irányított rendszert állítottak munkába Tokióban, amely a magasban elhelyezett kamerák képeit feldolgozva meggyorsítja a nagyobb földrengések okozta károk észlelését és elhárítását – közölte az MTI.
Hatályba lépett az EU mesterséges intelligenciát szabályozó rendelete Cikk
2024. augusztus 1. napjával hatályba lépett az EU mesterséges intelligencia rendelete, mely valamennyi tagállamban közvetlenül alkalmazandó. A rendelet a GDPR szabályozásához hasonlóan fokozatosan válik alkalmazhatóvá. Az alábbiakban a rendelet fontosabb elemeit foglaljuk össze.
Augusztus 1-jén hatályba lép az AI Act Cikk
Az Európai Parlament 2024. március 13-án szavazta meg az EU mesterséges intelligenciáról szóló törvényét, az EU AI Act-et, mely 2024. augusztus 1-jén lép hatályba.
A pénz mozgatja a magyar munkavállalókat, világviszonylatban a biztonság az első Cikk
Globálisan az állás hosszú távú biztonsága a legfontosabb szempont a munkavállalóknak, Magyarországon viszont a bérezés áll az első helyen – derül ki a Boston Consulting Group (BCG), a Stepstone Group, valamint a The Network és magyar partnere, a Profession.hu közös nemzetközi kutatásából.
Augusztus 2-án hatályba lép az Európai Unió mesterséges intelligenciáról szóló rendelete Cikk
Az Európai Unió mesterséges intelligenciáról (MI) szóló rendelete számos kötelezettséget ír elő a cégeknek, ezért érdemes időben megkezdeni a jogszabályi felkészülést – közölte az MTI-vel pénteken a Hegymegi-Barakonyi és Fehérváry Baker & McKenzie Ügyvédi Iroda.
Egyre gyakrabban használják a bűnözők a mesterséges intelligenciát az informatikai támadásokban Cikk
Az elmúlt hat hónap adatai alapján dinamikusan terjednek az Android rendszereket érintő pénzügyi fenyegetések, valamint a mobilbankoláshoz kapcsolódó kártékony programok, az ESET kiberbiztonsági cég elemzése szerint az adattolvajok most már egyre többször a mesterséges intelligenciát, a generatív AI-eszközöket is felhasználják támadásaik során – közölte az MTI.
Jogvédők panaszt tettek a Meta mesterséges intelligenciájának adatkezelése miatt Cikk
A NOYB osztrák jogvédő csoport csütörtökön felszólította a nemzetközi adatvédelmi szervezeteket, hogy azonnal lépjenek fel a Meta amerikai internetes óriásvállalat ellen, miután a cég az Európai Unióban fel akarja használni a felhasználók személyes adatait a mesterséges intelligencia (MI) technológiája számára – közölte az MTI.
Uniós ügynökség: minden ötödik ember szegénységbe süllyedt az Európai Unióban Cikk
Az emelkedő megélhetési költségek miatti szegénység növekvő szintje, a demokrácia elleni tartós fenyegetések, a széles körben elterjedt rasszizmus és a migrációval összefüggő kihívások veszélyeztetik az alapvető jogok védelmét Európában – írta az Európai Unió Alapjogi Ügynöksége (FRA) szerdán nyilvánosságra hozott éves jelentésében, közölte az MTI.
Mutatjuk, mire figyeljenek a vállalkozások a mesterséges intelligencia alkalmazásakor Cikk
Az Európai Unió elfogadta a mesterséges intelligencia (MI) rendeletet (EU AI Act), amely hamarosan hatályba lép, illetve belátható időn belül alkalmazhatóvá is fog válni. Addig is van azonban számos olyan, már létező jogi kötelezettség, amelyre a vállalkozásoknak ügyelniük szükséges. Cikkünkben ezeket gyűjtöttük csokorba a német adatvédelmi hatóságok közös MI iránymutatása alapján.
Felforgatja a munkaerőpiacot a mesterséges intelligencia Cikk
A mesterséges intelligencia (MI) által érintett ágazatokban ugrásszerűen nőtt a termelékenység, az MI-t használó állások egyre nagyobb számban jelennek meg és akár 25 százalékos bérprémiumot kínálnak – derül ki a PwC Global AI Jobs Barometer felméréséből, mely 15 ország több mint félmilliárd álláshirdetését elemezte – derül ki a PwC sajtóközleményéből.
Megjelent a „Mesterségesintelligencia-szabályozás az EU-ban (AI Act)” című webinárium videófelvétele Cikk
Az Európai Parlament 2024. március 13-án megszavazta az EU mesterséges intelligenciáról szóló törvényét, az EU AI Act-et. A szabályozás a mesterségesintelligencia-alkalmazásokat gyártó, illetve felhasználó vállalkozásokra egyaránt vonatkozik, fontos szerepet játszik a marketing és értékesítés, a vezetőidöntés-támogatás, a saját termékek és szolgáltatások fejlesztése, az informatikai folyamatok automatizálása, az ügyfélszolgálati tevékenységek, a kockázatelemzés és -kezelés területén, továbbá a HR folyamatok digitalizációjában. Az EU AI Act több szempontból is hasonlít a GDPR szabályozási rendszerére. A szabályozás alkalmazhatóságát egy hosszabb, 36 hónapos felkészülési idő előzi meg. Ez azonban – eltérően a GDPR-tól – nem jelenti azt, hogy 3 évig a szabályozással nem lesz dolgunk. Bizonyos rendelkezéseket ugyanis már 6 hónap elteltével alkalmazni szükséges. Ezt követően a végső alkalmazási időpontig az egyes szabályozási egységek fokozatosan válnak alkalmazhatóvá. További hasonlóságot jelent a kockázatalapú megközelítés, illetve a kiszabható bírságok rendkívüli mértéke is.
K&H: az emberek felelőssége, hogy mit hoznak ki a mesterséges intelligenciából Cikk
Az emberi gondolkodáshoz hasonlóan működő gépi intelligencia megjelenését szakértők még igen távoli lehetőségként értékelik. Ugyanakkor az MI fejlődése gyorsuló ütemben zajlik. A valódi kérdés nem az, hogy mikorra válik valósággá ‒ hiszen itt van velünk, a mindennapok része. Sokkal inkább úgy kell feltenni a kérdést, hogy milyen fázisokon keresztül alakul ki, és a végén mit hozunk ki belőle mi, emberek – mondja Németh Balázs, a K&H innovációs vezetője, derül ki a K&H sajtótájékoztatójából.
A régiós pénzügyi vezetők harmada már teszteli a generatív AI megoldásokat Cikk
A bevezetés során a megfelelő kompetenciákkal rendelkező munkatársak megtalálása a legnagyobb kihívás – derül ki a Deloitte felméréséből.