Munkaidő: ennyit dolgozhat naponta, hetente a munkavállaló

Megosztás Tetszik

Mennyi lehet a napi és a heti munkaidő maximuma? Milyen következményekkel jár a részmunkaidő? Mire kell ügyelni a behívásos munkaviszonynál? Összefoglaltuk a munkaidőre vonatkozó legfontosabb szabályokat, utalva a munkaidő-beosztási előírásokra.

A munkaidő felhasználásának alapeleme a napi munkaidő, azaz a felek által a munkaszerződésben meghatározott, a munkaidő-beosztás alapjául szolgáló időtartam, amely teljes napi munkaidő vagy részmunkaidő.

Munkaidő a munkavégzésre előírt idő kezdetétől annak befejezéséig tartó idő, valamint a munkavégzéshez kapcsolódó előkészítő és befejező tevékenység tartama. Előkészítő vagy befejező tevékenység minden olyan feladat ellátása, amelyet a munkavállaló munkaköréhez kapcsolódóan, szokás szerint és rendszeresen, külön utasítás nélkül köteles elvégezni.

Nem munkaidő a munkaközi szünet (a készenléti jellegű munkakört kivéve), továbbá a munkavállaló lakó- vagy tartózkodási helyéről a tényleges munkavégzés helyére, valamint a munkavégzés helyéről a lakó- vagy tartózkodási helyére történő utazás tartama.

A törvény a napi munkaidő mellett megkülönbözteti a beosztás szerinti napi munkaidőt is, mely a munkanapra elrendelt rendes munkaidőt jelenti. A beosztás szerinti napi munkaidő alapját a szerződésben meghatározott munkaidő „mennyiség” képezi.

A munkavégzésre előírt időtartam két irányból közelíthető meg. Az egyik a rendes munkaidő, a munkaszerződés által meghatározott időtartam. Amennyiben a felek eltérően nem állapodtak meg, ez napi nyolc óra, és az az idő, amelyet a megállapodásra alapozva a munkáltató munkarendje az adott munkakörben dolgozóra meghatározott.

A másik a túlmunka. Az Mt. szerint teljes napi munkaidő esetén naptári évenként kétszázötven – kollektív szerződés rendelkezése esetén legfeljebb háromszáz – óra rendkívüli munkaidő rendelhető el, melyet részmunkaidő esetén arányosan kell alkalmazni.

A teljes napi munkaidő háromféle lehet. Az általános teljes napi munkaidő tartama nyolc óra. A törvény a heti munkaidő hosszáról külön nem rendelkezik. Abban az esetben, ha a felek a munkaszerződésben elmulasztottak rendelkezni a napi munkaidő mértékéről, akkor a munkaviszonyt úgy kell tekinteni, hogy az általános teljes napi munkaidőre, azaz napi nyolc órára jött létre.

A második csoport a rövidebb teljes napi munkaidő, mely értelmében munkaviszonyra vonatkozó szabály meghatározhat napi 8 óránál rövidebb teljes napi munkaidőt, de ebben a munkáltató és a munkavállaló is megállapodhatnak. 

Végül a hosszabb teljes napi munkaidő azt jelenti, hogy az általános teljes munkaidő napi 8 óránál hosszabb is lehet, azzal, hogy ezekben az esetekben a munkavállaló díjazása és egyéb juttatásai nem arányosak, mint a részmunkaidőnél, hanem a díjazás tekintetében az általános teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállalókra irányadó szabályokat kell alkalmazni. Az általános teljes napi munkaidő felemelésére kizárólag a felek megállapodása alapján kerülhet sor, mértéke legfeljebb napi 12 óra lehet. Ennek feltétele, hogy a munkavállaló készenléti jellegű munkakört lásson el, vagy pedig a munkavállaló a munkáltató, illetve a tulajdonos hozzátartozója legyen.

A részmunkaidőben a feleknek a munkaszerződésben kifejezetten meg kell állapodniuk. Erről szabadon rendelkezhetnek azzal a természetszerű feltétellel, hogy a részmunkaidő a munkavállaló munkakörére irányadó teljes munkaidőnél csak kevesebb lehet. Azért szükséges kifejezetten rendelkezni a részmunkaidő tényéről, mert ha a felek kizárólag annyit írnak a munkaszerződésbe, hogy a napi munkaidő négy óra, az jelenthet rövidebb teljes napi munkaidőt is. Jelentősége azért van, mert a rövidebb teljes napi munkaidő esetén a járandóságok nem arányosan járnak, ilyenkor például a minimálbér nem feleződik automatikusan.

Részmunkaidőnél a felek általában abban állapodnak meg, hogy a munkavállaló díjazása és egyéb juttatásai is ezzel arányosan járnak. Ha a felek a munkaszerződésben az arányosságban nem állapodnak meg, a juttatások tekintetében az időarányosság elve alkalmazandó.

Nem érvényesül az időarányosság elve a részmunkaidőben foglalkoztatott munkavállalónak járó szabadság tekintetében, a 19. számú munkaügyi kollégiumi állásfoglalás szerint a munkavállalónak évi rendes szabadság akkor is jár, ha a munkáltató őt nem teljes munkaidőben alkalmazta.

A törvény az atipikus munkaviszonyok között szabályozza a részmunkaidős foglalkoztatás egy sajátos típusát, a behívás alapján történő munkavégzést. A behívás a részmunkaidős foglalkoztatás speciális formája, lényege, hogy a munkáltató csak akkor veszi igénybe a munkavállalót munkavégzés céljából, amikor valóban tud neki munkát adni. A munkaidő a napi 8 óra helyet legfeljebb 6 óra lehet, a munkaidőt keretjelleggel határozzák meg, a munkaidő-keret mértéke maximum négyhavi lehet. Ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy a munkáltató ne lenne köteles foglalkoztatni a munkavállalót a munkaszerződés szerinti munkaidőben. Alkalmazásának feltétele, hogy a felek a munkaszerződésben kifejezetten megállapodjanak az ilyen jellegű foglalkoztatásban.

Egyes álláspontok szerint a behívás a munkavállaló érdekeit szolgálja. Ezzel szemben nem hagyható figyelmen kívül, hogy a munkáltató ebben az esetben a munkavállaló munkával történő ellátását hozzá tudja igazítani a szolgáltatás, a termelés ciklikusságához, így ki tudja váltani azokat az „üresjáratokat”, amikor munkavégzés hiányában is köteles lenne bért fizetni.

A munkavállaló érdekét szolgálja, hogy behívás során a munkáltatónak legalább 3 nappal korábban közölnie kell felé, hogy munkára kívánja igénybe venni. 

Az Mt. napi munkaidőre vonatkozó rendelkezéseitől a munkaszerződés és a kollektív szerződés a munkavállaló javára térhet el.

A munkaidő-beosztás szabályait (munkarend) a munkáltató állapítja meg. Főszabályként a munkaidőt hétfőtől péntekig osztja be, szombaton és vasárnap a munkavállaló a heti pihenőidejét tölti. Ezt nevezzük általános munkarendnek. Ebben az esetben a munkavállaló a munkarend szerinti munkanapokra eső munkaszüneti napokon (például húsvéthétfő) is mentesül rendelkezésre állási és munkavégzési kötelezettsége alól. Az Mt. alapján lehetőség van arra, hogy a munkáltató a beosztás jogát teljes egészében átengedje a munkavállaló számára. A kötetlen munkarendet csak abban az esetben lehet elrendelni, ha ez a munkakör sajátos jellegére, a munkavégzés önálló megszervezésére tekintettel valóban lehetséges.

A munkáltató azonban ettől eltérően is beoszthatja a napi munkaidőt. Ennek során vagy a munkaidőt osztja be egyenlőtlenül az egyes munkanapokra, vagy a heti pihenőnapokat. Ilyen egyenlőtlen munkaidő-beosztásra kizárólag munkaidőkeret vagy elszámolási időszak alkalmazása esetén van lehetőség. Korlátozás e körben, hogy egyenlőtlen munkaidő-beosztás csak a munkavállaló hozzájárulása esetén alkalmazható, a munkavállaló várandóssága megállapításától a gyermek hároméves koráig, a gyermekét egyedül nevelő munkavállaló esetén gyermeke hároméves koráig, továbbá a munkaviszonyra vonatkozó szabályban meghatározott egészségkárosító kockázat fennállásakor.

Egyenlőtlen munkaidő-beosztás esetén a beosztás szerinti napi munkaidő 4 óránál rövidebb (kivéve a részmunkaidőt), illetve 12 óránál hosszabb (kivéve a készenléti jellegű munkakört) nem lehet. A beosztás szerinti heti munkaidő felső határa 48 óra. Ez a felek írásbeli megállapodása alapján a készenléti munkakörben foglalkoztatott munkavállaló esetén 72 órára emelhető. A beosztás szerinti napi, illetve heti munkaidő maximumába a rendkívüli munkaidőt is be kell számítani.