hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Készenléti munkakör: ráfizethet a munkáltató, ha nem jól alkalmazza

  • dr. Kéri Ádám ügyvéd, adatvédelmi tisztviselő

A vállalkozások minél alacsonyabb munkavállalói létszámmal törekednek a költségeiket leszorítani, illetve a versenyképességüket megőrizni. Ennek egyik eszköze a munkakör készenléti jellegűvé minősítése, mivel ennek munkajogi szabályai – elsősorban a munka- és pihenőidő területén – lényegesen nagyobb szabadságot biztosítanak a munkáltatóknak, ráadásul a fizetési kötelezettségeiket is csökkentik. Gyakran így olyan esetekben is élnek a lehetőséggel, amikor annak törvényi feltételei nem állnak fenn. Ennek azonban a hatályos szabályozás és a bírói gyakorlat alapján komoly jogi következményei lehetnek.

Gyakran a rendkívüli munkavégzést leplezi

A munkaidő beosztása egyértelműen a munkáltató törvényi joga és kötelezettsége. A munka törvénykönyve (Mt.) 97. paragrafusának (4) bekezdése alapján a munkaidő-beosztást legalább hét nappal korábban és legalább egy hétre előre írásban kell közölni. A törvény azonban korlátokat is szab, hiszen maximálja a ledolgozható napi, heti munkaidőt, valamint előírja a minimális napi és heti pihenőidőt is.

OLVASSA TOVÁBB cikkünket, amelyben részletezzük, milyen szabályokat kell betartaniuk a munkáltatóknak készenléti munkakör esetén.

A teljes cikkhez előfizetőink és az oldalunkon próbaregisztrálók (korlátozott ideig) férnek hozzá, ha email-címük és jelszavuk megadásával belépnek az oldalra.

A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A teljes cikket előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink olvashatják el! Emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 January
H K Sze Cs P Sz V
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink