hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Felmondana gyeden, gyesen lévő dolgozójának? Tilalmak és lehetőségek

  • adozona.hu

Leginkább kisebb cégeknél fordul elő, hogy pénzügyi nehézségekbe ütközik a gyes mellett munkájához visszatérő kismama foglalkoztatása, illetve szabadságának kiadása. Milyen védelem illeti meg a kismamát, mit tehet a munkáltató? Olvasóink kérdéseire dr. Hajdu-Dudás Mária ügyvéd, munkajogász szakértőnk válaszolt.

A témában a minap két kérdést is kaptunk olvasóinktól.

Az első kérdés a következőképpen hangzott: egy kismama gyermeke elmúlt kétéves, és a kismama jelezte a munkahelyén, hogy megszakítja a fizetés nélküli szabadságát és gyes folyósítása mellett vissza szeretne menni dolgozni. A cég azonban nem szeretné foglalkoztatni. Van-e lehetősége a cégnek felmondani, illetve hogyan érvényes most a kismamákra a felmondási védelem?

A kismama a fizetés nélküli szabadságra tekintettel jelenleg felmondási tilalom alatt áll. Erre tekintettel felmondást közölni kizárólag a fizetés nélküli szabadság megszakítását követően lehet, mely független attól, hogy esetlegesen gyes ellátást is igénybe vesz-e a munkavállaló – hangsúlyozta Hajdu-Dudás Mária.

Lényeges szabály, hogy a munkáltató felmondását köteles megindokolni. A felmondás indoka a munkavállaló munkaviszonnyal kapcsolatos magatartásával, képességével vagy a munkáltató működésével összefüggő ok lehet. Azért fontos, hogy a felmondás indokolása megfelelően kerüljön megfogalmazásra, mert amennyiben az nem felel meg a törvényben foglalt követelményeknek, a munkavállaló a jogellenesség megállapítása esetén elmaradt jövedelem címén kártérítésre tarthat igényt, melynek maximális összege 12 havi távolléti díj.

Amennyiben a munkába visszatérést követően a gyermek nem tölti be a harmadik életévét, a munkáltatót a felmondás közlése előtt állás-felajánlási kötelezettség terheli.

Azaz a munkavállaló munkaviszonya a munkavállaló képességével vagy a munkáltató működésével összefüggő okból akkor szüntethető meg, ha a munkáltatónál a munkaszerződés szerinti munkahelyen nincs a munkavállaló által betöltött munkakörhöz szükséges képességnek, végzettségnek, gyakorlatnak megfelelő betöltetlen másik munkakör vagy a munkavállaló az e munkakörben való foglalkoztatásra irányuló ajánlatot elutasítja.

A munkavállaló munkaviszonnyal kapcsolatos magatartásával indokolt felmondással csak olyan okból szüntethető meg a munkaviszony, mely azonnali hatályú felmondási ok is lenne. Értelemszerűen ez az indok, míg a kismama nem végez munkát, nem merülhet fel.

A felmondási idő legkorábban a felmondás közlését követő napon kezdődik, azaz előfordulhat az is, hogy amikor a kismama visszatér munkába, azonnal kézhez kapja azonnal a felmondást – válaszolta szakértőnk.

Egy másik olvasónk arról számolt be, hogy ügyfele örökölt egy betéti társaságot, benne egy gyesen, majd gyeden lévő anyukával. Szeretne a hölgynek felmondani, de a hölgy újabb gyermeket szült. Most újra gyeden van. Fel lehet-e mondani a dolgozónak – vagy lehet-e közölni vele, hogy a fizetés nélküli szabadság lejártával a cég nem veszi vissza – gyed, illetve gyes ideje alatt? Ki kell-e adni a hölgy gyed alatt keletkezett szabadságát, ha nincs a bt.-ben olyan munkakör, amelyet ő visszatérésekor be tudna tölteni? Van-e olyan lehetőség, amikor a szabadság kiadása/kifizetése nem terheli a bt.-t? – kérdezte.

A kismama a fizetés nélküli szabadságra tekintettel felmondási tilalom alatt áll. Erre tekintettel felmondást közölni kizárólag a fizetés nélküli szabadság megszakítását, megszűnését követően lehet. A munkáltató felmondását köteles megindokolni. A felmondás indoka a munkavállaló munkaviszonnyal kapcsolatos magatartásával, képességével vagy a munkáltató működésével összefüggő ok lehet – szögezte le szakértőnk.

Amennyiben a munkába visszatérést követően a gyermek nem tölti be a harmadik életévét, a munkáltatót a felmondás közlése előtt állás-felajánlási kötelezettség terheli (ezt követően azonban már nem).

Azaz a munkavállaló munkaviszonya a munkavállaló képességével vagy a munkáltató működésével összefüggő okból akkor szüntethető meg, ha a munkáltatónál a munkaszerződés szerinti munkahelyen nincs a munkavállaló által betöltött munkakörhöz szükséges képességnek, végzettségnek, gyakorlatnak megfelelő betöltetlen másik munkakör vagy a munkavállaló az e munkakörben való foglalkoztatásra irányuló ajánlatot elutasítja.

A fizetés nélküli szabadság megszűnését követően a munkáltató 60 napon belül köteles kiadni a felhalmozódott szabadságot (a szülési szabadság teljes tartamára és a fizetés nélküli szabadság első hat hónapja után jogosult szabadságra) a munkavállaló számára.

Felmondás esetén a felmondási idő azon részére, melyre elrendelhető munkavégzés (felmondási idő maximum fele), a szabadság vagy annak egy része jogszerűen kiadható. A szabadság kiadása, vagy a munkaviszony megszűnésekor a pénzben történő megváltása a munkáltató kötelezettsége – áll szakértőnk válaszában.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 October
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink