hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Közjegyzőt panaszoltak be az adatvédelmi hatóságnál

  • dr. Kéri Ádám ügyvéd, adatvédelmi tisztviselő

Egyre szélesebb körben elérhető a joggyakorlat az Európai Unió Általános Adatvédelmi Rendeletével (2016/679. számú rendelet, GDPR) összefüggésben. Az egyik, 2020. augusztus 8. napján kelt határozatában a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság egy közjegyzővel szembeni panaszt utasított el. Az ügy tanulságait az alábbiakban foglaljuk össze.

Hagyatéki vitából indult a vizsgálat

Az örökösödés számos vita forrása lehet. Jelen esetben a hagyatéki eljárással érintett örökhagyó bérlője volt egy olyan ingatlannak, amelynek tulajdonosa a Magyar Állam. Az ingatlant az örökhagyó örökösei nem ürítették ki, nem adták át a Magyar Államnak, ezért az pert indított a panaszos ellen az ingatlan kiürítése iránt.

Tekintettel arra, hogy az örökös adatai nem álltak teljesen a Magyar Állam rendelkezésére, ezért kereste meg a Magyar Államot képviselő ügyvéd a hagyatéki eljárást lefolytató közjegyzőt. A közjegyző a megkeresést teljesítette, melyet a panaszos sérelmezett. A panaszos ezt követően arról kért tájékoztatást, hogy milyen jogalappal, kinek a kérelmére és hová továbbította a közjegyző az örökhagyó hagyatéki tárgyalásának jegyzőkönyvét és a hagyatékátadó végzést.

A közjegyző arról tájékoztatta a panaszost, hogy a Magyar Állam részére a hivatkozott dokumentumok megküldésére a peres eljárás szabályai [Pp. 162. § (5) bekezdése] alapján került sor, annak jogalapjaként pedig 6. cikk (1) bekezdésének c) (jogi kötelezettség teljesítése) és e) (közhatalmi jogosítvány gyakorlása) pontjait jelölte meg. A közjegyző arról is tájékoztatta a panaszost, hogy a polgári peres eljárás szabályai szerinti iratbetekintési jog gyakorlásakor a jogi érdek valószínűsítését követően a betekintő megismerheti az eljárásban keletkezett bármely iratot, ezért az iratbetekintés engedélyezését követően a közjegyzőnek a jogszabályok értelmében nincs olyan kötelezettsége, hogy az eljárásban hozott végzésekről kivonatot készítsen, hiszen azok az eljárási szabályok szerint teljes terjedelmükben megismerhetők a betekintő által. Arra is hivatkozott, hogy az iratbetekintési jog gyakorlásának engedélyezése nem eredményezte a GDPR-ban foglalt alapelvek sérelmét sem tekintettel arra, hogy a célhoz kötöttség és az adattakarékosság elvének figyelembevételével csak a perben csatolni szükséges mennyiségű dokumentum lett átadva a Magyar Állam képviselője részére.

Olvassa tovább, hogy megtudja ebben az esetben a közjegyzőnek milyen feladadai, kötelezettségei vannak, miként jár el szabályszerűen!

A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A teljes cikket előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink olvashatják el! Emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 October
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink