1245 találat a(z) áfalevonás cimkére
Kiegészítő sportfejlesztési támogatás áfakérdés Kérdés
Cégünk támogatást nyújt látványcsapatsport-egyesületnek, és, ha igénybe szeretné venni az ezzel járó adókedvezményeket, köteles a Tao. törvény 22/C. § (3a) szakasza szerint kiegészítő sportfejlesztési támogatás nyújtására is. Döntésünk szerint ezt szponzori szerződés keretében, reklámszolgáltatás igénybevétele mellett szeretnénk teljesíteni. A támogatást nem az adóelőleg, illetve a december 20-ai feltöltés terhére juttatjuk, hanem a 2015 előtt érvényben lévő szabályok szerint, tehát támogatási és szponzori szerződés megkötését követően, a sportági szakszövetség által kiállított igazolás alapján utaljuk át. Mivel a támogatott sportszervezet áfaalany, a következő kérdéseink merültek fel: 1. A fenti kiegészítő sportfejlesztési támogatás szponzori szerződés keretében történő teljesítése áfaköteles-e? 2. Ha igen, akkor a nettó vagy a bruttó összegnek kell elérnie a taotörvény 19. § (1) és (2) bekezdése szerinti adókulccsal számított értéke legalább 75 százalékát? 3. Ha a nettó összeget tekintjük a kiegészítő támogatás összegének, le lehet-e vonni a támogatónak (szponzornak) az előzetesen felszámított és a támogatottnak (szponzoráltnak) megfizetett áfa összegét? Ebben az esetben feltételezzük, hogy a szponzori szerződésben kiemelésre került az alap és az áfa összege, illetve részletezésre került, hogy a támogatott (szponzorált) milyen szolgáltatásokat nyújtott a szponzornak. A taokedvezmény igénybevételének és az áfa levonhatóságának egyéb feltételei fennállnak. Üdvözlettel.
Üzlethelyiség áfa Kérdés
Tisztelt Szakértő! Az alábbi kérdésekben kérem válaszukat : Egy kft. társasházat épített, amelyben lakások és üzlethelyiségek készültek. Ekkor a társaság a lakóingatlanok és lakóingatlannak nem minősülő ingatlanok értékesítésére az adókötelessé tételt választotta. Az építés kapcsán felmerült anyagok és szolgáltatások áfáját visszaigénylete. 2012. 08. 10-én a társasház megkapta a használatba vételi engedélyt. Az értékesítések után egy üzlethelyiség maradt a társaság tulajdonában, amelyre nem talált vevőt. 2015-től a kft. változást jelentett be, megszüntette az ingatlanértékesítésre vonatkozó áfakötelezettség választását. Az üzlethelyiséget továbbra is értékesíteni kívánja, ezért korszerűbb berendezéseket (kazán, radiátorok) szereltet fel, festés, burkolás történik jelentősebb értékben. 1. Jól értelmezzük-e, hogy az áfatörvény 86. §. j) pontja alapján az üzlethelyiség értékesítése adómentesen történhet? 2. A jelenlegi korszerűsítés során felhasznált anyagok, elvégzett szolgáltatások áfája levonható-e? 3. További lehetőség, hogy, ha nem sikerül értékesíteni az üzlethelyiséget, akkor bérbeadásra kerülne sor, amelyre az adókötelessé tételt választotta a cég. A korszerűsítés áfája ebben az esetben levonható? Köszönöm.
Kisbusz-átalakítás személygépkocsivá Kérdés
Kedves Szakértő! Személyszállítást végző áfaalany cég 2013-ban vásárolt egy kisbuszt, melyet személygépkocsivá alakított át 2015-ben. A beszerzés után levonta az áfát. Kérdésem, hogy az átalakításra tekintettel keletkezik-e az áfában korrekciós különbözet, és ha igen, azt milyen arányban szükséges elvégezni? Köszönöm válaszát!
Alanyi adómentes katás egyéni vállalkozó – tárgyieszköz-értékesítés Kérdés
Tisztelt Szakértők! 2015. 01. 01-től alanyi adómentes egyéni vállalkozó tevékenységét 2015. 10. 05-ével megszünteti. A megszüntetés előtt eladja a 2014. 04. 07-én vásárolt pénztárgépét, amelynek ára bruttó 160 695 forint volt (nettó 126 531 forint + 34 164 forint áfa). A gép beszerzésekor az egyéni vállalkozó még áfakörös volt, így a 34 164 forintot levonásba helyezte. Számításaink szerint az áttéréskor 4 555 forint értékben (34 164 forint*8hó/60hó) keletkezett utólagos áfakorrekció, így ezt bevallani nem kellett, mivel nem érte el a 10 000 forintot. A pénztárgépet 2015. október 2-án bruttó 25 000 forintért (nettó 19 685 forint + 5 315 forint áfa) adta el a vállalkozó. A kérdésünk az, hogy ez a nettó bevétel ugye beszámít a katás bevételek közé? Valamint, hogy az eladás miatt keletkezik-e utólagos áfakorrekciója a vállalkozónak, és ha igen, akkor az mekkora mértékű? Segítő válaszukat előre is köszönjük.
Gépkocsi káresemény utáni javítási költségeinek áfalevonása Kérdés
Tisztelt Szakértő! Vállalkozásunk 2011-ben szerzett be személygépkocsit bérbeadási céllal. A gépkocsi beszerzése áfa nélkül (nulla áfatartalmú számlával) történt. A gépkocsival a bérlő 2014 decemberében balesetet szenvedett, melynek javítási költségéről áfás számlát kaptunk idén januárban. A gépkocsit a baleset után még 2014 decemberében értékesítette a vállalkozás, az áfamentes beszerzésre tekintettel áfamentesen. A kérdésem az, hogy a káresemény utáni javítás számlájának áfarésze levonásba helyezhető-e ezen bérautó után, a fentiekre tekintettel?
Fordított áfa Kérdés
Tisztelt Szakértő! Felszámolás alatt lévő vállalkozás a felszámolási időszak alatt is végez hulladékgazdálkodási tevékenységet. Kizárólag fordított adózás alá tartozó tevékenységből származik bevétele. Kérdésem az lenne, hogy a felmerült kiadások áfatartalma teljes egészében levonható-e ebben az esetben, vagy az arányosítás módszerét kell alkalmazni? Válaszát előre is köszönöm!
Használt gépjárművekhez kapcsolódó levonható áfa Kérdés
Egy kft. az általános forgalmi adó hatálya alá tartozik, és bejelentkezett a XVI. fejezet, azaz a használt ingóságokra vonatkozó különös szabályok hatálya alá. Használt gépjárművek felvásárlásával és ezen gépjárművek javítása után a gépjárművek értékesítésével foglalkozik. Nem áfával terhelten szerzi be a gépjárműveket magánszemélyektől. A kérdésem az, hogy a javításra fordított költségek áfája milyen arányban igényelhető vissza egyedi nyilvántartás mellett? A gépjárműre fordított költségeket külön-külön tartja nyilván a cég. Hogyan lehet visszaigényelni az általános költségek áfáját, mint például a könyvelési díj, tárgyieszköz-beszerzés, ügyvédi munkadíj, tisztítószerek, irodaszerek értékéből? Mi tekintendő árrésnek ebben az esetben? Figyelembe lehet-e venni a gépjárművek eladási árából a ráfordított költségeket is beszerzési áron felül?
Áfalevonás Kérdés
Egy mezőgazdasági őstermelő 2015 januárjától belépett az áfakörbe. 2014. december 29-ei dátummal kiállítottak a részére egy költségszámlát, amit 2015 januárjában fizetett ki. Ennek a számlának az áfatartalma levonható a 2015. évben? A számla teljesítési ideje 2014. december 15.
Áfalevonás: téves a NAV-gyakorlat Kérdés
Tisztelt Szerkesztőség! A tárgyban megjelent cikkhez kapcsolódóan várom segítő közreműködésüket. Az adóhatóság az egyik vállalkozásnál épp a cikk által tárgyalt módon, az áfatörvény 153/A § előírására hivatkozással nem vette figyelembe az ellenőrzés során megállapított fizetendő áfához kapcsolódó levonható áfa összegét. A jegyzőkönyvi észrevételünk lényegében a cikkben leírt tartalommal került megfogalmazásra. Az I. fokú adóhatósági határozat az indokolásban hivatkozott a Kúria Kfv.V.35.476/2013./4 számú ítéletére. A hivatkozott ítéletet sajnos az ügyvédi és más adatbázisokban sem találtuk. Fontos lenne a Kúria hivatkozott számú ítéletének részletes ismerete annak megítéléséhez, hogy jogosan hivatkozott-e a NAV az ítélet szövegéből kiemelt egy mondatra, mely szerint "...az adóhatóság az adózó javára szolgáló tények tisztázásának az Art. 97. § (6) bekezdésében rögzített kötelezettségét nem sértette meg azzal, hogy – törvényes eljárással – az adózót megillető adólevonási jogot meghagyta az adózónak." Tisztelettel várom segítségüket az ítélet teljes terjedelmének megismeréséhez, továbbá az ítélet és a tárgyban megjelent cikkük együttes elemzéséhez. Tisztelettel. Fehér Andrásné FEHÉRNÉ Könyvvizsgáló és Tanácsadó Kft ügyvezető
Áfalevonás: téves a NAV gyakorlata? Cikk
Lehet-e önellenőrizni az ellenőrzéssel már lezárt időszakot, hogyan vehető figyelembe a korábban figyelembe nem vett levonható áfa? Olvasói kérdésre dr. Verbai Tamás jogász, a HÍD Adószakértő és Pénzügyi Zrt. vezérigazgatója válaszolt.
Nyílt végű pénzügyi lízing vételi jog Kérdés
Egy kft. nyílt végű pénzügyi lízing keretében lízingelt egy személygépkocsit. Az áfát levonásba helyeztük. A lízingszerződése lejárt. A kft. élni kíván vételi jogával. Ez jár-e bármilyen adókockázattal? Esetleg átminősítheti-e a NAV, hogy ez nem lízing volt, hanem adásvétel, és jogtalanul igényeltük vissza az áfát. Mi a helyes eljárás ez esetben? Milyen könyvelési teendőink vannak, ha az autó a cégben marad?
Részben le nem vonható áfa könyvelése Kérdés
Tisztelt Szakértő! Nyílt végű pénzügyi lízing keretében vásárol egy kft. személygépkocsit. Előleget fizetett, melynek kapcsán úgy nyilatkozott, hogy 25 százalékban fogja magáncélra használni az autót. Az áfa 25 százaléka nem vonható le; jól tudom-e, hogy ebben az esetben egyéb ráfordításokra kell könyvelni? Köszönöm a segítséget! Emília
Bérelt ingatlan felújítási költségeinek áfalevonása Kérdés
Áfakörbe tartozó gazdasági társaság üzleti céllal bérel ingatlant, mely a földhivatali nyilvántartásban családi házként szerepel. A felújítás-átalakítás során bemutatóterem és iroda kerül kialakításra, lakáscélú használatra alkalmatlan. A felújítás-átalakítás során keletkező költségek áfatartalma a NAV szerint nem helyezhető levonásba, mert funkciójától függetlenül családi ház esetében nem vonható le a felújítási költségek áfája. Az áfatörvényben ez hol található meg?
Versenyautó javításának áfája Kérdés
Autóversenyző céget alapított a versenyzéséhez, bevételei a reklámbevételek, költségei a versenyautó fenntartása és a versenyeken való részvétel. Kérdésem, hogy az autójavítás áfájának itt is csak az 50 százaléka igényelhető vissza?
Áfalevonás: itt egy vállalkozásbarát NGM-NAV-állásfoglalás Cikk
Megilleti-e az áfalevonás joga a végelszámolás alá kerülő gazdasági társaságot adóköteles gazdasági tevékenység megkezdésének hiányában, illetve a végelszámolás alatti adóköteles gazdasági tevékenység és adóköteles bevétel hiányában? Cikkünkben ismertetjük a Nemzetgazdasági Minisztérium, valamint a NAV Ügyfélkapcsolati és Tájékoztatási Főosztálya által jegyzett álláspontot.