hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Béremelés, megadóztatott cafetéria: mennyi marad a zsebünkben 2010-ben?

  • Salgó Andrea

Az adóalap-kiegészítés, a minimálbér emelése és a cafetéria megadóztatása három olyan változás 2010-ben, amely nemcsak a dolgozók megélhetését befolyásolja, hanem a cégek működésére is hatással van. Számítási példák, szakértői vélemények.

Az idei évben 71 500 forintról 73 500 forintra emelkedett a minimálbér és 89 500 forintra duzzadt a garantált bérminimum összege. A több néha kevesebb, már ami az adózást és a járulékfizetést illeti: az olyan társadalombiztosítási kötelezettségeknél ugyanis, mint a minimumjárulék-fizetés, illetve a biztosítási kötelezettség elbírálása csak februártól kell a 73 500 forintot alapul venni.  Január hónapra még a december 1-jén hatályos minimálbérrel, tehát a 71 500 forinttal számolunk - olvasható a jogszabályban. A magasabb minimálbér után ráadásul kevesebb személyi jövedelemadót (szja) is kell fizetni, igaz, csak munkaviszonyban - hangsúlyozta lapunknak Angyal József okleveles adószakértő, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy az adójóváírás miatt 70 ezer forint jövedelemig nem kell adózni (tavaly ez az összeg még 63 ezer forint volt).

Lényeges változás, hogy az szja számításánál 2010-től figyelembe kell vennünk az adóalap-kiegészítést, ami jelentősen átírja a jövedelem utáni adózási szabályokat - figyelmeztet Angyal József. Az idei minimálbérrel számolva ugyanis éves szinten 882 ezer forintos éves jövedelem után tavaly még 18 százalékot (158 760 Ft) adóztunk volna, 2010-ben pedig már az adóalap-kiegészítéssel együtt 1 120 140 forint adóalap után 17 százalékos adót (190 424 forint) fizetünk, vagyis  31 664 forinttal többet, mint 2009-ben kellett volna ugyanekkora jövedelem mellett. Jól járnak viszont, akik munkaviszonyban keresnek a minimálbérnek megfelelő összeget: ők - az adójóváírás következtében - ugyanis idén 13 456 forinttal kevesebbet adót fizetnek, mint 2009-ben ugyanekkora összeg után.

A cikk folytatását olvassa el a hvg.hu-n.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 October
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink