hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Ingatlanadó: az adóhatóság becsül, ha kérik

  • hvg.hu

Hivatalos ingatlanadó-kalkulátort indít a kormány november 15-től. Egészen pontosan az történik, hogy az APEH és az Ügyfélkapu honlapján lévő űrlap kitöltése után az adóhatóság számítógépes rendszere kiszámítja az ingatlan becsült értékét.

Bár a kormányszóvivői tájékoztatón indoklást nem fűztek a döntéshez, vélhetően azért találták indokoltnak, mert a törvény jelenlegi szabályozása jogbizonytalanságot okozhat. Lapunk elsőként foglalkozott azzal az ingatlanadót érintő problémával, mely szerint az ingatlan értékének meghatározását az állampolgárra ruházó törvény hátrányosan érintheti a tulajdonosokat, nevezetesen adóhatósági bírsággal is számolniuk kell, ha egy ellenőrzés úgy találja: a tulajdonos és az APEH becslése nem egyezik.

Előfordulhat, hogy a számított és az adóalapot képező  forgalmi érték eltér egymástól, annak ellenére, hogy az adózó - úgy is mint törvénytisztelő állampolgár -  a törvény mellékletében meghatározott  értéket veszi figyelembe. Az eltérés az adott ingatlan értékének  és így az adókötelezettség mértékének  eltérő értelmezéséhez vezethet, az adóhatóság pedig szankcionálhatja a jóhiszemű adófizetőt – nyilatkozta lapunknak Drinóczi Tímea, a Pécsi Tudományegyetem adjunktusa augusztus elején. A szakembert azért kerestük meg, mert felmerült: a számított és a forgalmi érték különbsége miatt az ingatlantulajdonnal bíró állampolgárok a 2010 januárjától esedékes vagyonadó befizetése ellenére adóhatósági bírságot kaphatnak. A problémát felvető szakértő, Angyal József az Alkotmánybírósághoz is fordult, ugyanis véleménye szerint – júniusban elfogadott – vagyonadóról, s ezen belül az ingatlanok adóztatásáról rendelkező jogszabály a forgalmi érték fogalmát nem határozza meg egyértelműen, így jogbizonytalanságot teremt, vagyis alkotmányellenes.

A cikk folytatását olvassa el itt!

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 October
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink