hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Gyurcsány adó- és járulékreformról konzultált az üzleti világ képviselőivel

  • MTI

A gazdasági növekedés, a versenyképesség javítása és a foglalkoztatás bővítésének előmozdítása a jövő évi adó- és járulékváltoztatás alapvető célja - mondta Budai Bernadett, kormányszóvivő annak kapcsán, hogy Gyurcsány Ferenc szerdán a "Megállapodást a jövőnkért" aláíró gazdasági szervezetek képviselőivel konzultált.

A "Megállapodást a jövőnkért" aláíró gazdasági szervezetek 2006. áprilisában azt javasolták, hogy a politikai erők jussanak konszenzusra az állami és közszféra átalakításában, reformjában. A kitűzött célok között szerepelt a kisebb és hatékonyabb állam, régiós elven alapuló, lényegesen kisebb és hatékonyabb önkormányzati rendszer, valamint egy átlátható, egyszerűbb, versenyképes adórendszer. 

A szerdai konzultáción a gazdasági képviseletek vezetői egyetértettek a kormányfővel abban, hogy a jövő évi adó- és járulékváltoztatások nem veszélyeztethetik az államháztartás javuló egyensúlyát - jelezte a kormányszóvivő, hozzátéve, hogy  a konzultáció a közeljövőben folytatódik. 

Budai Bernadett elmondta: a megbeszélésen a miniszterelnök mellett részt vett Veres János pénzügyminiszter és Kákosy Csaba gazdasági és közlekedési miniszter is.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 January
H K Sze Cs P Sz V
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink