hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Megjelent! Az „EPR-kötelezettség: közeledik az első bevallás” című webinárium videófelvétele

  • adozona.hu

2023. október 20. az első EPR-bevallások benyújtásának a határideje, így a gazdálkodóknak nem sok idejük maradt a felkészülésre. A közelmúltban többször is változtattak a szabályokon, illetve még a jövőben is várhatók módosítások. Szeptember 27-én rendezett webináriumunkon főként az újdonságokra fókuszáltunk, de az alapvető szabályokat is ismertettük röviden, így azok is megismerkedhettek az EPR-rendszer sajátosságaival, akiknek még semmilyen alapismeretük nincs a témában. Az előadás videófelvétele már elérhető.

A kiterjesztett gyártói felelősségi (EPR) rendszer még csak 2023. július 1-től hatályos, az előírásokat azonban már többször is módosították, és sajnos még ezután sem dőlhetünk hátra karba tett kézzel, hiszen további változtatások is várhatók, amelyek egyes esetekben alapjaiban megváltoztatják a kötelezettek, vagy épp a jogszabály hatálya alá tartozó termékek körét. Ezen kívül a jogszabályok értelmezése sem egyszerű, sorban érkeznek ezzel kapcsolatban állásfoglalások az Energiaügyi Minisztériumtól, amelyek tovább formálják a kialakulni kezdő joggyakorlatot.

Előadók:

  • Gombás Otília szakértő;
  • Malomsoki Tibor szakértő.

Tematika:

  • körforgásos termékek – különleges esetek, pl. elektronikai alkatrészek, forgócsomagolások, fogyasztó számára történő értékesítés helyén megtöltésre tervezett és szánt csomagolószerek, egyszer használatos és egyéb műanyagtermékek…;
  • érintett gazdálkodói kör – szinte mindenki, a körforgásos termékek gyártóit, forgalomba hozóit, felhasználóit, illetve a külföldről behozott termék csomagolásának lebontóit, illetve bizonyos eseteken a csomagolószergyártókat;
  • készletre vétel – mikor érdemes választani, milyen részletszabályai vannak, milyen buktatói lehetnek;
  • nyilatkozatos és szerződéses átvállalás;
  • átmeneti szabályok;
  • nyilvántartás-vezetés, bevalláskészítés, meghatalmazások gyakorlati tudnivalói;
  • gyakorlati esetpéldák az elmúlt időszakban az Adózóna oldalához érkezett kérdésekből;
  • kérdések és válaszok.
A webinárium résztvevőinek lehetősége volt kérdéseket intézni előadónikhoz, melyeket a szakértők az előadást követően válaszoltak meg. A videó a résztvevők által feltett kérdéseket, és szakértői válaszokat is tartalmazza.

A webináriumot 2023. szeptember 27-én tartottuk, így a videófelvétel az ekkor hatályban levő jogszabályi környezetnek megfelelő információkat tartalmazza. Az azóta bekövetkezett változásokról kérjük, tájékozódjon az Adózóna oldalán!

Most 22 900 forint + áfa áron vásárolhatja meg az előadást.

MEGVÁSÁROLOM

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 December
H K Sze Cs P Sz V
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink