hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Külföldön dolgozik? Fizetnie kell az itthoni egészségügyi ellátásért!

  • dr. Radics Zsuzsanna tb-szakértő, jogász
3

A külföldön dolgozók közül az utóbbi időszakban sokakat ért az a kellemetlen meglepetés, hogy utólag megtéríttették velük az itthoni tartózkodásuk alatt igénybe vett egészségügyi ellátást. Bemutatjuk, hogy az ilyen személyeknek milyen előírásokra kell figyelniük.

A magyar jogszabályok alapján, a TAJ számmal rendelkező személy, aki az Európai Gazdasági Térség (EU-tagállamok, Izland, Liechtenstein, Norvégia) másik országában, vagy Svájcban, valamint a Magyarország által kötött nemzetközi egyezmény hatálya alá tartozó államban biztosított lesz, köteles a külföldön létrejött biztosítását, illetve annak megszűnését 15 napon belül bejelenteni az egészségbiztosítónak. Azaz, ha egy magyar állampolgár, aki ugye már születését követően megkapta a TAJ számát, Németországba megy dolgozni, akkor ezt a biztosítási jogviszonyt be kell jelentenie a magyar egészségbiztosítónak.

Ezen külföldi biztosítási jogviszonyra tekintettel, a külföldön dolgozó személy TAJ számát érvényteleníti az egészségbiztosító. A TAJ szám érvénytelenítésének két következménye van. Az egyik, hogy (itthoni biztosítási jogviszony hiányában) nem kell Magyarországon havi 6 810 forint egészségügyi szolgáltatási járulékot fizetni. A másik, hogy az érvénytelenítés időszakában az érintett személy a magyarországi tartózkodása alatt a formanyomtatvány, illetve a biztosítása helye szerinti országban kiállított Európai Egészségbiztosítási Kártya bemutatásával jogosult egészségügyi szolgáltatást igénybe venni.
OLVASSA TOVÁBB cikkünket, hogy megtudja, milyen egészségügyi ellátást kaphat itthon ingyen és miért kell fizetnie!

A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A teljes cikket előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink olvashatják el! Emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (3)
radics.zsuzsanna

Az S1-es igazolás alapján mindkét országban kaphat telejeskörű egészségügyi ellátást, azonban az S1-es igazolást nem minden tagállam adja ki pl: Nagy Brittania, Olaszország nem ad ki ilyen igazolást. S1-es igazolás nélkül azonban a cikkben foglaltak szerint kell eljárni.

lensan

Ismereteim szerint amennyiben az EU tagállamában a munkavállaló biztosított, azaz legálisan, bejelentve dolgozik és rendelkezik Magyarországon állandó lakhellyel, teljeskörű ellátásra jogosult, mindkét tagállamban,itthon a magyar TAJ-száma alapján, amennyiben a külföldi biztosító kiállítja az "S1" uniós szabály szerinti nyomtatványt.

hozzászólás1

miért kell a magánszemélynek bejelentenie? miért a magánszeméllyel végeztetik el a hivatalok a munkájukat? van az eu-ban már erre vonatkozóan adatnyilvántartási és -közlési egyezmény.

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 October
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink