hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Fizetés vagy nyugdíj: az ombudsman az Ab-hez fordult

  • MTI

Az Alkotmánybírósághoz (Ab) fordult az alapvető jogok biztosa, mert július elsejétől szüneteltetik a nyugdíjfolyósítást azoknak az embereknek, akik nyugdíj mellett a közszférában dolgoznak.

Az Alkotmánybírósághoz (Ab) fordult az alapvető jogok biztosa, mert július elsejétől szüneteltetik a nyugdíjfolyósítást azoknak az embereknek, akik nyugdíj mellett a közszférában dolgoznak. Szabó Máté a rendelkezés megsemmisítését kéri. Az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala közleményében pénteken azt írta: a nagy számú panasz alapján folytatott vizsgálatában Szabó Máté ombudsman megállapította, hogy a közszférában dolgozó nyugdíjasok kettős juttatásának tilalmáról szóló rendelkezés szemben áll a tulajdonhoz való joggal, a vagyoni értékű jogok védelmével, ezért a módosítás megsemmisítését kérte az Ab-től.

A tájékoztatás szerint az ombudsman nem azt vizsgálta, hogy a nyugdíjrendszer átalakítása alkotmányos-e, hanem azt, hogy védelem alatt állnak-e a folyósított nyugdíjak. A biztos arra a következtetésre jutott, hogy a nyugdíjra való jogosultság vagyoni értékű jog, amely a tulajdonhoz való jog alkotmányos védelme alatt áll. Szabó Máté álláspontja szerint sérül az arányosság követelménye is, ha a nyugdíjrendszerben rövid időn belül jelentős mértékű változást vezetnek be, egy újabb elem fennállása miatt későbbi időpontra tolva a nyugdíj kifizetését.  

Az öregségi nyugdíj folyósítása és egy munkaviszony fennállta között ugyan szociális szempontból van összefüggés, de a tulajdonviszony, a vagyoni értékű jogok védelme szempontjából nincsen alkotmányjogilag értékelhető összefüggés a két körülmény között – érvelt indítványában az alapvető jogok biztosa, arra kérve az Alkotmánybíróságot, semmisítse meg a július 1-jétől hatályba lépő kettős juttatás tilalmára vonatkozó rendelkezést.

A közleményben azt írták, a nyugdíjszabályok változását követően magánszemélyek mellett panaszt tettek az ombudsmannál érdekképviseleti szervek is – közöttük a Pedagógusok Szakszervezete, az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés, a Magyar Orvosi Kamara, a SOTE Közalkalmazotti Tanácsa.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 October
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink