hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Csed: csak az aktuális jogviszony számít, kockázatos a szülés előtti munkahelyváltás

  • Czeglédi Bernadett munkajogi és társadalombiztosítási szakértő

Többéves huzavona végére tettek pontot idén nyáron a jogalkotók, amikor pontosították az Ebtv. azon szakaszát, amely kimondja, mely időszakkal lehet számolni a csecsemőgondozási díj naptári napi alapjának meghatározásakor.

Több bírósági, illetve alkotmánybírósági döntés is született arról, hogy a szülés előtti közvetlen munkahelyváltás nem eredményezheti azt, hogy a kismama maximum a minimálbér kétszerese alapján kapja az ellátását, ha folyamatos jogviszonnyal rendelkezett. A kormányhivatalok azonban másképpen értelmezték a jogszabályt, és nem vették figyelembe az AB-döntést sem. 2023. július 1-jétől azonban módosult a 1997. évi LXXXIII. törvény vonatkozó rendelkezése, amely most már egyértelműen meghatározza, hogyan kell a csed naptári napi alapját meghatározni.

Olvashattunk olyan nézeteket is, melyek szerint több millió forinttal károsítottak meg családokat a kormányhivatalok, mivel szülés előtti munkahelyváltás, de folyamatos biztosítási jogviszony esetén nem vették figyelembe az anya előző munkaviszonyban elért magasabb bérét, és mivel nem volt 120 napnyi bérrel ellátott napja a jogosultságot közvetlenül megelőző harmadik hónap utolsó napjától visszafelé számítva, így maximum a minimálbér kétszerese alapján kapták meg a csecsemőgondozási díjat.

A kérdés megítélése nézőpont kérdése.

OLVASSA TOVÁBB cikkünket, amelyben kifejtjük ezeket, és ismertetjük a módosított szabályokat!

A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A teljes cikket előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink olvashatják el! Emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 October
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink