Az özvegyi nyugdíj megállapíthatóságáról döntött a Kúria

Megosztás Tetszik

A Kúria 2019. február 13. napján tárgyaláson kívül elbírálta, az Mfv.III.10.337/2018. számú ügyet. A felperes 2017. február 15. napján nyújtotta be igényét ideiglenes özvegyi nyugdíj megállapítása iránt.

A néhai jogszerzőt (felperes férjét) 2014. október 3-ai hatállyal a Rendőr-főkapitányság eltűntté nyilvánította. A 2017. február 10. napján kelt rendőrségi határozat szerint az eltűnt férj holttestét megtalálták, ezt követően került kiállításra a halotti anyakönyvi kivonat, amely szerint a jogszerző halála 2014. július 4. és 2014. november 30. közötti időpontban következett be. Nem vitatottan a felperes a jogszerző eltűnését követően 2014. évben, de az azt követő egy éven belül sem nyújtott be hozzátartozói ellátás megállapítása iránti kérelmet alpereshez.

A munkaügyi bíróság a felperes keresetét elutasította. Érvelése szerint a Tny. 47. § (1) bekezdése szempontjából a halál időpontjának van jelentősége, nem az elhunyt megtalálása vagy a halotti anyakönyvi kivonat kiállítása napjának. A jogszerző halálának vélelmezett időpontja 2014. július 4. és 2014. november 30. közé esett, azaz a felperes az ideiglenes nyugdíj megállapítása iránti kérelmét az elhalálozástól számított egy éven túl terjesztette elő. Az a körülmény, hogy a halál vélelmezett időpontja a holtnak nyilvánító végzés jogerőre emelkedésétől állapítható meg, a Tny. 47. § (1) bekezdésében rögzített egy éves időpont alkalmazását nem teszi mellőzhetővé.

A Kúria a következőket fejtette ki: A Tny. 47. § (1) bekezdéséből nem következik, hogy az ideiglenes özvegyi nyugdíj megállapítása iránti kérelmet a házastárs halálától egy éven belül kell begyújtani, csupán arra vonatkozóan tartalmaz rendelkezést, hogy az ideiglenes özvegyi nyugdíj folyósításának időtartama a házastárs halálától legkevesebb egy évig tarthat. A Ptk. 2:4. §-a értelmében a jogképesség a halállal szűnik meg. A felperes holtnak nyilvánítási eljárást nem kezdeményezett, a néhai jogszerző eltűnését a rendőrségen bejelentette. A felperes nem kötelezhető a holtnak nyilvánítási eljárás kezdeményezésére, továbbá erre az eltűnéstől számított 5 éven belül nincs is lehetősége. Ez azt eredményezi, hogy azon személyek (igénylők), akik a hozzátartozójuk elhalálozásáról bármely okból kifolyólag csak egy év (illetve másfél év) elteltével szereznek tudomást, vagy kerülnek abba a helyzetbe, hogy eltűnt hozzátartozójuk haláláról és annak időpontjáról csak 1 év (rendőrségi határozat, halotti anyakönyvi kivonat, holtnak nyilvánító vagy a halál tényét megállapító bírósági végzés) elteltével szerezzenek tudomást, eleve kizártak az özvegy nyugdíjra jogosultságból. A felperestől nem várható el, hogy miközben abban reménykedik, hogy a férje, akit eltűntként tart a rendőrség is nyilván, halálára (jogszerző) tekintettel az ideiglenes özvegyi nyugdíjat megigényelje. A felperesnek nem volt jogi lehetősége, hogy férje halálát, mint az özvegyi nyugdíj jogosultsági feltételét 2017. február 8-át – a halotti anyagkönyvi kivonat kiállításának napját – megelőzően igazolja. A Tny. 69. § (1) bekezdése szerint, a nyugellátás attól a naptól állapítható meg, amely napon a jogosultsághoz szükséges feltételek bekövetkeztek. A perbeli esetben ez a nap 2017. február 8. napja. Felperes ezen a napon került abba a helyzetbe, hogy az ideiglenes özvegyi nyugdíj iránti kérelmét a néhai jogszerző jogán benyújtsa az alperesnek. A Tny. 47. § (1) bekezdés szerinti egy év a Tny. 69. § (1) bekezdésében foglalt határidőhöz képest nem igényérvényesítés határidőt rögzít, hanem az ideiglenes özvegyi nyugdíj folyósításának időtartamát határozza meg. Az ellenkező értelmezés mellett az ideiglenes özvegyi nyugdíj nem lenne megállapítható mindazok számára, akik – önhibájukon kívül – a halált követő egy év elteltével szereznek tudomást a jogszerző haláláról, vagy csak ezt követően tudják a halál tényét igazolni. Ez pedig sértené a Tny. 1. § (1) bekezdésében rögzített alapelvet, miszerint a társadalombiztosítási nyugdíjrendszer a biztosított elhalálozása esetén a hozzátartozója részére egységes elvek alapján biztosít nyugellátást. Nem lehetne szó egységes elvek alapján nyújtott ellátásról akkor, ha a nyugdíjjárulék alapot képező kereset összege és az elismert szolgálati idő, mint a nyugellátást meghatározó kritériumok [Tny. 2. § (3) bek.] egyezősége ellenére is egyes igénylők részesülnének hozzátartozói nyugellátásban, míg mások csak azért nem, mert a jogszerző halálát, mint jogosultsági feltételt – önhibájukon kívül, más jogi lehetőség hiányában – csak egy év elteltével tudják igazolni.

A Kúria a fentiekre tekintettel a jogerős ítéletet a másodfokú társadalombiztosítási szerv és az alperes határozatára is kiterjedően hatályon kívül helyezte és az alperest új eljárásra kötelezte.