Közterhek, speciális szabályok adószámos magánszemélyeknél

Megosztás Tetszik

Hiába ütjük fel a járuléktörvényt egyetlen sort sem találunk az adószámos, vagy az önálló tevékenységet folytató magánszemélyről. Ennek az oka az, hogy a Tbj. ezt a jogviszonyt a biztosítottak között nem nevesíti. Hol keressük, milyen szabályok vonatkoznak az úgynevezett adószámos magánszemélyre?

A 1997. évi LXXX. tv., továbbiakban Tbj. törvény ( 5. § (1) g) pontja) értelmében munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonynak minősül az egyéni vállalkozónak nem minősülő természetes személlyel létesített vállalkozási jogviszony. E körbe tartozik az önálló tevékenységre adószámot kiváltott magánszemély is. Ebből következően (az említett jogszabályi helynek megfelelően) a címben említett személy biztosítási kötelezettségét – noha az elvégzett munkáról számlát ad – a megbízónak (vevőnek) kell elbírálnia.

Mégpedig oly módon, hogy a vállalkozási díjból származó járulékalapot képező jövedelemét (amely megegyezik az adóelőleg-alap számításánál figyelembeveendő jövedelemmel) el kell osztani a jogviszony tartamának napjaival, (hónapjaival) és amennyiben a kapott hányados eléri a minimálbér harminc százalékának a harmincad részét, 2011-ben 780 forintot (vagy teljes hónap esetén a minimálbér harminc százalékát, 2011-ben 23400 forintot), akkor fennáll a biztosítása.

Ebben az esetben a kifizető egyben foglalkoztatónak is minősül, tehát az érintettet biztosítottként be kell jelentenie és az általános szabályok szerint megfizetni utána a 27 százalékos társadalombiztosítási járulékot, illetve az egyéni járulékokat.

A jövedelem megállapításánál az szja. törvény szerinti önálló tevékenységre vonatkozó szabályokat kell alkalmazni. Ez a gyakorlatban azt jelenti:
 
•    a bevételt csökkentjük a magánszemély adóelőleg-nyilatkozata szerinti, de legfeljebb a költségelszámolásra vonatkozó rendelkezések szerint elismert igazolható vagy igazolás nélkül elszámolható költséggel vagy
•    10 százalékos költséghányaddal.

Ha a magánszemély költségeiről nem nyilatkozik, akkor a kifizető a 10 százalékos költséghányadot alkalmazhatja.

Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy az szja.tv. 46. § (4) bekezdése értelmében a számlaadásra kötelezett magánszemély által számlázott bevételből a kifizetőnek nem kell adóelőleget megállapítania, ha csak ezt kifejezetten nem kéri.  

Ebben az esetben a járulékalapot képező jövedelemnek (adóelőleg-alap számításánál figyelembe veendő jövedelem híján) a szerződésben meghatározott díjazás (azaz a „bruttó” vállalkozási díj) minősül, ami alapján el kell bírálni a biztosítási kötelezettséget és megfizetni a járulékokat.

Amennyiben a munkavállaló kéri az adóelőleg levonását – amit a kifizető nem tagadhat meg – akkor viszont az előzőekben említett szabályok szerint kell a járulékalapot képező jövedelmet meghatározni, illetve ennek megfelelően dönteni a kötelezettségről és a közterhek megfizetéséről.

Ha a vállalkozási díjból származó jövedelem nem éri el az említett határösszeget, a kifizetőnek 27 százalékos ehót kell megfizetnie, viszont ha az érintett az adóelőleg levonását nem kérte, akkor az eho fizetési kötelezettsége is a magánszemélyt terheli.

Az adószámos magánszemély tehát önálló tevékenysége alapján „alanyi jogon” (mint például az egyéni vállalkozó) nem biztosított. Rá a biztosítás e tevékenysége alapján csak akkor terjed ki, ha azt a kifizető a Tbj. 5. § (2) bekezdés g) pontját figyelembe véve megállapítja. Éppen ezért – egyéb más biztosítási jogviszony híján – a biztosítással le nem fedett időszakokra havi 5100, napi 170 forintos egészségügyi szolgáltatási járulék fizetetésre kötelezett.

Széles Imre