adozona.hu
Hasznos tudnivalók az alapítványok főbb szabályairól
//test-adozona.hu/tarsasagi_jog/Hasznos_tudnivalok_az_alapitvanyok_fobb_sza_L6I3Z1
Hasznos tudnivalók az alapítványok főbb szabályairól
Az alapítvány tevékenységének vannak korlátai, így alapítvány nem alapítható gazdasági tevékenység folytatására, tehát a célok elsődlegesen nem lehetnek nyereségorientáltak. Azonban az alapítvány jogosult az alapítványi cél megvalósításával közvetlenül összefüggő gazdasági tevékenység végzésére.
Megszűnt azon, 2014. március 15. előtt fennállt korlátozás, mely szerint az alapítvány célja közérdekű kell hogy legyen, így alapítványt bármely tartós célra létre lehet hozni. A célnak tehát olyannak kell lennie, mely több éves, folyamatos működést tesz lehetővé. Eseti jelleggel, rövid távra nem hozható létre lehet alapítvány.
Az alapító, aki magánszemély és jogi személy is lehet, saját elhatározása alapján, egyoldalú jognyilatkozattal, alapító okiratban hozza létre az alapítványt. Az alapítónak kell megjelölnie a tartós célt, melynek folyamatos megvalósítására alapítványt kíván létrehozni, illetőleg ehhez a célhoz egy vagyontömeget is rendelnie kell (célvagyon).
Az alapítvány a törvényszék általi nyilvántartásba vétellel jön létre. Egyébként, amennyiben az alapító mégis meggondolja magát az alapítás kapcsán, a nyilvántartásba történő bejegyzés jogerőre emelkedéséig visszavonhatja az alapításra vonatkozó jognyilatkozatát.
OLVASSA TOVÁBB cikkünket, hogy megtudja az alapítványi tevékenység korlátait, valamint az alapítókra, az alapítványi vagyonra és a csatlakozásra vonatkozó főbb előírásokat!
A teljes cikkhez előfizetőink, illetve 14 napos próba-előfizetőink férnek hozzá, ha e-mail-címük és jelszavuk megadásával belépnek az oldalra.
Hozzászólások (0)