hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Így nőtt a társaságok adókötelezettsége

  • adozona.hu

Növekedett a nyereséges vállalkozások száma, csökkent a veszteségeseké, ugyanakkor a cég adóterhelése is emelkedett 2014-ben az előző évihez képest – derül ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) legfrissebb adataiból.

Tavaly 401,8 ezer vállalkozás vallott be társasági adót, nagyjából 20 ezerrel kevesebb, mint egy évvel korábban – olvasható ki a NAV 2014. adóévet összegző táblázataiból. Az értékesítés összes nettó árbevétele és az üzemi költség végeredményben azonos mértékben, valamivel 6 százalék fölött emelkedett.

A nyereséges vállalkozások száma 2,1 százalékkal, nyereségük pedig 19,5 százalékkal nőtt, a veszteséges társaságoké 11,1 százalékkal apadt, miközben összveszteségük 18 százalékkal nőtt.

A cégek adóalapja 20,8 százalékos, adókötelezettsége pedig 31,5 százalékos növekedést mutatott. Az adóterhelés 0,9 százalékponttal, 11 százalékra nőtt.

A társaságok tavaly is a látványcsapatsportok támogatása után kapták a legnagyobb adókedvezményt, összesen 52 milliárd forintot, az egy évvel korábbi 48 milliárd forinttal szemben. Az előadó-művészet támogatása utáni adókedvezmény összege (15 milliárd forint) nem változott, a filmalkotások utánié 4 milliárddal, 6 milliárd forintra csökkent, míg a fejlesztési kedvezmények minimálisan, 27 milliárd forintról 28 milliárd forintra nőtt.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 January
H K Sze Cs P Sz V
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink