hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Vármegye- és országbérlet: mit jelenthet a személyi jövedelemadózásban?

  • adozona.hu

A májustól bevezetésre kerülő új utazási bérletek bevezetése több ponton is érinti a jelenleg érvényes adózási szabályokat. Cikkünkben – a teljesség igénye nélkül – néhány fontos összefüggésre hívjuk fel a figyelmet.

Új korszak köszönt be május 1-jétől a közösségi közlekedésben: kedvező tarifákkal bevezetik a vármegye- és országbérleteket.

Hírek szerint a vármegyebérlet havi ára 9 450 forint, az országbérleté pedig 18 900 forint lesz. Az új bérletek a MÁV-START, a Volánbusz, a MÁV-HÉV és a GYSEV helyközi járatain korlátlanul használhatók majd a bérleten feltüntetett területen.

A vármegyebérlet, illetve az országbérlet minden egyéb jegy vagy bérlet váltása nélkül teszi majd lehetővé az utazást több tízezer buszon és kötöttpályás járaton.

Ugyanakkor a vármegyebérlet és az országbérlet nem lesz érvényes a helyjegyköteles vonatokon, az 1. osztályon, valamint a helyi közösségi közlekedési társaságok járatain. Így a Pest vármegyei bérlet, és az országbérlet nem lesz érvényes a BKK járatain sem, de Budapesten belül a helyközi szolgáltatók járatain lehet velük utazni. Ezekkel a bérletekkel kisvasutakon sem lehet utazni.

OLVASSA TOVÁBB cikkünket, amelyből megtudhatja, hogy a jelenleg hatályos adószabályozást figyelembe véve, az új bérletek elszámolására milyen előírások vonatkoznak a munkába járás, a juttatás, illetve a költségelszámolással összefüggésben.

A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A teljes cikket előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink olvashatják el! Emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 October
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink