hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Igyekezzen, ha sms-ben kérné szja-bevallási tervezete postázását!

  • MTI

Az ügyfélkapuval nem rendelkező adózók március 18-áig többek között sms-ben, levélben vagy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján kitölthető űrlapon kérhetik az adóhivataltól, hogy a személyijövedelemadó-bevallási tervezetüket nyomtatott formában küldje el nekik – figyelmeztet a NAV.

A határidő lejárta után a tervezet már csak személyesen kérhető a NAV ügyfélszolgálatain, vagy ügyfélkapunyitás után elektronikus formában lehet hozzáférni.

Az szja-bevallási tervezet a tavaly megszerzett jövedelmekről szóló kimutatás, amelyet a munkáltatók, kifizetők által megadott adatokból állít össze a NAV. A hivatal idén már több mint 5 millió embernek készít külön kérés nélkül szja-bevallási tervezetet, amelyben a hivatal kiszámítja a jövedelmet terhelő adót, számításba veszi az év közben levont adóelőleget és a figyelembe vett kedvezményeket. Az adóbevallási tervezetben szerepel mindezek egyenlege, ami lehet nulla, még fizetendő adó vagy az ügyfélnek visszajáró összeg.

Akinek van ügyfélkapuja, a NAV által elkészített adóbevallási tervezetet március 15-től megnézheti, és szükség esetén módosíthatja vagy kiegészítheti a www.nav.gov.hu-ról és a www.magyarorszag.hu-ról elérhető eSZJA portálon. Ha valaki a tervezet elérhetősége előtt elkészítette és benyújtotta az szja-bevallását a 18SZJA nyomtatványon, akkor a NAV által készített bevallási tervezetet figyelmen kívül hagyhatja.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 October
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink