hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Így szór el milliókat a NAV a közpénzből

  • lapszemle

Nem hajlandó visszafizetni az adóhatóság a „pofátlan” végkielégítésekre kivetett 98 százalékos különadót a strasbourgi emberi jogi bíróságnak a magyar államot elmarasztaló döntései, az Alkotmánybíróság (AB) korábbi határozata, illetve jogerős hazai bírósági ítéletek ellenére sem – írja a Népszabadság. A magánszemélyeknek perelniük kell, a NAV meg ügyenként félmillió forint perköltséget bukik.

Az Alkotmánybíróság azonban nem semmisítette meg a különadót tekintettel arra, hogy idén januártól változtak a szabályok: a nagyobb összegű végkielégítések után már „csak” 75 százaléknyi sarcot kell fizetni. Soós Andrea Klára ügyvéd tapasztalatai szerint a NAV önként egyetlen ügyben sem enged – arra hivatkozva, hogy az Alkotmánybíróság döntése rá nem vonatkozik – annak ellenére, hogy aki perel, egyértelműen nyerni fog, s az állami költségvetés ügyenként félmillió forint perköltséggel rövidül meg – derül ki a Népszabadság írásából.
További részleteket ITT OLVASHAT, amelyből egyebek között kiderül, mit gondol a NAV hozzáállásáról Lövétei István alkotmányjogász.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 January
H K Sze Cs P Sz V
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink