hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Értékhatár nélkül, adómentesen fizethetnek a szülők a Start-számlára

  • MTI

Nemcsak a szülők, hanem más hozzátartozók is nyithatnak Start-számlát a megszületett gyermekeknek, az életkezdési támogatás kezelésére szolgáló számlára a hozzátartozók már értékhatár nélkül fizethetnek be, adómentesen.

A személyi jövedelemadóról, valamint a fiatalok életkezdési támogatásáról szóló törvények Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter kezdeményezte módosítását hétfőn 280 igen, 49 nem és egy tartózkodó szavazat mellett fogadta el a Ház. Eszerint Start-számla a jövőben csak a Magyar Államkincstárnál nyitható.
   
Míg korábban csak a 2006. január 1-je után született gyermekek javára lehetett Start-számlát nyitni, a lehetőség a jövőben fennáll azok esetében is, akik ezt megelőzően születtek, igaz, számukra az állam nem nyújt hozzájárulást.
   
Emellett Start-számla nyitható a 2005. december 31-e után született olyan gyermekeknek is, akik után szülőjük a családi pótlékot nem vette igénybe, bár jogosult volt rá, és a gyermeknek ezért nem lehetett Start-számlát nyitni. A változtatás szerint a számlanyitáshoz nem kell igazolni, hogy a családi pótlékot ténylegesen folyósítják a szülőnek.
   
A módosítás arról is rendelkezik, hogy munkáltató által utalvány formájában juttatott iskolakezdési támogatás a kibocsátás évének végéig felhasználható.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 October
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink