hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Egyéni vállalkozás szüneteltetése: ne feledkezzen meg az adóbevallásról!

  • Lepsényi Mária adószakértő

Május 20-áig be kell nyújtaniuk az szja-bevallásukat azoknak a volt egyéni vállalkozóknak is, akik 2014. január elsejétől folyamatosan szüneteltették, és 2018. december 31-éig nem kezdték el folytatni a tevékenységüket, mivel 2018. december 31-én megszűnt az egyéni vállalkozói státuszuk. Ugyanez vonatkozik azokra is, akik 2017. január 1-jétől szüneteltetik az egyéni vállalkozói tevékenységüket, és azt 2018. december 31-éig nem kezdték el folytatni.

Az egyéni vállalkozóról és az egyéni cégről szóló 2009. évi CXV. törvény (Evct.) 18. paragrafusa alapján az egyéni vállalkozók nyilvántartásában szereplő egyéni vállalkozó a 2016. évi rendelkezések szerint legalább 1 hónapig és legfeljebb 5 évig szüneteltetheti a tevékenységét. 2017-től legfeljebb két évig szüneteltethető a tevékenység, ha annak kezdete 2017. január 1. vagy annál későbbi időpont.

Az egyéni vállalkozói tevékenység szüneteltetését és a szüneteltetés végén a tevékenység folytatását be kell/kellett jelenteni – elektronikus úton – a fővárosi, megyei kormányhivatal járási (fővárosi kerületi) hivatalánál.  Amennyiben az öt vagy a két év elteltével az egyéni vállalkozó nem jelenti be az egyéni vállalkozói tevékenység folytatását, akkor megszűnik a magánszemély egyéni vállalkozói jogállása.

Az ügyvéd, az egyéni szabadalmi ügyvivő, a közjegyző a tevékenységét, szolgálatát a jogállását szabályozó külön törvény előírásai szerint szüneteltetheti. Az állat-egészségügyi szolgáltató a Magyar Állatorvosi Kamara engedélyével szüneteltetheti a tevékenységét.

A tevékenységét az adóév utolsó napján szüneteltető egyéni vállalkozónak a szüneteltetés megkezdése adóévéről a szüneteltetés megkezdését megelőző nappal megállapított (szja, eho) kötelezettségeiről a 18SZJA számú bevallásban kell számot adnia.  

A bevallási határidő a 2018. évről egységesen minden magánszemély számára 2019. május 20.

OLVASSA TOVÁBB cikkünket, amelyben részletezzük az érintett magánszemélyek teendőit.

A teljes cikkhez előfizetőink, illetve 14 napos próba-előfizetőink férnek hozzá, ha e-mail-címük és jelszavuk megadásával belépnek az oldalra.

A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A teljes cikket előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink olvashatják el! Emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 October
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink