hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Díjazták a NAV e-szja projektjét

  • MTI

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal e-szja felületén eddig több mint kétszer annyian tekintették meg adóbevallásukat, mint tavaly ilyenkor, vagyis összesen 2,5 millióan – közölte a nemzetgazdasági miniszter csütörtökön az MTI-vel.

Varga Mihály ismertette, május 8-áig az okostelefonról is elérhető internetes felületen keresztül a tavalyinál 190 ezerrel többen, csaknem 770 ezren már el is küldték a bevallásukat, több mint háromnegyedük módosítás nélkül.

Közölte továbbá, hogy idén a NAV 5 091 987 magánszemélynek készítette el az szja-bevallás és havonta 700 vállalkozásnak a jövedékiadó-bevallás tervezetét. Varga Mihály azt ígérte, hogy az adózásban a bürokrácia-csökkentés folytatódik, 2021-ben a vállalkozások csaknem minden bevallástervezetét az adóhivatal készítheti el.

A miniszter szerint a számok is igazolják, hogy e-szja nem csupán jelentős adózási újítás, hanem egyre népszerűbb is. Kiemelte, hogy az e-szja lett 2017 legjobb infokommunikációs projektje, a NAV a saját fejlesztésű programnak köszönhetően az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetségének elismerésében részesült.

Állami szerv korábban még soha nem kapott innovációs díjat – tette hozzá.

A tárcavezető megjegyezte, hogy ügyfélkaput a bevallási határidőig is lehet még nyitni, azon keresztül pedig mindenki egyszerűen férhet hozzá az szja-tervezetéhez és rendelkezhet adója 1+1 százalékáról.  

Varga Mihály hangsúlyozta, hogy a NAV által készített tervezet május 22-én automatikusan, a törvény erejénél fogva érvényes bevallássá válik, ám mindenképp érdemes átnézni és szükség esetén kiegészíteni.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 January
H K Sze Cs P Sz V
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink