hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Új magyar-amerikai kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezményt szorgalmaz a magyar kormány

  • MTI

Magyarország nyitott egy új magyar-amerikai megállapodásra a kettős adóztatás elkerüléséről.

Magyarország nyitott egy új magyar-amerikai megállapodásra a kettős adóztatás elkerüléséről. A magyar kormány célja, hogy az adófizetők számára biztonságos és versenyképes gazdasági környezetet biztosítson, ezért az amerikai-magyar adóügyi együttműködés erősítésére törekszik – közölte Varga Mihály pénzügyminiszter az Amerikai-Magyar Üzleti Tanács (USHBC) ülése után.

A korábbi egyezmény amerikai fél általi felmondásának következményei mindkét ország számára kedvezőtlenek – véli a Pénzügyminisztérum. A tárca közleménye szerint a két ország kapcsolatáról szólva Varga Mihály elmondta: az Egyesült Államok az Európai Unión kívüli legnagyobb befektető Magyarországon, részesedése a teljes befektetési állományból megközelíti a 9 százalékot. Hozzátette: a magyar kormány eddig 94 vállalattal kötött stratégiai együttműködési megállapodást, amelyből 14 egyesült államokbeli.

Emellett 1700 amerikai cég mintegy 107 ezer embert foglalkoztat, a kétoldalú áruforgalom 2022-ben 7,1-ről 8,3 milliárd dollárra, azaz 16 százalékkal nőtt, ezzel pedig megdőlt a kétoldalú kereskedelmi forgalom rekordja – fűzte hozzá Varga Mihály.

A 2016-ban New York-ban alakult Amerikai-Magyar Üzleti Tanács idén USA-Magyarország Gazdasági Csúcstalálkozót szervezett, amelynek célja, hogy a meglévő befektetők mellett új befektetőket hozzanak hazánkba – olvasható a Pénzügyminisztérium közleményében.

 

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 December
H K Sze Cs P Sz V
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink