hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Megsarcolnák a Google-t és a Facebook-ot is. Milliárdok kerülik ki a magyar adót

  • lapszemle

A kormányhatározat szerint a gazdasági miniszternek 2016. június 30-ig kell jelentést készítenie a kormánynak „a sikeres nemzetközi gyakorlatokat is figyelembe véve a globális internetes vállalkozások adóelkerülésével szembeni fellépés lehetőségeiről”.

Új, innovatív adózási megoldásokon dolgozik a gazdasági tárca annak érdekében, hogy a globális internetes vállalkozások a hazai internetes társaságokkal egyenlő feltételek mellett vegyenek részt a piaci versenyben – derül ki a Nemzetgazdasági Minisztérium Világgazdaságnak adott válaszából.

A tárca szerint a hagyományos adózási megoldások nem alkalmasak a közteherviselés elveinek érvényesítésére. Így egyes multinacionális internetes cégek jelentős bevételeket érnek el a weben, miközben a hálózatok építéséből nem veszik ki a részüket, és adófizetésük is minimális Magyarországon – mondta korábban Deutsch Tamás miniszterelnöki biztos. Egyes információk szerint a Google az elmúlt évben 18 milliárd eurós bevételt könyvelt el az európai piacon, ami után csak 28 millió euró adót fizetett.

A magyarországi digitális reklámköltés 56,1 milliárd forint volt – ennyit fizettek a hirdetők –, 54,1 milliárd forint pedig a net-net, vagyis az az összeg, amely megjelent a médiumoknál – hozta nyilvánosságra a napokban az IAB Hungary a digitális reklámköltés tavalyi adatait. Az összeg mintegy fele a hazai, másik része pedig a globális szereplőktől származik, utóbbiakon alapvetően a Google és a Facebook értendő. Ezektől viszont az IAB nem kap adatokat. Ezért nincsenek pontos információk.

A Google-reklámpénzek egy – vélhetően minimális – része megjelenik a magyar könyvelésekben, ez az az összeg, amelyet a Google a különböző magyar on­line oldalakon elhelyezett hirdetések után fizet. A pénz zöme viszont „kikerüli” Magyarországot, miután az az automata foglalási rendszeren keresztül egyenesen a cég egyik írországi központjában landol. Ez után a Google Magyarországon nem fizet adót. A helyzet orvoslására megoldás lehetne, ha a kormány felülvizsgálná a kettős adóztatást kizáró egyezmények alkalmazását – javasolta az Internetkon.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 October
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink