hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

A bankadó bevezetésére vonatkozó javaslatot elfogadta a szlovák kormány

  • MTI

A szlovák kormány szerdán elfogadta a speciális bankadó bevezetésére tett pénzügyminisztériumi javaslatot - jelentette be szerdán a kormányülés után a pénzügyminiszter.

Ivan Miklos javaslata szerint a jövő évtől kezdve Szlovákiában 0,2 százalékos adót vetnének ki a kereskedelmi bankoknál elhelyezett vállalati betétekre, ha a parlament jóváhagyja a bankadót.
   
Az adóból 41 millió euró folyna be az államkasszába, és az összeget Miklos tájékoztatása szerint egy tartalékalapot képeznének a bankok számára, az összeg nem kerülne a központi költségvetésbe. Az összegyűlt pénzből támogatnák egy esetleges válság során bajba jutott bankokat.
   
A 2009 óta az euróövezet tagjának számító Szlovákia mellett többek között Lengyelország, Szlovénia, Románia, Horvátország, és Bulgária is fontolgatja a bankadó bevezetését. Az Európai Bizottság tavaly október elején hivatalos javaslatot dolgozott ki a bankadó európai uniós bevezetésére. A részletekről azonban egyelőre nincs megállapodás.
   
Az MTI korábbi híre szerint tavaly 513,9 millió euró volt a szlovákiai bankok adózott nyeresége, ami több mint a duplája a 2009-es évinek a szlovák nemzeti bank adatai szerint.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 January
H K Sze Cs P Sz V
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink