hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Vasútszakmai minimálbér-rendszer létrehozását sürgeti a VSZ

  • MTI

Hatékony, környezetkímélő és versenyképesen működő, egységes magyar vasút kialakítását, valamint vasútszakmai minimálbér-rendszer létrehozását sürgeti a Vasutasok Szakszervezete (VSZ) a szombati Vasutasnap alkalmából írt közleményében.

A VSZ elvárja, hogy a közlekedés és az ágazatban dolgozók jövőjét a kormány, más országok gyakorlatához hasonlóan a szakszervezetekkel közösen tervezze meg – hangsúlyozták.
    
A közlemény idézi a VSZ elnökét, aki kifejtette: a környezet védelme, az utasok kényelme, az áruszállítás gyorsasága és az ott dolgozók érdekében is a vasút kell, hogy legyen a közlekedés gerince Magyarországon is. Meleg János szerint új finanszírozási rendszerrel, egyebek között az árufuvarozás költségeinek csökkentésével a jelenleginél vonzóbbá kell tenni a szállítmányozók számára is a vasutat, az ott dolgozók számára pedig ezáltal is stabil, fenntartható munkahelyeket teremteni.
    
A szakszervezet közleményében felkéri a kormányt, hogy a színvonalas szolgáltatás érdekében kezdjen párbeszédet a munkavállalókkal, vonja be az őket képviselő szervezeteket a fejlesztési folyamatokba.
    
A VSZ elnöke szerint az erős európai vasúthoz Magyarországon is szilárd rendszerre van szükség, megfelelő létszámmal, elkötelezett és képzett alkalmazottakkal. Jelezte, hogy az átlagéletkor gyorsan emelkedik, a vasutasok egyre idősebbek, ráadásul a következő években sokan nyugdíjba mennek, így a fiatalítást nem lehet halogatni. Tovább kell javítani a foglalkoztatás feltételeit, a jelenleginél lényegesen jobb színvonalra kell emelni a vasúthoz kötődő valamennyi szakterület, így például a takarítói és őrzésvédelmi ágazatok munkakörülményeit is – tette hozzá.
    
A közlemény szerint a VSZ elvárja, hogy a hazai vasúti bértarifák tükrözzék azokat az erőfeszítéseket, amelyekkel a munkavállalók megszerzik, folyamatosan szinten tartják az egyes munkakörök betöltéséhez szükséges tudást. Ennek érdekében létre kell hozni a vasútszakmai minimálbér intézményét, és ezzel párhuzamosan fel kell gyorsítani a képzési reformot – hangsúlyozta a VSZ.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 October
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink