hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Próbaidő 2023. január 1-jétől – mutatjuk, mire figyeljen különösen!

  • dr. Hajdu-Dudás Mária munkajogi ügyvéd

A próbaidő rendeltetése, hogy a munkáltató és a munkavállaló „kipróbálják” egymást, és ennek sikerétől vagy sikertelenségétől tegyék függővé a jövőbeli együttműködésüket. A próbaidő vonatkozásában milyen módosítások történtek január 1. napjától? Milyen szabályok irányadóak a határozott időtartamú munkaviszony esetén? Mire kell ügyelni a munkaviszony megszüntetése során?

Próbaidő hossza, határozott időtartamú munkaviszony

A felek nem kötelesek próbaidőben megállapodni, amennyiben azonban erre sor kerül, azt jogszerűen csak a munkaszerződésben tehetik meg, és kizárólag a munkaviszony kezdetétől számított legfeljebb három hónapig terjedő időre. Ebből következően, ha a munkáltató nem gondoskodott a munkaszerződés írásba foglalásáról, akkor a felek próbaidőt sem köthettek ki (ez ugyanis szóban érvénytelen), tehát téves azon gyakorlat, miszerint ilyen esetben is bármelyik fél azonnali hatályú felmondással élhet. Három hónapnál rövidebb tartam kikötése esetén a próbaidő meghosszabbítható legfeljebb egy alkalommal, azonban összességében így sem haladhatja meg a három hónapot. Erre munkaszerződés módosítással kerülhet sor.  Kollektív szerződés rendelkezése alapján a próbaidő tartama legfeljebb hat hónap lehet. A kollektív szerződés azonban csak a próbaidő tartamáról rendelkezhet, így mindig a munkaszerződésnek kell tartalmaznia a próbaidőben való megállapodást.

Próbaidő kikötésére mind határozott, mind határozatlan idejű munkaviszony esetén lehetőség van. Az átlátható és kiszámítható munkafeltételekről szóló uniós irányelv előírásait átültetve január 1. napjától a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (Mt.) az arányosság elve szerint korlátozza a rövidebb tartamú, határozott idejű munkaviszonyokban kiköthető próbaidő mértékét. E szerint a legfeljebb 12 hónapra létesített munkaviszony esetén a próbaidő tartamát az arányosság elve szerint kell megállapítani. Azaz, ha a felek határozott időre létesítenek munkaviszonyt, 3 hónapos próbaidő kikötése csak olyan munkaszerződésben lehetséges, amely legalább egy évre szól. Ha ennél rövidebb a munkaviszony tartama, akkor a három hónapot arányosítani kell. Amennyiben a próbaidő hosszabb, vagyis kollektív szerződés szerint maximum 6 hónap lehetne, akkor ezt a 6 hónapos maximumot kell arányosítani az előbbi módon. Az arányosítás tekintetében a fél napot elérő töredéknap egész munkanapnak számít.

Egy további korlátozás is bekerült a törvénybe január 1. napjától. A határozott idejű munkaviszony meghosszabbítása vagy a határozott idejű munkaviszony megszűnését követő hat hónapon belül ismételt létesítése esetén azonos vagy hasonló munkakörben történő foglalkoztatás alkalmával próbaidő nem köthető ki. Ekkor ugyanis vélelmezhető, hogy a kipróbálási folyamat már lezajlott, így a próbaidő nem töltené be valódi rendeltetését, ezért szükségtelen az azonnali hatályú, indokolás nélküli megszüntethetőséggel kapcsolatos bizonytalanságot fenntartani.

OLVASSA TOVÁBB CIKKÜNKET, amelyből megismerheti, mire kell ügyelni a munkaviszony megszüntetése során.
A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A teljes cikket előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink olvashatják el! Emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 October
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink