hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

PDSZ: egyeztetésre hívta a pedagógus sztrájbizottság képviselőit az államtitkár

  • MTI

Egyeztetésre hívta a pedagógus sztrájkbizottság képviselőit november 7-ére a közoktatásért felelős államtitkár – jelentette be a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) ügyvivője csütörtökön sajtótájékoztatón Budapesten.

Az erről szóló levelet a vasárnapi budapesti diákdemonstrációt követően kapták Maruzsa Zoltántól – közölte Nagy Erzsébet.

A sajtótájékoztatót azt megelőzően tartották, hogy Budapesten élőláncot alakítottak diákok, szülők, pedagógusok és támogatóik az Egységes Diákfont kezdeményezésére.

Az ügyvivő elmondta: az élőlánccal egy időben sok ezer pedagógus teszi le a munkát csütörtökön országszerte gördülő sztrájk keretében. Továbbá a 60 tankerületi központból 33 előtt lesz összesen 65 demonstráció, megmozdulás.

Nagy Erzsébet arról is beszámolt, hogy november 18-ára újra országos sztrájkot hirdettek, illetve november 2-án a közoktatás helyzetéről szóló vitanapot tartanak az Országgyűlésben.

Gosztonyi Gábor, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) alelnöke közöle, hogy november 22-én, a magyar közoktatás napján demokráciaórákat tartanak az iskolákban a diákoknak, november 26-án pedig „nemzeti konzultációra” várnak mindenkit a nemzet főterére, a budapesti Kossuth térre.

Pirint Gergő, az élőláncot kezdeményező Egységes Diákfront képviselője hangsúlyozta, hogy nyolc városban szerveztek összesen 61 demonstrációt az oktatás szabadságáért.

Törley Katalin, a Tanítanék Mozgalom alapítója azt kifogásolta, hogy miközben már két hónapja zajlanak a tüntetések az oktatás szabadságért, a közoktatásért felelős miniszter, Pintér Sándor egy szót sem szól, és szintén hallgat Orbán Viktor miniszterelnök.

Amíg nem érnek el eredményt, nem hagyják abba a tiltakozást – tette hozzá Törley Katalin.

Országos szolidaritási sztrájkra szólította fel az embereket a sajtótájékoztatón Molnár Áron, a noÁr Mozgalom alapítója. Az oktatás helyzete, a diákok jövője nem jobb- vagy baloldal, nem főváros vagy vidék, nem liberális vagy konzervatív gondolkodás kérdése, hanem közös nemzeti ügyünk – hangoztatta.

Azt mondta, hogy az egyre terebélyesedő tömeg már nemcsak az oktatás ügye mellett áll ki, hanem az egészségügyért, a szociális szféráért és minden társadalmi csoportért, amelyet ez a kormány cserben hagyott.

Ezért az ellenállást ki kell terjeszteni a többi szakszervezetre, szolidaritást kell vállalniuk az állampolgároknak, és országos szolidaritási sztrájkot, polgári engedetlenséget kell vállalnunk – mondta Molnár Áron, hozzátéve, ez nem pártpolitika.

Az élőlánc a Margit híd – Nyugati tér – Király utca – Blaha Lujza tér – Üllői út – Petőfi híd – Móricz Zsigmond körtér – Villányi út (Alsóhegy utca) – Margit híd (budai hídfő) útvonalon jött létre.

Ezzel egy időben a Margit hidat fellobogózták a pedagógusok melletti kiállás jelképeivel, a PDSZ és a PSZ zászlóival, valamint a mozgalom jelképévé vált, körbe zárt felkiáltó jelet ábrázoló lobogókkal.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 October
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink