Munkaviszonyba átkerült közalkalmazott juttatásairól döntött a Kúria

Megosztás Tetszik

A Kúria a munka törvénykönyve hatálya alá került volt közalkalmazottat megillető juttatások tárgyában hozott határozatot.

Az Mfv. X. 10.283/2019/12. számú ügyben a Kúria kimondta:

I. A Kjt. 25/A § (2) bekezdése alapján az átadót és az átvevőt tájékoztatási és konzultáció kezdeményezési kötelezettség terheli, amelyet az új munkáltató megalapítását megelőzően az alapító gyakorolhat és az alapító kötelezettségvállalásai kötik az átvevő munkáltatót.

II. A munkavállalót a felmondási idő azon tartalmára, amely időtartamra a munkáltató az Mt. 70. § (1) bekezdése alapján mentesítette a munkavégzési kötelezettség alól, szabadság illeti meg.

A tényállás szerint a felperes 1999-től pedagógus munkakörben állt közalkalmazotti jogviszonyban, munkáját egy általános iskolában végezte. 2004-ben, fenntartóváltást követően, az általános iskolánál közalkalmazotti jogviszonyban álló személyeket – köztük a felperest is – munkaviszony keretében foglalkoztatták tovább.

A felperes munkaviszonya az alperes 2016. január 28-án kelt felmondásával indokolás nélkül, nyugdíjas életkora elérésére tekintettel került megszüntetésre, a munkáltató a felperest a felmondási idő teljes tartamára mentesítette a munkavégzési kötelezettség alól.

A felperes keresetében felmentési időre járó távollétidíj-különbözet, szabadságmegváltás, valamint 40 éves jubileumi jutalom megfizetésére kérte kötelezni az alperest.

A közigazgatási és munkaügyi bíróság ítéletével távollétidíj-különbözet, valamint jubileumi jutalom megfizetésére kötelezte az alperest, a felperes felmentési időre járó szabadság pénzbeni megváltása iránti keresetét elutasította. A felek fellebbezése folytán eljárt törvényszék az elsőfokú ítéletet helybenhagyta.

Mindkét fél felülvizsgálati kérelmet nyújtott be. A Kúria ítéletével a jogerős ítéletnek azon rendelkezését, amelyben helybenhagyta a közigazgatási és munkaügyi bíróság ítéletének a szabadságmegváltás iránti keresetet elutasító rendelkezését, hatályon kívül helyezte, az elsőfokú bíróság ítéletét ebben a részben megváltoztatta és az alperest szabadságmegváltás megfizetésére kötelezte. Ezt meghaladóan a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta.

A Kúria kimondta: az alperes felülvizsgálati kérelmében foglaltak szerint a munkaviszonyban álló felperest jubileumi jutalom nem illette volna meg. E körben kifejtette: a jogerős ítélet helytállóan állapította meg, hogy a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény (Kjt.) 25/A § (4) bekezdésének rendelkezése alapján a még létre nem jött átvevő munkáltató nevében az alapító jogszabályi felhatalmazás alapján tárgyalhatott a Közalkalmazotti Tanáccsal, amely a perbeli esetben is megtörtént. E körben nem annak volt jelentősége, hogy a tárgyalást ki kezdeményezte és milyen módon történt annak elfogadása, hanem csupán annak, hogy a Közalkalmazotti Tanács ajánlatát bizonyos részében, többek között a jubileumi jutalom vonatkozásában is az alapító nevében eljárt alelnök elfogadta, ezáltal az a megállapodás részévé vált akkor is, ha azt az egyes munkavállalókkal kötött munkaszerződés nem tartalmazta.

Az eljárt bíróságok azonban alaptalanul utasították el a felperes szabadságmegváltás iránti igényét. Az irányadó bírói gyakorlat (BH2018/1/25.) szerint a közalkalmazotti, vagy munkaviszony a felmentési, illetve felmondási idő elteltével szűnik meg. A felmondási idő a felmondás közlése és a jogviszony megszűnése közé eső olyan időtartam, amikor a munkaviszony még fennáll és az abból eredő jogok és kötelezettségek továbbra is megilletik, illetve terhelik a feleket.

Az Mt. 70. § (1) bekezdése szerint a munkáltató felmondása esetén köteles a munkavállalót – legalább a felmondási idő felére – a munkavégzés alól felmenteni. Nincs azonban akadálya annak, hogy a munkáltató a felmondási idő teljes tartamára mentesítse a munkavégzés alól. A perbeli esetben az alperes a felmondási idő egészére felmentette a felperest a munkavégzés alól.

Az Mt. 115. § (1) bekezdése szerint a munkavállalót a munkában töltött idő alapján minden naptári évben szabadság illeti meg, amely alap- és pótszabadságból áll. A szabadság rendeltetéséből adódóan arra a munkavállaló elsősorban a munkavégzés tartama alapján szerez jogosultságot, meghatározott esetben azonban a jogalkotó a munkavégzés nélkül eltelt időt is munkában töltött időnek minősíti.

A perbeli esetben az Mt. 70. § (1) bekezdése kötelezte az alperest arra, hogy a felmondási idő legalább felére mentesítse a felperest a munkavégzési kötelezettség alól. A „legalább” szó használatából adódóan a munkavégzés alóli mentesítés minimális időtartamának el kell érni a felmondási idő felét, míg a maximális mérték megegyezik a felmondási idő tartamával – olvasható a kuria-birosag.hu-n.