hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Ez lehet a hatásos fegyver a munkaerőhiánnyal szemben?

  • adozona.hu

Már nemcsak a szezonális munkák során fellépő munkaerőigényt elégíti ki a munkaerő-kölcsönzés, hanem a munkaerőhiány hatásait is ezzel az eszközzel igyekeznek tompítani. Erre utal, hogy egy év alatt csaknem megduplázódott a kölcsönzött munkaerőt igénybe vevő építőipari, illetve vendéglátó-ipari cégek száma – tapasztalja a munkaerő-kölcsönzésben jártas Trenkwalder.

Tavaly közel 122 ezer munkavállalónak volt munkajogi kapcsolata munkaerő-kölcsönzőkkel, ez a szám csupán két százalékkal tér el az egy évvel korábbi mintegy 125 ezres létszámtól.

A Nemzetgazdasági Minisztérium statisztikái szerint a munkaerő-kölcsönzés tavaly mintegy 6300 munkáltatónak kínált rugalmas, az üzleti helyzetekre gyorsan reagáló megoldást. 2015-höz képest 26 százalékkal több vállalat vette igénybe ezt a foglalkoztatási formát.

A munkaerő-kölcsönzés továbbra is a fizikai munkakörökben volt jellemző. A kölcsönzöttek 90 százaléka főként betanított és szakmunkát végez, jellemzően a feldolgozóiparban (azon belül is elsősorban gép, gépi berendezések, illetve fémfeldolgozási termékek gyártásában) kaptak munkát. A fennmaradó 10 százalékot kitevő szellemi foglalkoztatottak elsősorban az adminisztratív (ügyintézői, ügyviteli) szolgáltatások területén láttak el feladatokat.

Noha a munkaerő-kölcsönzés sok esetben kézenfekvő megoldás lehet a munkaerőhiány miatt üresen maradó álláshelyek betöltésére, tavaly már nem növekedett a kölcsönzésben részt vevő alkalmazottak száma. Ennek oka az, hogy a keresleti piacon jóval könnyebbé vált a jelöltek elhelyezkedése, és a kölcsönző cégek számára is egyre komolyabb feladatot jelent a toborzás – mutat rá Hujber Tibor, a Trenkwalder ügyvezető igazgatója.

A kölcsönzött munkavállalók foglalkoztatási helyzete évről évre tovább stabilizálódik: tavaly már 83 százalékukat foglalkoztatták határozatlan idejű munkaszerződéssel a kölcsönző cégek, és túlnyomó többségüket (92 százalék) teljes munkaidőben alkalmazták – ez a szám két évvel korábban még 87 százalék volt. A kölcsönbe vett munkavállalók 9,3 százalékát, 11 400 főt a kölcsönbe vevők idővel saját állományba vettek át, lehetővé téve számukra a cégen belüli karrier építését.

A kölcsönzött munkavállalók körében 27 százalékot tesznek ki a 25 év alattiak, közülük sokan első munkatapasztalataikat szerzik meg ezen a foglalkoztatottsági formán keresztül. További 13 százaléknyian már betöltötték ötvenedik életévüket: számukra gyakran ez az egyetlen lehetőség arra, hogy megfelelő állást találjanak.

Míg 2009-ben a gazdasági válság hatására a kölcsönzött munkavállalók száma alig haladta meg a 79 ezret, a 2010-es években a kölcsönzött munkavállalók száma már folyamatosan 100 ezer felett alakult. Magyarországon közel 1200 munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozó céget tartanak nyilván, a piac azonban igen koncentrált: a teljes szegmens tavalyi nettó árbevételének (221 milliárd forint) 23 százalékán három szereplő (Prohumán, Trenkwalder, Addeco) osztozott.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 October
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink