hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Tanársztrájk: rendkívüli felmentéssel megszüntetik nyolc pedagógus közalkalmazotti jogviszonyát

  • MTI

A munkáltatói jogokat gyakorló tankerületi igazgatók – a Belügyminisztérium elvi álláspontját követve –  december 1-jei hatállyal három fővárosi gimnázium nyolc pedagógusának szüntetik meg rendkívüli felmentéssel a közalkalmazotti jogviszonyát – közölte a Belügyminisztérium szerdán az MTI-vel.

A közlemény szerint az érintetteket munkáltatóik korábban tájékoztatták arról, hogy a közalkalmazotti jogviszonyukból eredő lényeges kötelezettségeik szándékos, jelentős mértékben történő megszegésének és rendkívüli felmentésük jogalapjának tekintik, amennyiben a munkájuk végzését – a tanítást – bármely okra hivatkozva jogellenesen megtagadják.

A Belügyminisztérium számos alkalommal hangsúlyozta: a diákok érdekeit helyezi mindenek elé. Márpedig a pedagógus jogellenes munkamegtagadása korlátozza a tanuló tankötelezettségének teljesítését és a művelődés alaptörvényben rögzített jogának gyakorlását – írták.

Kiemelték: a diákok, életkoruktól függetlenül, tanulni járnak az iskolákba, számukra nem példamutató a jogszerűtlen magatartás.
A tárcához érkezett összesítés szerint november 30-án további 24 pedagógus kap tájékoztatást intézményének vezetőjétől arról, milyen következményekkel jár a munka jogellenes megtagadása.

A Belügyminisztérium leszögezte: álláspontja megingathatatlan, következetesen járt és jár el a munkájukat jogellenesen megtagadókkal szemben, ahogy teszi azt minden munkáltató, és ezt várja el az irányítása alá tartozó valamennyi szervtől, szervezettől.
Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 October
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink