hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Drasztikusan csökkent a munkaügyi perek száma

  • lapszemle

A munkaügyi perek száma 2010 és 2021 között drasztikus mértékben, 27 ezerről 4 ezer 500-ra csökkent – derül ki egy, a Friedrich Ebert Alapítvány publikálta tanulmányból. A 80 százalékos csökkenés részben tendencia, hiszen Európa-szerte ez tapasztalható, de hazai sajátosságok is közrejátszanak. Egyik ilyen, hogy a munkaügyi perek jelentős része a közigazgatási ügyek közé került át, így például a pedagógusoké vagy a honvédeké és rendőröké is – mondta Mészáros Melinda, a Liga Szakszervezet elnöke – írja a nepszava.hu.

A ritkuló perek hátterében áll az is, hogy a  jogszabályi környezet a munkavállalókra nézve kedvezőtlenül változott. Ahogyan a munkajoggal foglalkozó Csűri Gábor ügyvéd mondta, probléma, hogy szervezetileg megszűntek munkaügyi bíróságok. Ráadásul az új polgári perrendtartás (Pp.) olyan szigorú követelményeket támaszt a perindítással kapcsolatban, amik leginkább akadálypályának minősíthetők. A kijelentést annyiban finomította Mészáros Melinda, aki egyben munkajogász, hogy a Pp. 2021-es módosítása ezen a helyzeten enyhített – olvasható a nepszava.hu-n.

A teljes cikket ITT találja.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 October
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink