Bérezés egyszerűsített foglalkoztatásnál: a Kúriáig jutott az ügy

Megosztás Tetszik

Jogsértőnek találta a munkaügyi ellenőrzés az egyszerűsített foglalkoztatásban alkalmazott munkavállalók bérezését. A munkáltató fellebbezett, majd felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a Kúriához.

A felperesi munkáltató 2014. július 7. és 2014. szeptember 30-a között 14 alkalommal egyszerűsített foglalkoztatás keretében alkalmazott munkavállalókat, s velük olyan tartalmú munkaszerződést kötött, amely rögzítette a napi tíz órás munkaidőt, illetve az adott napra fizetendő munkabért. A megyei kormányhivatal munkavédelmi és munkaügyi szakigazgatási szerve ellenőrzést végzett, és megállapította, hogy két munkavállaló foglalkoztatása jogsértő volt, mivel a munkáltató a munkavállalóknak csak az alapbért fizette ki a napi nyolc órát meghaladó munkavégzés esetén is, bár ez az időtartam rendkívüli munkaidőben történő munkavégzésnek minősül, így további 50 százalék bérpótlékot kellett volna fizetni. A jogerős közigazgatási határozat ellen a felperes keresetet terjesztett elő arra hivatkozva, hogy az egyszerűsített foglalkoztatásra sem a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (Mt.), sem a munkaidő nyilvántartására vonatkozó 134. §-a, sem a rendkívüli munkavégzésért járó díjazásra vonatkozó 143. §-a nem alkalmazható, azt azonban nem vitatta, hogy az Mt. 92. §-a szerint az érintett munkavállalóknak nyolc óránál hosszabb munkaidő nem volt megállapítható.

Az eljárt bíróság a felperes keresetét elutasította és megállapította, hogy bár az egyszerűsített foglalkoztatásban az Mt. 134. §-a szerint a munkáltatónak a munkaidőt nem kellett nyilvántartania, az Mt. 143. §-a alapján alkalmazandó rendkívüli munkavégzés ellenértékéről, vagyis a bérpótlékról a feleknek meg kellett volna állapodniuk.

A felperes felülvizsgálati kérelme alapján eljárt Kúria a jogerős ítéletet hatályában fenntartva megállapította, hogy az Mt. 203. § (1) bekezdése rögzíti az Mt. azon rendelkezéseit, amelyek nem alkalmazhatók az egyszerűsített foglalkoztatás esetén, nem tartozik azonban e körbe az Mt. általános teljes napi munkaidő mértékét megállapító 92. § (1) bekezdése, illetve a teljes napi munkaidő felemelésének lehetőségét biztosító 92. § (2) bekezdése, így a munkaviszony napi nyolc órás munkaidőre jön létre. Alkalmazni kell az Mt. 107. §-át, amely arról rendelkezik, hogy mi minősül rendkívüli munkaidőnek, továbbá az Mt. 143. § (2) bekezdését, amely 50 százalék bérpótlék megfizetésére kötelezi a munkáltatót a rendkívüli munkavégzés ellentételezéseként. Mindezek alapján a felek az általános teljes napi munkaidőnek megfelelő nyolc óra munkavégzésben vagy részmunkaidős munkavégzésben állapodhattak volna meg, az Mt. 92. § (2) bekezdésében rögzített feltételek hiányában azonban ennél hosszabb munkaidő megállapítására nem volt lehetőség.

Amennyiben a felek nem alkalmazták az egyszerűsített foglalkoztatásról rendelkező 2010. évi LXXV. törvény (Efotv.) mellékletében szereplő munkaszerződés mintát, úgy az Mt. 203. § (4) bekezdésének megfelelően kötelesek vezetni a munkaidő-nyilvántartást, amelynek az Mt. 134. § (1) bekezdés a) pontja szerint tartalmaznia kell a rendes és a rendkívüli munkaidőt is. Mivel a perbeli esetben a felek nem az Efotv. mellékletében szereplő munkaszerződést alkalmazták, kötelesek voltak a rendes és rendkívüli munkaidőt is nyilvántartani.

Az Mt. 145. § (1) bekezdése rendelkezése szerint kizárólag a vasárnapi pótlék, a műszakpótlék, valamint az éjszakai pótlék esetében engedi meg a jogszabály a munkabér akként történő megállapítását, hogy az e pótlékokat is magába foglalja. Erre a rendkívüli munkaidőben végzett munkáért járó pótlék vonatkozásában nincs lehetőség.

Az Mt. 145. § (2) bekezdése alapján a felek a munkaszerződésben a munkavégzés díjazását és a bérpótlékot is magában foglaló havi átalányt állapíthatnak meg, amely magában foglalja az Mt. 140-143. §-ában rögzített valamennyi pótlékot, így a rendkívüli munka ellenértékeként járó pótlékot is. Ennek a megállapodásnak azonban kifejezettnek kell lennie, azaz a feleknek meg kell jelölniük a megállapodásukban, hogy az átalányban való megállapodás mely pótlékok kiváltására irányul.